2013-08-24 16:35:40

Az Európai Unió egy félénk, bürokratikus és elégtelen politikával közelít a vallásszabadság kérdéséhez – Varga János atya helyszíni tudósítása a Rimini Meetingről


RealAudioMP3 A Meeting-nek helyet adó vásárváros pavilonjaiban sok minden emlékeztet az idei témára és arra, ami közelebb visz a megoldáshoz.

A lépcső a felfelé haladás praktikus és lehetőség szerint kényelmes eszköze. A Meeting emeleti terméhez és a sajtóirodához vezető lépcső, de az előadó dobogók függőleges élére is idézeteket írtak. Szembeszökő és elgondolkodtató szavak, amelyeket nem irodalmi értékük, hanem az emberi vészhelyzetre vonatkozó tartalmuk miatt érdemes idézni: Nem várni, cselekedni,– Giuseppe Allemano, A jövő azé, aki el tudja képzeli – Enrico Mattei, Hezitálni a legjobb, ha utána az teszed, amit tenned kell – Bertolt Brecht.

Az idei Meetingre öt nagy és hét kisebb kiállítás készült. Ezekhez folyamatos a sorállás, nyitástól zárásig. Vezetés illetve előjegyzés nélkül pedig be sem lehet jutni.

A legfontosabb az Alkotók Társasága (Compagnia delle Opere) által megvalósított „Az új világ szimfóniája – Egy egyesült Európa az Atlanti-óceántól az Urálig” című kiállítás. Az Európai Unió történetét, lényegét összefoglaló kiállítás impozáns módon mutatja be azokat az értékeket amelyekre alapozva az Uniót létrehozták. „Az, ami összeköt minket, sokkal erősebb, mint ami szétválaszt”.

Az egyik tabló kiemeli Konrad Adenauer, Robert Schuman, Alcide de Gasperi, Jean Monnet, Altiero Spinelli személyét, egy másik az újraalapítók közül: Helmuth Kohl, Lech Wałęsa, Václav Havel, Giulio Andreotti és nem utolsó sorban Boldog II. János Pál pápa alakját.

A kiállítás hangsúlyozza az Egyház hozzáállása a páneurópai gondolathoz már a kezdetekkor, két szóval fejezhető ki: realizmus és előrelátás. Idézi XII. Pius pápa 1957-es beszédét, amelyben kimondja: „…a keresztény üzenet - ma, csak úgy mint tegnap - a legkiválóbb érték, amelynek Európa a letéteményese.”

Nagy sikernek örvend „A menny egy szobában – Isten hozott a Chesterton házban” elnevezésű tárlat, amely egy díszletként megépített kertes házban van berendezve. A mostani találkozón kiemelt helyen szerepel Gilbert Keith Chesterton: kiállítás, színdarab, könyvbemutató is foglalkozott munkásságával. Chesterton a modern katolikus irodalom egyik legjelentősebb, világszerte nagy népszerűségnek örvendő alakja. Jelentőségét az is mutatja, hogy megkezdődött boldoggá avatási eljárásának előkészítése.

„A fény a sötétben világít: az orosz ortodox egyház tanúságtétele a szovjet vallásüldözés éveiben”, „Az újra megtalált arc - Jézus összetéveszthetetlen arcvonásai”, „Természetes, mesterséges, megművelt – Az ember ősrégi párbeszéde a természettel” – ezek voltak a nagyobb kiállítások.

A kisebb tárlatok pedig a következők: „Örményország, a kereszténység bölcsője”, „Micsoda műremek az ember! – A szépség, mint nevelési lehetőség”, „Köszönjük Federico!” – az 1997-ben boldoggá avatott Federico Ozanam (1813-1853) születésének 200. évfordulója alkalmából, „Hit, szabadság és közjó – Bologna és a San Petronio katedrális”, „Jól tenni a jót” - San Giovanni Battista Piamarta atya, „Giovanni Testori (1923-1993) – egy költő az élet küzdőterén”.
Gyermeknek is készült egy kiállítás, amely Ferenc pápa névválasztása alapján Assisi Szent Ferenc életét, alakjának, példájának aktualitását mutatja be.

Említésre érdemes a San Carlo Borromeo Papi Fraternitás standja, amely nem kiállítás, hanem egy folyamatos beszámoló a világ több, mint 70 országában folyó missziójukról, imádsággal, énekekkel megszakítva.

A rendszeres játék- és testmozgási alkalmak mellett naponta több sportversenyre is sor kerül a Meeting szervezésében. Az idén az utóbbi években népszerűvé vált nordic walking – skandináv gyaloglás - is szerepelt a versenyszámok között.

Mi adja vissza az emberséget? Pénteken délelőtt került sor Jonathan Fields tanúságtételére. Fields, Amerikából érkezett, zenész, zsidó családban született és a zenén keresztül érintette meg Krisztus, olyannyira, hogy egyszer csak hangosan felkiáltott: Jézus a Messiás. Nem sokkal később megkeresztelkedett és aktív zenészként működött az egyházban. Ugyanakkor érezte: valami nincs rendben az életében, és akkor egy barátja azt mondta: ami neked hiányzik, azok a barátok, a társaság. „Soha nem gondoltam, hogy ekkora baráti köröm lesz, mutatott a lelkes hallgatóságra.” „Hiszem, hogy a találkozás ajándéka alapvető mindannyiunk számára.”- fogalmazott.

A zárszóban elhangzott: „Jézus fel tudja forgatni az ember életét, ami a változás, további élet forrása lehet, és vonatkozási pontot jelenthet mások számára is.”
Az én házam Te vagy - felfedezni emberségünket Dickens-et olvasva
A találkozón többek között elhangzott: „csak a szenvedélyes szeretet lánca képes az ’emberi vészhelyzet’ rabságának láncát szétszakítani.”

A vallásszabadság a béke útja – maga a cím is beszédes ars poetica. A bevezetőben elhangzott: Aki a vallásszabadság ellen harcol, az ember ellen harcol.

Azyumardi Azra, a Jakarta-i Iszlám Állami Egyetem posztgraduális programjainak igazgatója; Paul Bhatti Pakisztán vallási kisebbségekkel foglalkozó miniszterelnöki tanácsadója; Franco Frattini, korábbi olasz külügyminiszter és Jean-Louis Tauran bíboros, a Vallásközi Párbeszéd Pápai Tanácsának elnöke ültek asztalhoz az újra megtelt nagyelőadóban.
Naszir Abdulaziz az ENSZ Közgyűlésének korábbi elnöke, a Szövetség a Civilizációért képviselője videó-üzenetet küldött a találkozóra, amelyben az egyensúlyvesztés és polarizáció veszélyeire hívta fel a figyelmet. Hangsúlyozta: „sokféle kultúra van, de csak egy emberiség. A vallásközi párbeszéd segíthet megoldani a konfliktusokat.”

Tauran bíboros felszólása elején egy perces csendes imára szólította föl a részvevőket, a vallási konfliktusok élő és elhunyt áldozataiért. Majd hangsúlyozta: „a vallásszabadság minden személy elidegeníthetetlen joga. Minden ember szabad kell legyen hite megválasztásában és ez a szabadság egy rendkívüli gazdagságot jelent a társadalmaknak. Az általános emberi értékek – mint például mások szolgálata – segíti a növekedésben az egyént és a közösséget egyaránt.”


Bhatti, akinek testvére – Shabaz - a vallásos intolerancia áldozata lett elmondta: Pakisztánban naponta meg kell küzdeni a vallásszabadságért. A béke közös felelősség – hangsúlyozta. Az erőszak sokakat szomorúvá, visszafogottá, reményvesztetté tett – a szolidaritás segítheti őket. Testvére emléke azt tanítja, hogy „hit és ima nélkül nem lehet küzdeni a szabadságért.”

Azra professzor ablakot nyitott Indonéziára, amely az egyik legnagyobb muzulmán többségű ország, ahol hat elfogadott vallás létezik és minden kisebbség jogai biztosítva vannak.

Frattini elmondta: „a vallásszabadság az emberi jogok egyetemes nyilatkozata alapvető jogként van deklarálva. Ezt nem szabad elfelejtenünk, hanem inkább garantálni és előmozdítani kell. Véleménye szerint Európának többet kellene tennie ebben a témában, miközben az Európai Unió egy félénk, bürokratikus és elégtelen politikával közelít a kérdéshez.

Az olasz politikus tüzes lelkű beszédében felvázolta a vallásszabadságért folytatott küzdelem távlatait és megígérte, hogy az olasz elnökség idején prioritás lesz a vallásszabadság is és elviszik Brüsszelbe a Meetingen megfogalmazott nyilatkozatot, amelyet a beszélgetés részvevői is aláírtak.

Varga Jánost hallották Riminiből. Dicsértessék a Jézus Krisztus!








All the contents on this site are copyrighted ©.