2013-08-22 15:17:28

„Elég volt ebből a háborúból” – Interjú Mario Zenari érsekkel, damaszkuszi apostoli nunciussal


A világ megdöbbenten nézi a Szíriából érkező képsorokat, amelyek szerint – feltehetőleg vegyi fegyverekkel – 1200 ember, közöttük sok gyermek és nő életét oltották ki egy támadás során. Az ellenzéki erők szerint el-Aszad elnök a felelős a Gúta térségében végrehajtott hadműveletért. A szíriai hatóságok cáfolják, hogy vegyi fegyvereket vetettek volna be és a nemzetközi médiát vádolják hamis hírek terjesztésével, amelyekkel az ellenzéket támogatják.

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa az állítólagos vegyi támadás körülményeinek tisztázását sürgeti. Az Egyesült Államok és Európa azt szeretné elérni, hogy nemzetközi szakértők a helyszínen vizsgálják ki a történteket. Moszkva azonban ellenzi ezt és a szíriai felkelők „szándékos provokációjának” minősíti az ügyet.

Mario Zenari érsek, damaszkuszi apostoli nuncius a Vatikáni Rádiónak adott interjújában a következőket nyilatkozta:

„Mindenkit megdöbbentettek ezek a képek, amelyek az interneten és a televízióban körbejárják a világot: valóban sokkoló hatást jelentenek az egész nemzetközi közösség számára. Itt az embereknek már elegük van és segélykiáltással fordulnak a nemzetközi közösséghez: ’Segítsetek, hogy azonnal befejeződjön ez a háború! Elegünk van ebből a háborúból, nem bírjuk tovább! Nem lehet így élni!’ Ezzel a kiáltással fordulnak a szíriaiak a világhoz, nagyobb erőfeszítést kérnek, hogy azonnal találjanak politikai megoldást erre a súlyos válságra” – hangzott a szíriai apostoli nuncius segélykérése.

Szíriában egyre aggasztóbbá válik a humanitárius helyzet. Ezrek és ezrek menekülnek az iraki Kurdisztánba, amely nincs felkészülve ilyen hatalmas tömeg befogadására.

Giacomo Guerrera, az UNICEF olaszországi elnöke szerint az elmúlt 5 nap leforgása során több mint 30 ezer ember kelt át a Tigris folyón és menekült Irak kurdisztáni régiójába. A térség teljes pusztaság, ahol nincs ivóvíz és a 45 fokos melegben semmiféle mód nincs arra, hogy az emberek védekezzenek a hőség ellen. Életbevágóan fontos, hogy a menekülteket, közöttük sok gyermeket ivóvízzel, orvosságokkal ellássanak és hajlékot biztosítsanak számukra.

A nemzetközi közösség segítsége nélkül lehetetlen ennek a humanitárius tragédiának a felszámolása: a két éve húzódó szíriai konfliktus megoldását célzó minden kezdeményezés zátonyra futott. A halottak száma - közöttük sok-sok kisgyermek - azonban tovább nő – nyilatkozta az UNICEF olaszországi elnöke – hozzátesszük a pápa által „globalizált”-nak nevezett közönye mellett.

(vm)








All the contents on this site are copyrighted ©.