„Szent István azt a hitet választotta, amely nem csal meg” - Erdő Péter bíboros, magyar
prímás szentbeszéde
Elhangzott 2013. augusztus 14-én, Szent István halálának 975., szenttéavatásának 930.
évfordulóján Székesfehérvárott Főtisztelendő Apostoli Nuncius Úr, Megyéspüspök
Úr! Főtisztelendő Érsek és Püspök Urak! Igen Tisztelt Polgármester Úr! Hazánk politikai,
társadalmi és kulturális életének igen tisztelt képviselői! Főtisztelendő Paptestvérek! Krisztusban
kedves testvérek! Nagyboldogasszony ünnepének előesti szentmiséjét mondjuk. Hálával
emlékezünk meg Szent István királyunkról, aki 975 évvel ezelőtt költözött az örökkévalóságba.
Földi országát a hagyomány erős tanúsága szerint az isteni Gondviselésre bízta, a
Boldogságos Szent Szűz anyai pártfogásába ajánlotta. Maga pedig belépett abba az országba,
ahol nincs szenvedés, nincs hamisság, ahol Isten irgalma és szeretete ragyog. Mária
mennybevételének ünnepe tudatosítja bennünk, hogy a Boldogságos Szűz előttünk jár
a szentek útján. Ha róla hisszük, hogy emberi teste szerint is átment abba a csodálatos
létbe, amit örök üdvösségnek nevezünk, akkor a többi szentek elköltözését is méltán
ünnepeljük, mint mennyei születésnapot. Ha mi mindannyian, élők és megholtak reménységgel
várjuk testünk feltámadását, akkor már most, itt a földön különleges tiszteletet érzünk
az egész ember, a test és a lélek iránt. Ennek a tiszteletnek egy ősi és kiemelkedő
formája az ereklyék megbecsülése. A vértanúk és a szentek sírja közelében a kezdet
kezdetétől imádkozott az Egyház. A szentek ünnepén díszes tartóba foglalt földi maradványaikat
már az ókorban kihelyezték tisztelet céljából a templomokban. Ereklyével tartott körmenetről
is nagyon régről tudomásunk van. Már Szent Ágoston megemlékezik arról, hogy Szent
István első vértanú ereklyéit nyilvános körmenetben hordozták (De civitate Dei 22,8). Itt,
Székesfehérváron is megszentelt földön állunk. Az ősi királyi temetkezőhely nemzetünk
nagyjainak maradványait őrzi. Szent István király sírját is éppúgy, mint Szent Imre
herceg nyughelyét már nagyon korán vallásos tisztelet vette körül. Később zarándokaltok
indultak erre a helyre. Amikor 930 évvel ezelőtt, 1083-ban VII. Szent Gergely pápa
rendelkezése nyomán megtörtént István király szentté avatása, jobb keze már nem volt
a sírban, hanem külön őrizték, mert csodálatosan épségben maradt. A mai napon a Szent
Jobb ereklyéje újra visszatért ide, Székesfehérvárra. Az a jobb kéz, amely István
király egész uralkodását a legragyogóbban jelképezi. A Bibliában a jobb kéz a cselekvő
erő kifejezése. Isten jobbja győzelemre segíti a népet az ellenséggel szemben (pl.:
Kiv 15,6), védelmezi a benne bízókat (Zsolt 18,36). Szent István igazi keresztény
uralkodó volt, szeretettel és felelősséggel védelmezte népét. Bölcsen szervezte országát,
valóban a hit szikla alapjára építette egész művét. Ezért tudott közösséget találni
Európa népeivel. Ezért, a szilárd keresztény hit erejével tudta kivívni azt a bizalmat,
ami független országának tartósan helyet teremtett a nemzetek családjában. Talán erre
is érvényes Vaszary Kolos prímás megállapítása, aki a honfoglalás milleneumán tartott
ünnepi beszédében így fogalmazott: „Magyarországot a kard szerezte, de a kereszt tartotta
meg”. Szent István Intelmeiben első helyen szól a hit megőrzéséről. Nem csupán
udvariasság, nem csupán az ünnepi stílus miatt került ez a téma Szent István művében
minden más kérdés elé. Az emberiség nagy törvényhozói alkotásaiban Hamurabbi törvénykönyvétől
Iustinianus császár codexéig rendre megjelenik a vallásos hivatkozás. És nem csupán
azért, hogy az uralkodó vagy a törvényhozó testület a saját tekintélyét megerősítse.
Ennél többről van szó: az emberi közösség, ha igazán független, a mindenséggel méri
magát. El kell helyeznie önmagát a kozmoszban, meg kell találnia a saját szerepét
a létező világmindenség összefüggésében. Enélkül ugyanis az adott közösségnek nincs
értelme. Nincs olyan eszmény, nincs olyan érték, ami az összefogást, az áldozatvállalást,
a felelősséget igazolná. A körülöttünk megtapasztalható anyagi világ egésze sem
értelmezi teljesen önmagát. Ahogyan nő az emberiség tudáskincse, úgy lesz egyre tágabb
a kör, ahol az ismeretlennel találkozunk. Ha arra várnánk a saját helyünk megtalálásához,
hogy a létező világmindenség minden részletét pontosan kiismerjük, ehhez valószínűleg
nem lenne elég az emberiség egész története. De Szent István a hitet választotta.
Azt a hitet, amely nem csal meg (vö. Róm 5,5). Ha van értelme a világmindenség létének,
ha az emberiség nem történelmi véletlenből keletkezett, hanem a mindenható Isten gondviselő
szeretete kíséri, akkor van értelme a népek, a családok, az egyes ember életének is. Szent
István műve a hit, a remény, az értelem és a harmónia nagyszerű alkotása. Személye
és öröksége ma is égetően aktuális. Ő egységbe foglalta népét, az ő uralma alatt biztonságban
lehetett együtt minden magyar törzs, de még a kísérőik is szlávokkal, németekkel,
vendégekkel az akkori világ közeli és távoli tájairól. Szent István népe úgy volt
együtt, hogy nem csupán, nem elsősorban valamilyen közös veszély vagy ellenség fogta
egybe, hanem egyesítette első szent királyunk hite és jövőképe. Ez tette lehetővé,
hogy emelt fővel és nyitott szívvel találjuk meg a helyünket Európa közepén. Adja
Isten, hogy népünk ma is megtalálja a hit, a bizalom, az egység és a megmaradás útját.
Ebben segítsen minket a Boldogságos Szűz Máriának, a Magyarok Nagyasszonyának pártfogása
és Szent István királyunk közbenjáró imádsága. Amen.