2013-08-17 11:04:28

Ferenc pápa levélben fejezte ki köszönetét Damasceno Assis bíboros érseknek az Ifjúsági Világtalálkozó sikeréért


Ferenc pápa augusztus másodikán kelt levelében, amelyet Raymundo Damasceno Assis bíboroshoz, a brazíliai püspöki konferencia elnökéhez, Aparecida érsekéhez címzett, ismételten kifejezte háláját azért a szeretetteljes fogadtatásért, amelyben az aparecidai Mária-kegyhelyen részesült zarándoklata alkalmával.

„Emlékezetemben és szívemben kitörölhetetlenül őrzöm az intenzív liturgikus szertartás, valamint az ünneplő tömeg képeit. A kegyhely előtti térségen a hívők serege a hideg és az eső ellenére el kívánt kísérni aparecidai zarándoklatomon. Kétségtelenül egyben jó alkalom volt arra, hogy újból átéljem a kegyhelyen való tartózkodásomat, amelyre az V. Latin-Amerikai és Karibi Püspöki Konferencia idején került sor”.

A pápa minden amerikai és minden egyes brazíliai Anyjához a szeretet és a tisztelet szavait intézte, majd a bíboroshoz fordult levelében: „Arra kérem, hogy mint a brazíliai püspöki konferencia elnöke, tolmácsolja nagy elismerésemet és hálámat Brazília püspökeinek, minden plébánosnak, lelkipásztornak és az egyházi mozgalmaknak gondoskodásukért és erőfeszítéseikért, amelyekkel előkészítették illetve lebonyolították az Ifjúsági Világtalálkozót”.

Végül a pápa annak a meggyőződésének adott hangot, hogy a hitnek ez az eseménye kegyelmekkel halmozza majd el Brazília helyi egyházát. Kívánsága, hogy az elhintett magvak tegyék lehetővé a szeretett nemzet egyháza számára egy új tavasz kivirágzását. Ferenc pápa végül az Aparecidai Miasszonyunkhoz fohászkodva mindnyájukra különleges apostoli áldását adta, megújítva kérését, hogy imádkozzanak érte.

(vm)








All the contents on this site are copyrighted ©.