A hét szentje: Szent Maximilián Kolbe áldozópap

– Arkadiusz Nocon atya sorozata

Augusztus 14-én Szent Maximilián Mária Kolbe áldozópap és vértanú kötelező emléknapját tartottuk. Wyszyński bíboros „Mária őrültje”, míg II. János Pál a „szeretet vértanúja” névvel illette Kolbe atyát, aki 1894. január 8-án született a Łódź melletti Zduńska Wolában, 1941. augusztus 14-én halt meg Auschwitzban. 1971. október 17-én VI. Pál pápa Rómában boldoggá, 1982. október 10-én II. János Pál pápa pedig szentté avatta. Az életvédők és az újságírók védőszentje.
Rendkívül szegény, de vallásos és hazaszerető családban született. Szülei, Gyula és Mariann, szövőmunkások voltak. A keresztségben a Rajmund nevet kapta, amely mellé a minorita ferencesek közé lépve felvette a Maximilián nevet. Első fogadalmának letétele után, amelyre 1911. szeptember 5-én került sor, Rómába küldték, ahol a papságra készült. Filozófiai és teológiai tanulmányokat folytatott, amelyet egy doktorátussal koronázott meg. Örök fogadalmát Rómában tette le 1914. november 1-én, majd 1918. április 28-án pappá szentelték. Ott volt tanúja olyan eseményeknek, amelyek mély benyomást tettek rá. 1917-ben a római szabadkőműves páholy nagymestere, Ernest Nathan, aki a város egykori polgármestere volt, a szabadkőművesség kétszáz éves fennállására szervezett ünnepélyes felvonulást vezette. A kereszténység fővárosának utcáin ekkortájt a Szent Mihály arkangyalt eltaposó Lucifert ábrázoló zászlókkal rendeztek felvonulásokat istenkáromló kiabálások és fenyegetések közepette. A történések láttán megrendülve Maximilián megalapította a „Szeplőtelen Szűz Hadserege” nevű társulatot, amelynek fő célja, hogy „mindenkit megszenteljen a Szeplőtelen Szűz védelme alatt és közbenjárására, valamint megtérítse a bűnösöket, az eretnekeket, a szakadárokat, de mindenekelőtt a szabadkőműveseket”. Lengyelországba való visszatérése után, idült tüdőbetegsége ellenére, egy sereg kezdeményezés élére állt. Lelkesedését a szeme előtt lebegő jelszó éltette: „mindent megújítani Krisztusban a Szeplőtelen által”. 1922-ben a Szeplőtelen Szűz Lovagja címmel vallásos folyóiratot indított, amely a ’30-as évek végére elérte a milliós példányszámot! 1927-ben Varsótól nem messze megalakult Niepokalanów, egy ferences közösség, amely az imádságnak és az apostolkodásnak szentelte magát. A II. világháború kitörésének napján a legnagyobb szerzetesközösség volt a világon és az egyik legnagyobb az Egyház eddigi történetében. A második közösséget 1930-ban Japánban alapították meg. További házak alapítását is tervezték Indiában és Kínában, de a háború kitörése és Maximilián atya koncentrációs táborba szállítása megakadályozta a folyamatot. Kolbe atyát azonban még ez sem tudta feltartóztatni, élete legnagyobb „szeretetművét” ugyanis éppen abban a sötét, szűk cellában valósította meg, ahol az éhhalálra ítéltekkel önmagát is feláldozta egy szökött rab, Franciszek Gajowniczek helyett.

Jézus Krisztus odaadta önmagát váltságul mindenkiért (1Tim 2,5-6). Ha Jézus saját életével fizetett azért, hogy minket megmentsen, az azt jelenti, hogy valóban valami szörnyűség fenyegetett bennünket, és az emberi nem valóban éhhalálra volt ítélve. Egyedül Neki lehetünk hálásak, hogy halálra adta életét, hogy azzal a miénket megmentse. Jézus előtt mindannyian Gajowniczek vagyunk.

[…]
Az 16670-es számú auschwitzi fogoly
ugyanolyan éhes volt, mint a többi,
ahogy mások, ő is összerogyott a fáradtságtól,
a pihenésre adott idő pedig mindig rendkívül rövid volt.
A gyermekkori álmokból nem maradt több
csak a bőkezű munkás gesztusa.

Odaadta kenyerét,
odaadta idejét,
szétosztotta erejét, ami nem evilági volt.
Míg végül egyetlen embernek odaadta az életét.
…
Hálát adnak Niepokalanówban
és ezrek mondják,
hogy folyamatosan csak ad és ad.
Zofia Zaborowska, Kolbe atya (részlet)


Dawn Eden zenei újságírónő New York-ból, aki egy „felszabadított nő” volt, nagyon szabados életet folytatott. Ma így nyilatkozik magáról: „Zsidó származású vagyok, korábban tagadtam Isten létét. Lázadtam, büszke voltam a szabadság szeretetemre, a keresztényeket pedig karakter nélküli tömegnek tekintettem. Szabadságomat a keresztény értékekkel szembeni ellenállással fogalmaztam meg. Idővel, Chesterton művei olvasásának hatására, kezdtem megnyílni a kegyelemnek, és megkeresztelkedtem egy protestáns templomban. De egész idő alatt depressziós voltam és öngyilkos gondolatok gyötörtek. Istent kerestem, de intellektuálisan, az értelmemmel. Idegesített, hogy a katolikusok Máriához fordulnak. Mária és a szentek tiszteletét bálványimádásnak tartottam, amellyel eltávolodnak Istentől. […] Amikor a „New York Post” című újság szerkesztőségénél dolgoztam, megváltoztattam valamit az egyik cikk szövegében. A szöveg szerzője őrjöngött dühében. Megijedtem, hogy az elbocsátásom csak idő kérdése. Annyira megtörtem ettől a gondolattól, hogy protestáns létem ellenére segítségért fordultam Isten barátjához az égben. Nem tudom, mi késztetett rá, de elkezdtem a szentekről olvasni az interneten. Amikor rábukkantam Szent Maximilián Kolbe atya életrajzára, teljesen megrendültem! Egy szent, aki az újságírók és az életvédők patrónusa! Niepokalanówban zsidókat mentett! Az én patrónusom, az én védőszentem! Elkezdtem hozzá imádkozni, és talán először éreztem igazi békét az életemben. Megtapasztaltam a szentekkel való összeköttetést. A depresszióm és az öngyilkos gondolataim megszűntek. Szent Maximilián nemhogy eltávolított Istentől, hanem közelebb vitt Hozzá. Három éve katolikus vagyok. Kislány vagyok még a hitben, de bízom benne, hogy felnövök hozzá. Az égben pedig megtudom, hogy ki mentett meg engem”.


Hálát adnak Niepokalanówban és ezrek mondják, hogy folyamatosan csak ad és ad…


Istenünk, Te Szent Maximilián Kolbe áldozópapot és vértanút eltöltötted a Szeplőtelen Szűz iránti odaadással, a lelkekért való buzgósággal és az emberek iránti szeretettel. Közbenjárására add, hogy dicsőségedre embertársainkat buzgó lélekkel szolgáljuk, és így életünkben, halálunkban szent Fiadhoz hasonlítsunk. Aki Veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. Ámen.


Lengyelből fordította Szemere János atya