Jézussal, vagy Jézus ellen - Harc és párbeszéd – P. Szabó Ferenc SJ elmélkedése az
évközi 20. vasárnapra
Jézus megjelenése
vízválasztó a világtörténelemben. Már a Gyermek templomi bemutatásakor megjövendöli
az agg Simeon: „Soknak romlására és föltámadására lesz ő Izraelben: jel, amelynek
ellenszegülnek…”
Jézus nyilvános működése során megismétli, amint Lukácsnál
olvassuk a vasárnapi evangéliumi szakaszban: nem békét hozott a földre, hanem ellenkezést.
Személye, üzenete megosztja kortársait, még rokonságát is, nem is szólva a zsidó nép
vezetőiről, a farizeusokról, írástudókról, főpapokról, akik nyilvános fellépése kezdetétől
figyelik tevékenységét és tanítását, és csapdákat állítanak neki, végül, mint a mózesi
törvény felforgatóját és istenkáromlót kiszolgáltatják, halálra adják, hamis politikai
váddal kiszolgáltatják a római helytartónak.
Pedig a Heródeseknek nem kell
félteniük hatalmukat Attól, aki a Béke Fejedelme, aki az Istennel való és az emberek
közötti kiengesztelődést, a szeretet abszolút parancsát hirdeti és valósítja meg.
Ha mégis azt hirdeti, hogy kardot, tüzet, megoszlást hozott, ez tanításából, üzenetéből
következik. A rossz ellen, a gonoszság fejedelme ellen hirdeti a harcot ő, aki az
Atya irgalmának megtestesítője, aki azért jött, hogy keresse azt, mi elveszett, magához
hívja és feloldozza a bűnösöket, az egyetemes kiengesztelődést szolgálja.
Szent
Ágoston nagy történelemteológiai munkájában, Az Isten városa c. művében két városról,
táborról, embercsoportról beszélt, amelyek szemben állnak egymással. Ez a látomás
továbbél a középkoron át Loyolai Szent Ignác két zászlóról szóló elmélkedéséig, sőt
a napjainkig a keresztény lelkiségben. A luciferi gonoszság, az Isten törvényét megvetők
táborával szemben állnak a szelíd és alázatos szívű Jézus követői, akik a szeretet
civilizációját igyekeznek megvalósítani – lelki fegyverekkel, és elsősorban a saját
szívükben tapasztalt megosztottságot megszüntetni, száműzve minden cinkosságot a hazugsággal,
gonosszal, teljesen felzárkózva Jézushoz. Nem maradhatunk frontközi helyzetben. „Aki
nincs velem, ellenem van”, mondja Krisztus király.
Manapság gyakran beszélünk
párbeszédről, hivatkozva a II. vatikáni zsinatra is. Ez helyes, ezt kell keresnünk
az új evangelizálásban, a nem hívőkkel, más vallásokkal, nem katolikus keresztény
felekezetekkel is, minden szinten. Az élő, az igaságot őszintén kereső emberekkel
mindig lehetséges és szükséges a párbeszéd.
De a hamis ideológiákat le kell
leplezni, az ateista rendszerekkel szemben harcolni kell, megmutatva hazugságukat.
Persze mindig a szellem fegyvereivel küzdünk, és nem gondolva azt, hogy mi már birtokoljuk,
és főleg megvalósítjuk a teljes igazságot. Együtt keresünk a keresőkkel, tiszteljük
mások véleményét, igyekszünk tanulni is tőlük. És legfontosabb hiteles tanúságtételünk,
amely a szeretetben gyümölcsözik.
Befejezésül a XX. század egyik legnagyobb
teológusát, Henri de Lubac atyát idézem:
„Mindig el kell ismernem, hogy többé-kevésbé
hitetlen vagyok, bírálnom kell hitem hiányosságit, sohasem elégedhetem meg hitem jelenlegi
minőségével, vissza kell utasítanom hitem és magatartásom minden farizeizmusát. Mindez
nem jelenti azt, hogy a hitetlenségnek részben igaza van; éppen ellenkezőleg: ezzel
ténylegesen megmutatom, amennyiben tőlem függ, hogy nincs igaza.”