Elő kell mozdítani a szolidaritást, a társadalmi igazságosságot, az életet, a családot és a személy lelki dimenzióját - Ferenc pápa beszéde a Varginha nyomornegyed közösségéhez

Ferenc pápa július 25-én, csütörtökön délelőtt 11 órakor (magyarországi idő szerint délután 4-kor) felkereste Rio de Janeiro Varginha nevű Közösségét. A pápát a plébános, a püspöki helynök és Teréz anya kongregációjának, a Szeretet Misszionáriusnőinek elöljárónője fogadták. Ferenc pápa egyenesen a kis templomba ment, amely Emiliáni Szent Jeromos nevét viseli. A templom a szomaszka atyák és Teréz anya missziós nővérei erőfeszítéseinek a gyümölcse. Néhány perces ima után a pápa megáldotta a kis templom új oltárát, majd művészi misekelyhet nyújtott át ajándékba, amely a híres itáliai Deruta egyik kerámiai műhelyében készült.

A pápa a templomból gyalog a közeli sportpályára ment, útközben betért egy családhoz rövid látogatásra. A Szentatyát a közösség lakói énekekkel köszöntötték, majd egy házaspár tanúságtétele hangzott el. A pápa a következő beszéddel fordult Varginha közösségéhez:

„Kedves fivérek és nővérek, jó, hogy itt lehetek veletek! Brazíliai látogatásom megtervezésének kezdetétől fogva az volt a vágyam, hogy ennek a nemzetnek minden kerületét felkeressem. Szerettem volna minden ajtón kopogtatni, és “jó napot” kívánni, egy pohár friss vizet kérni, meginni egy csésze kávét, (“cafezinho”- ahogy itt mondják), beszélgetni veletek, mint közeli barátokkal, meghallgatni mit mond mindnyájatok szíve, a szülőké, a gyermekeké, a nagyszülőké...De Brazília olyan nagy! És lehetetlen minden ajtón kopogtatni! Ezért tehát azt választottam, hogy eljövök ide és meglátogatom Közösségeteket, amely ma Brazília minden vidékét képviseli. Milyen szép, amikor az embert szeretettel, nagylelkűen és örömmel fogadják! Elég, ha csak azt nézzük, hogy milyen szépen feldíszítettétek a Közösség utcáit; ez is a szeretet jele, ami szívetekből fakad, az ünneplő brazíliaiak szívéből! Sok köszönet mindnyájatoknak a szép fogadtatásért! Köszönöm szépen Orani Tempesta érsek, valamint Rangler és Joana házaspár üdvözlő szavait.

Az első perctől kezdve, amikor brazil földre érkeztem és most itt is köztetek, érzem, hogy befogadásra találok. Fontos, hogy tudjuk, hogyan kell valakit fogadni; ez szebb bármilyen ékességnél, díszítésnél. Azért mondom, mert amikor nagylelkűen fogadunk egy személyt és valamit megosztunk vele – egy kis ételt, helyet az otthonunkban, vagy időt fordítunk rá, - akkor nem csak, hogy nem leszünk szegényebbek, hanem gazdagabbá válunk. Tudom jól, hogy amikor valaki, aki éhes és ajtótokon kopogtat, mindig találtok rá módot, hogy megosszátok vele az ételt; mint ahogy a közmondás tartja, mindig „lehet még vizet hozzáadni a babhoz”! És ti ezt szeretettel teszitek, megmutatva, hogy a valódi gazdagság nem a dolgokban van, hanem a szívben található!

A brazil nép, különösen az egyszerű emberek, értékes leckét adhatnak a világnak szolidaritásból. Ezt a szót gyakran elfelejtik, vagy elhallgatják, mert kényelmetlen. Szeretnék felhívást intézni azokhoz, akiknek több anyagi lehetőségük van, a közigazgatási felelősökhöz és minden jóakaratú emberhez, akik a társadalmi igazságosságért kötelezték el magukat: továbbra is fáradhatatlanul munkálkodjatok egy igazságosabb és szolidárisabb világ megvalósulásáért! Mindenki saját lehetősége és felelőssége szerint járuljon hozzá ahhoz, hogy ne legyen többé annyi társadalmi igazságtalanság. Nem a társadalmainkat gyakran szabályozó önzés, az individualizmus kultúrája az, amely épít és egy lakhatóbb világhoz vezet, hanem a szolidaritás kultúrája; a másik emberben ne vetélytársat vagy egy puszta számot, hanem testvérünket lássuk.

Szeretném bátorítani azokat az erőfeszítéseket, amelyeket a brazíliai társadalom tesz azért, hogy testének minden részét, a leginkább szenvedőket és rászorulókat is integrálja az éhség és a nyomor elleni küzdelem révén. Semmilyen „megbékélési” erőfeszítés nem lesz tartós, nem lesz összhang és boldogság egy olyan társadalomban, amely figyelmen kívül hagyja, kirekeszti önmagából és a perifériára szorítja saját testének egy részét. Egy ilyen társadalom egyszerűen elszegényedik, sőt elveszít valamit, ami pedig alapvetően lényeges saját maga számára. Emlékezzünk mindig rá: csak akkor gazdagodunk meg valójában, ha képesek vagyunk a javakban való osztozásra; minden, amit megosztunk másokkal, megsokszorozódik! Egy társadalom nagyságának mértékét az adja meg, hogy hogyan bánik azokkal, akik szükséget szenvednek, akiknek nincs másuk, csak a szegénységük!

Azt is szeretném elmondani nektek, hogy az egyház, „az igazságosság szószólója és a szegények védelmezője az égbe kiáltó, tűrhetetlen társadalmi és gazdasági igazságtalanságokkal szemben” (Aparecida-i Dokumentum, 395), felkínálja együttműködését minden olyan kezdeményezéshez, amely minden ember és az egész ember valódi fejlődését jelentheti. Kedves barátaim, minden bizonnyal szükség van arra, hogy kenyeret adjunk annak, aki éhezik; ez az igazságosság cselekedete. De létezik egy még mélyebb éhínség, egy olyan boldogságra való éhség, amelyet csak Isten tud kielégíteni. Nem lehet valóban előmozdítani a közjót és az ember valódi fejlődését sem lehet megvalósítani, ha figyelmen kívül hagyják azokat az alapvető pilléreket, amelyek egy nemzet tartóoszlopai, nem anyagi javai: hanem az élet, amely Isten ajándéka, olyan érték, amelyet mindig oltalmazni kell és elő kell mozdítani; a család, az együttélés alapja, amely megakadályozza a társadalom széthullását; az átfogó oktatás, amely nem korlátozódik az információk átadására nyereségszerzés céljából; az egészség, amelynek törekednie kell a személy integráns jólétére, beleértve spirituális dimenzióját is, amely alapvetően fontos az ember egyensúlya és az egészséges emberi együttélés szempontjából; a biztonság, amely arra a meggyőződésre épül, hogy az erőszakot pusztán az emberi szív megtéréséből kiindulva lehet legyőzni.

Végül szeretnék egy utolsó dolgot mondani nektek. Itt, mint egész Brazíliában, sok fiatal van. Ti, kedves fiatalok, különösen érzékenyek vagytok az igazságtalanságokra. Gyakran kiábrándítanak benneteket azok a tények, amelyek korrupcióról szólnak, olyan emberek, akik a közjó keresése helyett saját érdekeiket keresik. Nektek és mindenkinek ismétlem: soha ne bátortalanodjatok el, ne veszítsétek el a bizalmat, ne hagyjátok, hogy kialudjon a remény. A valóság megváltozhat, az ember megváltozhat. Legyetek ti az elsők, akik a jót hordozzátok, ne szokjatok hozzá a rosszhoz, hanem győzzétek azt le. Az egyház elkísér benneteket, elhozza nektek a hit, Jézus Krisztus értékes javát, aki azért jött el, „hogy életük legyen és bőségben legyen” (Jn 10,10).

Ma mindnyájatoknak, és főleg Varginha Közössége lakóinak mondom: nem vagytok egyedül, az egyház veletek van, a pápa veletek van. Mindannyiatokat szívembe zártalak és magamévá teszem legbensőbb szándékaitokat: az örömökért való hálát, a segítségkéréseket nehézségek idején, a vigasztalás utáni vágyat a fájdalom és a szenvedés pillanataiban. Mindezt az Aparecidai Miasszonyunk, Brazília minden szegényének Anyja közbenjárásába ajánlom és nagy szeretettel adom rátok áldásomat”.

(vm)