2013-07-16 15:20:28

Európai plébániák értekezlete Málta szigetén - a keresztények segítsék elő az Európa Terv megvalósítását


27. alkalommal rendezték meg az európai plébániák eszmecseréjét, melynek célja, hogy bátorítsa a hívő keresztényeket az Európa Terv megvalósításában a XX. század nagy kollektív tragédiái után. Ebben az évben Málta látta vendégül a találkozót július 13-a és 15-e között. A 120 résztvevő azt a témát vitatta meg, hogy a keresztények mit tehetnek a háború után kigondolt nagy európai terv meghiúsulása ellen. Európában ma félelem uralkodik: egyfelől az emigráció miatt, másfelől az általános életszínvonal romlás miatt.

A megbeszélések végén, július 15-én közzétett nyilatkozat szerint a mai kulturális és vallási pluralista környezetben a plébániai közösség keresztényeinek fel kell tenniük önmaguknak a kérdést: mit tehetek személy szerint a békés egymás mellett élés érdekében. A plébánia természeténél fogva nyitott közösség és minden hívőnek fáradoznia kell a valóban keresztény életstílus kialakításáért. A máltai értekezlet résztvevői Szent Pál apostol rendkívüli alakjából merítettek ösztönzést. A Népek Apostola, a hithirdetés gigásza, akinek alakja oly szorosan kapcsolódik Málta szigetéhez, ma is mutatja az utat: azt tanítja korunk keresztényeinek, hogy a Feltámadt Krisztus jelenléte alakítja át személyes életünket és Ő sürget bennünket a hit bátor hirdetésére. Az Európai Plébániák következő értekezletét 2015-ben Lisieux-ben, Franciaországban rendezik meg.

(ik)








All the contents on this site are copyrighted ©.