2013-07-15 13:40:21

Ferenc pápa Isten irgalmába ajánlotta a 70 évvel ezelőtti volinyi mészárlás áldozatainak lelkét


Az Úrangyala elimádkozása után a pápa a következő szavakkal fordult a hívekhez:

„Csatlakozom imáimmal az ukrajnai egyház főpásztoraihoz és híveihez, akik a lucki székesegyházban gyűltek össze engesztelő szentmisére a volinyi mészárlás 70. évfordulója alkalmából. Az akkori események, amelyeket a nacionalista ideológia idézett elő a II. világháború tragikus összefüggésében, több tízezer áldozatot követeltek és megsebezték két nép, a lengyel és az ukrán nép testvériségét. Isten irgalmába ajánlom az áldozatok lelkét és a két nép számára kérem a hiteles kiengesztelődés, valamint egy olyan békés jövő kegyelmét, amelyet áthat a remény és az őszinte együttműködés Isten országának közös építésében”.

A pápa gondolt azokra a főpásztorokra és hívekre is, akik részt vettek a Mária Rádió Családja zarándoklatán Jasna Góra-ba, Częstochowa-ba. Áldását küldve, Isten Anyja oltalmába ajánlotta őket.

Végül az albano-i egyházmegye híveit köszöntötte szeretettel. Szent Bonaventúra, védőszentjük oltalmáért fohászkodott, akinek ünnepét az egyház július 15-én tartja. „Szép ünnepet holnapra!” – kívánta a pápa, majd keresetlen szavakkal hozzátette: „Szeretnék egy tortát küldeni nektek, de olyan nagyot, nem tudom, hogy készítenek-e ?” A csoportok közül Ferenc pápa még kiemelte az ír zarándokokat, a fiatal siketeket és nagyothallókat, akik Rómában tartják nemzetközi találkozójukat. Végül mindenkinek szép vasárnapot és jó ebédet kívánt.

(vm)








All the contents on this site are copyrighted ©.