2013-07-15 16:17:23

A még meg nem született gyermek is már életnek tekintendő – hangsúlyozta a limericki püspök


Az ír parlament alsó háza július 12-én, pénteken két napi intenzív vita után jóvá hagyta a terhesség időszakában az élet védelmére vonatkozó törvényjavaslatot 127 igen és 31 ellen szavazattal. Ezt követően a törvényjavaslat a felsőház elé kerül felülvizsgálatra, ahol várhatóan gyorsabban megszavazzák, mert a kormánynak nagyobb többsége van. Az új abortusz törvény szükséges – nyilatkozta Enda Kenny miniszterelnök. Ugyanakkor pártjában nagy a felháborodás, mert a törvényjavaslat ellen szavazó öt képviselőt emiatt kizárták a pártból.

Az anyaméhben levő gyermek képességekkel rendelkező emberi élet, nem csupán egy potenciális emberi lény” – hangsúlyozta július 9-én, kedden Brendan Leahy limericki püspök. A város Szent Jánosról elnevezett székesegyházában a főpásztor imavirrasztást tartott az életért. A kezdeményezés abban az időszakban került megszervezésre, amikor az ír parlamentben folyamatban volt egy olyan törvényjavaslat megvitatása, amely a terhesség időszakában védi az életet. A törvényjavaslat, amelyet már a múltban is alkotmányellenesnek ítélte az ír helyi egyház, elfogadja a terhesség megszakítását, amennyiben az anya élete veszélyben van illetve, ha a nő esetében öngyilkosság veszélye áll fenn, feltéve, hogy egy háromtagú orvosi bizottság támogató szakvéleményt fogalmaz meg.

Olyan törvényjavaslatról van szó, amely bevezeti az ír törvénykezésbe a történelem során először és az alkotmányos előírásokkal teljesen ellentétben az emberi lények közötti hierarchiát méreteik alapján. Ez ahhoz a veszélyhez vezet, hogy úgy végezzük, mint George Orwell: Állatfarm c. regényében: „Mindenki egyenlő, de egyesek még egyenlőbbek másoknál” – jegyezte meg keserűen Leahy püspök. A születendő gyermek nem az anya egy kiterjesztett része, hanem egy képességekkel rendelkező emberi lény, aki némán, de azt kéri tőlünk, hogy szeressék.

Az ír püspök idézett egy olasz tudományos vizsgálatot, amely kimutatta alátámasztva a még meg nem született gyermek életének csodálatos valóságát, hogy az ikrek az anyaméhtől kezdve egymás szemébe néznek. Majd a főpásztor hangsúlyozta, hogy az egyház közel áll minden várandós anyához, aki nehézségben van terhessége idején. Szívünk mélyéről szólva biztosítjuk mindazt a szeretetet, támogatást és szakmai ellátást, amire szükségük van. Végül a limericki püspök azt kérte a hívektől, hogy imádkozzanak a törvényhozókért, akik a jó és a rossz mérlegelésének, valamint lelkiismeretük meghallgatásának nem könnyű pillanatát élik.

(sv)








All the contents on this site are copyrighted ©.