Jézus és tanítványai - P. Szabó Feren elmélkedése az évközi 14. vasárnapra

Az Újszövetség Jézus „tanítványainak” nevezi azokat, akik nyilvános működése során követték, hallgatták és mesterüknek ismerték el Őt. Elsősorban a tizenkét apostol tartozik Hozzá, de e szűkebb, bizalmas körön kívül még az Úr kiválasztott hetvenkét tanítványt, akiknek küldetést adott. A vasárnapi evangéliumban Lukács leírja, hogy milyen tanácsokkal látja el e tanítványokat a Mester, amikor kettesével szétküldi őket, „mint bárányokat a farkasok közé”, milyen ellenséges fogadtatásra számíthatnak.

Az evangéliumokból tudjuk, hogy kezdetben sokan követték Jézust, nyilván kíváncsiak voltak az új próféta tanítására, meg aztán sokan testi-lelki gyógyulást kerestek nála. De később közülük többen elmentek, ahogy pl. Jánosnál (6, 66) olvassuk a csodás kenyérszaporítás után, azok, akik megbotránkoztak a „kemény” eucharisztikus beszéden. Voltak olyanok is, mint az áruló Júdás apostol, akik politikai szabadítót reméltek Jézusban, mert nem értették, hogy a Messiásnak szenvednie kellett, a halálon át kellett bemennie a feltámadás dicsőségébe.

Jézus tanítványainak tehát sorsközösséget kell vállalniuk a Mesterrel. Ez pedig a küldetéssel kereszthordozást, üldöztetést is jelent. „Menjetek! Úgy küldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé…” (Lk 10, 3) A Máté 10. fejezetében olvasható párhuzamos helyet is idézhetjük Ferenc pápával.

Jorge Mario Bergoglio érsek Nyitott ész, hívő szív c. elmélkedésgyűjteményében (Új Ember Kiadó, 2013, 53-55) a tanítványok küldetéséről elmélkedve az üldöztetés és a Lélek által kapott vigasztalás dialektikájára hívja fel a figyelmet: „A tanácsokban, melyeket Jézus ad tanítványainak, amikor küldi őket (küldetést bíz rájuk), figyelmeztetések két sora kapcsolódik egybe: az első, a meghívandó harcra vonatkozó egzisztenciális helyzetükre irányítja a figyelmüket: ’Úgy küldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé! /…/ Az emberekkel szemben legyetek óvatosak, mert bíróság elé állítanak, zsinagógáikban megostoroznak benneteket! Miattam helytartók és királyok elé hurcolnak, hogy tegyetek tanúságot előttük és a pogányok előtt” (Mt 10,16-18) …

A figyelmeztetések második sora erőt és vigaszt nyújt:/…/ „Ne féljetek azoktól, akik a testet megölik, a lelket azonban nem tudják megölni!...” /…/ Az apostol küldetése teljes mértékben részesedik Jézus Krisztus, Isten Fia küldetésében (vö Mt 10, 40). Az üldöztetés megjövendölése és a vigasztalás megígérése közötti dialektika szabja meg a küldött ember egész életformáját, mert ez a Krisztus - formájúság, Krisztus létformája, aki az Atya küldött, aki engedelmességből vállalta a kereszthalált, és akit ott /…/ az Atya Úrrá tett.”

Az Apostolok Cselekedetei 6. fejezetétől kezdve a „tanítvány” elnevezés fokozatosan minden Krisztus-hívőre kiterjed, akár ismerte Jézust földi életében, akár nem. Mivel a tanítványok megszaporodtak, a Tizenkettő összehívta a tanítványok gyülekezetét, hogy hét diakónust válasszanak, és kézrátétellel küldetést adjanak nekik. „Isten igéje meg tovább terjedt, úgy hogy a tanítványok száma igen megszaporodott Jeruzsálemben, sőt a papok közül is tömegesen hódoltak meg a hitnek.” (ApCsel 6, 7) Később (11, 26) azt olvassuk, hogy „a tanítványokat először Antióchiában nevezték el (a pogányok) „krisztusiaknak”, Krisztus-követőknek (=keresztényeknek).