2013-07-05 18:43:50

Aktív a 2012-es szentszéki mérleg: a Bíborosi Tanács reformra buzdít, valamint köszönetét fejezi ki a híveknek anyagi támogatásukért


Július 3-án, szerdán véget ért a Szentszék szervezési és gazdasági problémáit tanulmányozó Bíborosi Tanács kétnapos ülése, amelyet Tarcisio Bertone bíboros államtitkár elnökletével tartottak meg. Jelentõs esemény volt Ferenc pápa szerdai látogatása. A Szentatya néhány szót intézett a felszólalókhoz, rövid párbeszédet folytatott a résztvevõkkel, hangsúlyozva a Tanács célkitûzéseit és hasznosságát. Arra buzdította a bíborosokat, hogy továbbra is rendezzék meg idõszakos összejöveteleiket.

Elsõnek Tarcisio Bertone bíboros, majd Giuseppe Versaldi bíboros, a Gazdasági Ügyek Prefektúrájának elnöke mondott beszédet. Ezt követõen Stefano Fralleoni fõkönyvelõ olvasta fel elõször a Szentszék, majd a Kormányzóság 2012-es konszolidált (összevont) költségvetési zárómérlegét.

Vallejo Balda prelátus, a Gazdasági Ügyek Prefektúrájának titkára ismertette azt a négy területet – Szentszék-Római Kúria, Szentszék-lelkipásztori tevékenység, Szentszék-karitatív tevékenység, valmint Vatikán Városállam – amelyek a szóban forgó két egység összevont mérlegét alkotják.

A Szentszék 2012-es konszolidált költségvetési zárómérlege 2 millió 185.622 euró nyereséggel zárul, fõleg a pénzügyek hatékony kezelésének köszönhetõen. A legnagyobb kiadást az alkalmazottak jelentik, akiknek száma 2012. december 31-én 2.823 fõ volt, továbbá a tömegkommunikációs eszközök, valamint az új ingatlanadók (IMU), amelyek a múlthoz képest ötmillió euróval emelkedtek.

A Kormányzóság önálló, a Szentszéktõl független ügyintézéssel rendelkezik. Különféle igazgatóságai révén fedezi azokat a költségeket, amelyek szükségesek az Állam vezetéséhez. A 2012-es mérleg, bár nem mentes a világgazdaság globális légkörének hatásától, 23 millió 79.800 eurós nyereséggel zárult. Ez az összeg több mint egymillióval növekedett az elõzõ évihez képest. Tavaly december 31-én a Kormányzóság alkalmazottainak száma 1936 fõ volt.

A Péter fillérek, vagyis a hívek adományai, amelyek a Szentatya karitatív tevékenységét támogatják, a 2011-es 69 millió 711.722,76 USA dollárról 65 millió 922.637,08 dollárra csökkentek. Az a hozzájárulás, amely az Egyházi Törvénykönyv 1271. kánonja szerint a világ összes egyházmegyéjének kötelessége lehetõségeinek megfelelõen a Római Kúria szolgálatának támogatására, a 2011-es 32 millió 128.675,91 USA dollárról 28 millió 303.239,28 dollárra csökkent. Ez 11,91%-os csökkenést jelent. Az Istennek szentelt Élet Intézményei, az Apostoli Élet Társaságai és a különféle Alapítványok Szentszéknek nyújtott támogatása 5,09%-kal csökkent 2011-hez viszonyítva: 1 millió 194.217,78 USA dollárról 1 millió 133.466,91 dollárra csökkent. Összességében tehát 2011-hez képest 7,45%-os a csökkenés.

A Vallási Mûvek Intézete (IOR), mint minden évben, 2012-ben is jelentõs összeggel, 50 millió euróval támogatta a Szentatya apostoli szolgálatát és karitatív tevékenységét. Ehhez járulnak a következõ pénzadományok: 1 millió euró az Amazónia Alapítvány részére, másfél millió euró a Pro orantibus Alapítvány, azaz a klauzúrás szerzetesek támogatására, másfél millió euró a Szent Szergej Alapítványnak, amely a volt Szovjetunió országainak helyi egyházait segíti, egy millió euró a Latin-Amerika Bizottságnak, továbbá egyéb kisebb juttatások.

A bíborosok, megvizsgálva az eléjük tárt mérleg adatait, nyugtázták a pozitív eredményeket. Ugyanakkor hangsúlyozták, hogy reformra van szükség, amelynek célja a költségek csökkentése a meglévõ szervek mûködésének egyszerûsítése és racionalizálása révén, valamint az egész ügyintézés hatékonyabb programozása által. A Bíborosi Tanács tagjai mély hálájukat fejezték ki a híveknek, akik gyakran névtelenül támogatják a Szentatya egyetemes szolgálatát a jelenlegi gazdasági válság ellenére. A bíborosok arra buzdították a híveket, hogy tartsanak ki továbbra is a jótékonykodásban.

(vm)








All the contents on this site are copyrighted ©.