Száz éve született Weöres Sándor - P. Szabó Ferenc megemlékezése
A Vas megyei Csöngét
emlegette szülőföldjeként. Szombathelyenszületett 1913. június 22-én. Anyja
négy nyelven beszélt és szépen zongorázott; Sándor tőle örökölte a művészi érzékenységet.
Elemi iskolába Pápán és Csöngén, gimnáziumba Szombathelyen, Győrött és Sopronban járt.
A Nyugatban először 1932-ben jelentek meg költeményei. Ugyanebben az évben
érettségizett, már Babits-csal és Kosztolányival levelezett. 1933-ban beiratkozott
a pécsi egyetemre, tanulmányait a filozófia-esztétika szakon fejezte be. 1936-ban
megvédett doktori disszertációjának címe: A versszületése, amely az
alkotás lélektanát vizsgáló önvallomás. Első verskötete Hideg van címmel 1934-ben
jelent meg, két év múlva megkapta a Baumgarten-díjat. 1943-ban Budapestre költözött
és az Országos Széchényi Könyvtár munkatársa lett. Közben újabb köteteket publikált.
1947-ben feleségül vette Károlyi Amy költőnőt, akivel egy évet a Római
Akadémián töltöttek. Itt, a Római Akadémián találkoztam és ismerkedtem meg személyesen
1970-ben a költőházaspárral.
1970 februárjában az Akadémián interjút
készítettem Weöres Sándorral a Vatikáni Rádió számára, és pár nap múlva elkísértem
a házaspárt Szőnyi Zsuzsáékhoz, a „Triznya-kocsmába” is. Tehát néhány nappal korábban
történt: amikor Sándort telefonon kerestem az Akadémián, Kalmár igazgató válaszolt,
és a telefonhoz hívta a költőt. Meglepetésemre akkor nagy Dicsértessék-kel
köszönt. Megállapodtunk az interjú időpontjában. Ott, az Akadémián, Kalmár jelenlétében
vettem hangszalagra a beszélgetést, amelynek végén Amy beolvasta egy szép új versét.
A beszélgetés szövegét Rónay György leközölte a Vigiliában (1970, 351–353.)
Idézek ennek elejéről:
„Szabó: Nagyon hálásak vagyunk Önnek,
hogy vállalkozott az interjúra. Ezt a magam részéről valahogyan az idők jelének tekintem.
Az evangélikus vallású költő a Vatikáni Rádió jezsuita munkatársával beszélget. Ma
ugyan a párbeszéd korában élünk, mégis figyelemre méltó ez a tény. De most nem a felekezeti
párbeszédre akarom terelni a szót. Mindenekelőtt a szépség katolicitása kapcsol össze
bennünket. Nyolcadikos gimnazista koromban Pécsett pár költőjelölt barátommal lapot
indítottunk, és ezt a Claudel-idézetet írtuk fel rá mottóul (a Selyemcipőből):
„Ami szép, az egyesít, ami szép, az Istenhez emel. Nem is tudom másképp nevezni, mint
katolikusnak.” Azt hiszem, ilyen értelemben Weöres Sándort, a szépség csodálóját és
a magyar költői nyelv egyik legragyogóbb mesterét is katolikusnak nevezhetjük.
Weöres:
Valóban a katolicizmust – az egyetemesség értelmében – mindig sajátomnak éreztem.
Azonkívül, annak ellenére, hogy evangélikus-lutheránus vagyok, édesanyám katolikus
volt, és mindig a katolikus vallásban éltem. Sokat olvastam életemben a katolikus
misztikusokat, főleg Keresztes Szent Jánost és Avilai Szent Terézt, azon kívül Sienai
Szent Katalint. Nagyon szeretem a Szent Viktor-i filozófusokat, különösen Szentviktori
Hugót, nem is beszélve Szent Ágoston, Szent Tamás, Szent Jeromos műveiről. A katolicizmusból
mindig igyekeztem sokat tanulni, sokat meríteni. Hogy ez mennyiben sikerült, az megint
más kérdés.”
Következő kérdéseim – témáink – voltak: misztikus olvasmányok
– keleti misztika (Upanisádok, Bagavad Gita) – Biblia… Utána így folytatódott
a beszélgetés:
„Szabó: Pár évvel ezelőtt a londoni BBC egyik stúdiójában
hosszabb beszélgetést folytatott Cs. Szabó Lászlóval. A beszélgetés végén Jézusról
esett szó. Ön kijelentette? „Szerintem csak egyetlen ember létezik, és ez Jézus. A
többi ember annyiban van, amennyiben Jézussal azonos, vagy nem azonos.” Mondjon pár
szót erről a jézusi azonosságról.
Weöres: Úgy érzem, hogy mindaz, ami
bennünk individuális, ami velünk született, amit tanultunk, amit megszereztünk, nagyon
is halandó, mulandó. Nem hiszem, hogy egyéni aspektusokat át tudjuk vinni a halálunk
utáni korszakba. Így gondolom, hogy ami megmarad belőlünk, az nem az individuális,
nem a szerzett és nem a velünk született, hanem az örök emberi. És Jézust érzem az
örök Embernek.”
Ezután Weöres Sándor is, Károlyi Amy is Róma-élményeikről beszéltek.
Sándor elmondta, hogy Róma millió élmény forrása volt számára; felsorolta az idősebb
és fiatalabb kollégák, költőtársak nevét, akikkel hajdan Rómában járt, majd átadta
a szót Károlyi Amynak. Végül a költőnő felolvasta legújabb versét, amely mostani
Róma-élményéből született.
Weöres Sándorral a „Triznya-kocsmában” megbeszéltem
még egy találkozót. Meghívtam egy jó olasz ebédre. Mivel Amy ismét „maródi” volt,
ketten mentünk el egy az Akadémiától nem messze levő vendéglőbe, szemben a Cancelleriával.
Az első emeleten működött. Ebédelve, iszogatva beszélgettünk Vas megyei őseiről, evangélikus-katolikus
hitéről, költőtársairól, költészetről, vallásról, keleti misztikáról.
A ’80-as
években már kétévenként hazalátogattam. Rövid budapesti tartózkodásom alatt felhívtam
Weöres Sándort: szerettem volna meglátogatni, mert hallottam, hogy nagyon beteg. Amy
vette fel a telefont. Kedvesen emlékezett római találkozásunkra. – „Feri, biztos örülne
Magának Sándor, de most nem tudom adni, mert a fürdőszobában éppen borotválják…” Nem
sikerült többé találkoznunk. (ElhunytBudapesten, 1989. január 22-én.
Sok
nehézsége volt a kommunista cenzúra idején. Bár 1970-ben, amikor Rómában is járt,
Kossuth-díjat kapott. Talán legszebb kötete, a Tűzkút először a párizsi Magyar
Műhelynél jelent meg, 1964-ben aztán a Magvető is kiadta. Ebben olvastam a csodálatos
Salve Regina (1960) költeményét. Ez a földi és égi Anya (Szűz Mária) magasztalása:
ez filozófia és misztika, az emberi világ és a transzcendencia metszőpontján felmutatott
metafora kibontása: …Úrnő, ha végzetem szép csillagát megvonod az
ott-égő maskarától s adsz kardot-pajzsot a harcos kezébe: gyámságodból
kilépve az elhalt sorson át, félek, Anyám! jóságod nappalától, oly
kedvessé szőtted az éjszakát irgalmad illatából: az
űr nagysága, fénye összehúzódva bújt élő szirmok közébe…