„A keresztény bátran, benső küzdelem árán is adja tovább Krisztus kegyelmét”- Ferenc pápa beszéde a római egyházmegyei találkozón

Hétfőn este fél nyolckor kezdődött a vatikáni VI. Pál aulában a római egyházmegye találkozója, mely egyéves készület során „Krisztus, szükségünk van rád” címmel a keresztség szentségéről és a megkereszteltek felelősségének megújításáról elmélkedett. A találkozóra a római egyházmegyéből a 8000 regisztrált résztvevő helyett kétszer annyian jöttek el, akiknek fele a VI. Pál csarnok előtt kivetítőn át követte az eseményt.

A római egyházmegye 850 négyzetkilométer területen fekszik, Budapest területe összehasonlításképpen 525 négyzetkilométer. Róma lakóinak száma 2011-es adatok alapján 2.850.000 személy. A pápai évkönyv szerint a megkereszteltek száma 2.333.700, vagyis a lakosság közel 82,5 %-a részesült a keresztség szentségében. A hatalmas egyházmegye püspöke a Pápa, akinek munkáját Agostino Vallini helynök bíboros és Filippo Iannone érsek, helyettes vikárius segíti hat segédpüspökkel együtt. A római egyházmegyében 746 pap végzi szolgálatát, munkájukat 119 állandó diákónus segíti. Az egyházmegye missziós papjai a világ minden táján szolgálnak összesen 145-en. Ugyanakkor 689 azon papok száma, akik ugyan más egyházmegyéhez tartoznak, de itt végeznek állandó hivatalos papi munkát. A római egyházmegyének 334 plébániája van, ebből 127-et különféle szerzetesrendek látnak el. A 334 plébániatemplomhoz kapcsolódik a négy pápai bazilika (a vatikáni Szent Péter, a Falakon kívüli Szent Pál, a Lateráni Szent János, a Santa Maria Maggiore), 61 kisebb bazilika, 162 templomigazgatóság, 115 társ-templom, 31 nemzeti templom, 21 tartományi templom és 12 keleti rítusú katolikus templom.

Ferenc pápa és az egyházmegyéje 15.000 küldötte közel kétórás, bibliai olvasmányokból, imádságokból, énekekből összeállított és csenddel átszőtt találkozón vett részt, melynek központi eleme volt a pápa szabadon mondott hosszú katekézise. Ebben a Szentatya először a „kegyelemben élni” páli gondolatot elemezte: nem vagyunk már többé a „törvény alatt”, mert éppen a keresztség által kerültünk a törvény alól a kegyelem alá, Krisztus erejéből, aki megszabadított bennünket és általa elnyertük Isten fiainak a szabadságát. Ez a keresztségben megvalósuló átmenet a törvény igájából a kegyelem szabadságába valójában egy forradalom. A pápa elismerte, a történelem során mindig voltak forradalmak, de ezek csak a fennálló politikai és gazdasági rendszert változtatták meg, ellenben a keresztség forradalma a szív megváltozását eredményezi. Ezt a forradalmat Krisztus a saját vérével, a kereszttel és a feltámadással szerezte meg nekünk.

Ferenc pápa utalt XVI. Benedek tanítására, aki ezt a forradalmat „az emberiség története legnagyobb változásának” nevezte. Ha a keresztény ilyen értelemben nem forradalmi, akkor nem keresztény! Forradalmi keresztény a kegyelem által! Az valósul meg itt, amit Ezékiel próféta jövendölt „az új szívről és az új lélekről”. Ezt tapasztalta meg a tarzuszi Saul is, aki először meg akarta ölni az evangélium hirdetőit, míg végül épp e forradalmi változás révén az életét adta, hogy ezt az evangéliumot hirdethesse! Ez a nagy változás megváltoztatja a bűnös ember szívét, mert mi mindannyian bűnösök vagyunk.

Az erős, szenvedélyes hangú katekézis során a pápa egyházmegyéje minden küldöttének szólt ekkor: Emelje fel a kezét az, aki nem bűnös! Minthogy senki sem jelentkezett, hozzátette: Igen, de Isten kegyelme megszabadított a bűntől! Ez az egyetlen legfontosabb: elfogadni az Atyának a kegyelmét, amit ő Jézus Krisztusban ad nekünk. Miben áll a keresztség által a kegyelemben újjászületett szív? Abban, hogy szeret, hogy másokkal együtt szenved és együtt örvend, hogy lerombolja az önzés falait és kimegy a társadalom perifériális részeibe. Ezt a kegyelmet ne nem lehet sehol és semmiért megvásárolni, Isten tiszta és ingyenes ajándéka az!

Róma városának megannyi problémái között említette meg a pápa a reménytelenséget. Ez a reménytelenség legtöbbször szomorúsággal párosul és a fiatalok hiába is keresnek boldogságot italban, kábítószerben, szerencsejátékban, a pénz hatalmában, reménytelenül szomorúak maradnak, mert a társadalom, a kegyetlen társadalom nem tud reményt adni. És mi megkereszteltek, hogyan tudunk reményt adni? – kérdezte a pápa. A tanúságtételünkkel, a mosolyunkkal, a vallomásunkkal: „Hiszem, nekem van Atyám!”. Igen, ez a lényeg: Van Atyánk! Nem akarjuk mi az embereket meggyőzni semmiféle dologról, hanem egyszerűen csak elvetjük a reménység magvait, a többit, a növekedést az Isten adja. Az aratással se törődjünk, arassa csak le bárki más, egy másik pap, egy világi hívő…!

A reménység és az öröm evangéliumát elsősorban a szegényeknek kell hirdetnünk – hangsúlyozta Ferenc pápa, de hozzátette: az már nem igaz, hogy az evangéliumot a kulturálatlan embereknek kellene hirdetni. Nem, az evangélium mindenkié, a tanultaké is! A feltámadás bölcsessége nem áll szemben az emberi bölcsességgel, hanem felemeli azt. Az egyház mindig jelen volt azokon a helyeken, ahol a kultúrák születtek. Ugyanakkor mindig elsőbbséget adott a szegényeknek. Ma az értelem, a kultúra, a párbeszéd határaira kell kimennünk, de közben ehhez nem kell „intellektuális hajléktalanná” válnunk! Menjünk tehát a perifériák felé, az egzisztenciális perifériák felé, ott kell az evangélium magjait elvetnünk!

A reményteli kegyelem evangéliumának hirdetéséhez bátorságra van szükségünk. Ferenc pápa élesen szólt a kesergő, lamentáló, panaszkodó magatartás ellen, mely mindig a rosszat kiáltja. Vannak biztosan nehéz, rossz helyzetek, de ezeket türelemmel viseljük el. Bátorság és türelemmel elviselés –ezek Szent Pál erényei! Ebben a bátorság: előre menni, tenni a dolgunkat, tanúskodni, előre! Az elviselés pedig azt jelenti, hogy vállunkon hordjuk mindazt, amin nem tudunk változtatni. Ferenc pápa utalt nagycsütörtöki krizmaszentelési miséjének homíliájára: Legyetek birkaszagú pásztorok! Valóságosak, ott ahol éltek és dolgoztok! Ne zárkózzatok be a plébániáitokra. Megváltozott ugyanis mára Jézus példabeszédének a körülménye. Ma már nincs otthon a kilencvenkilenc bárány az akolban, hanem csak egy! Menjetek bátran a kilencvenkilenc után! Persze, könnyű dolog otthon maradni az egyetlen báránnyal és fésülgetni a gyapját!

A kegyelemről való tanúságtétel a kísértővel való bátor szembenézést követel. A kísértő a pesszimizmus, a keserűség magvait veti el szívünkbe, hogy nekünk ez nem megy, nézd csak, ott amannak, a többi vallásnak viszont mennyire sikerül! El kell fogadnunk ezt a lelki harcot. Nincs evangéliumhirdetés belső harc nélkül! Mindennapos harc ez a keserűség, a szomorúság ellen! Szent Pál is megtapasztalta ezt a belső küzdelmet, meg is vallja, amikor „testének töviséről” beszél. Végső soron itt minden nehézségen túl a mártíriumról, a vértanúságról van szó. Ne ijedjünk meg tőle. Csak néhánytól kéri ezt az Úr, de van a mindennapok küzdelme, a hétköznapi vértanúság!

Végül katekézise zárógondolatában a Szentatya az isteni megváltás ingyenességéről szólt. Isten ugyanis nem kér semmit cserébe, csak az elfogadást. Az egyetlen dolog, amit Jézus kér: hogy fogadjuk el. Ingyen kapjuk, adjuk is tovább ingyen! És ne féljünk…! Ne féljünk elfogadni Krisztus ingyenes szeretetét, ne féljünk elfogadni a szabadságunkat, melyet Krisztus kegyelme szerzett meg. Ne féljünk kilépni magunkból, hogy rátaláljunk a kilencvenkilenc elveszettre, menjünk, kezdjünk párbeszédet velük, mondjuk el nekik, mit gondolunk, mutassuk meg nekik a szeretetünket, ami az Isten szeretete.

(vl)