2013-06-14 16:49:51

„Küldetésetek, hogy gyógyítsátok az evangélium és a kultúra közötti törés sebeit” – Ferenc pápa beszéde a Civiltà Cattolica olasz jezsuita lap munkatársainak


Pénteken délben az Apostoli Palota „Pápák termében” Ferenc pápa kihallgatáson fogadta a Civiltà Cattolica olasz jezsuiták kétheti, vagyis havonta kétszer megjelenő lapjának 30 munkatársát, élükön P. Antonio Spadaroval, akivel röviddel a találkozó előtt külön is találkozott.

Ferenc pápa a hozzájuk intézett beszédében megköszönte azt a 163 éves szolgálatot, melyet az olasz újságíró jezsuiták 1850 óta a Civiltà Cattolica hasábjain keresztül nyújtanak az egész egyház számára.

Három témát érintett a pápa: a párbeszéd, a megkülönböztetés és a határok kérdését.

Kezdetben polémikus és harcos jelleggel folytattátok a párbeszédet a kor szokásának megfelelően. Most az egyház iránti hűségetek azt kívánja, hogy legyetek kemények a képmutatás betegségével szemben. Ugyanakkor nem az a ti feladatotok, hogy falakat építsetek, hanem hidakat. Folytassatok párbeszédet azokkal, akik nem osztják a keresztény hitet, de magas emberi értékeket hordoznak, továbbá azokkal is, akik szemben állnak az egyházzal. A párbeszéd ugyanis azt a meggyőződést hordozza, hogy a másiknak is van valami jó mondanivalója, ehhez pedig le kell engedni a fegyvereket.

A megkülönböztetés feladatát elemezve, a pápa második gondolatként kijelentette: Össze kell gyűjteni és kifejezésre kell juttatni a különféle elvárásokat a mai világ drámájában, hogy aztán az evangélium fényénél a valóság olvasatát adjátok. Szent Ignác tanácsa alapján alázatos és nyitott szívvel keressétek és találjátok meg minden dologban az Istent. Valóban, a jezsuiták kincse a lelkek megkülönböztetése az emberi és kulturális valóságban. Ferenc pápa ennek kapcsán utalt Karl Rahner egyik kijelentésére: A jezsuita egy specialista a megkülönböztetés terén, Isten és ördög mezején is. Ne féljetek, hogy tovább folytassátok a megkülönböztetést az igazság keresésében. A tudás, a művészet, a politika, a gazdaság, a társadalomtudomány terén egyaránt szükséges a tanulmányozás, az érzékenység és a tapasztalat. Különleges figyelemmel forduljatok Isten igazsága, jósága és szépsége felé, de ezeket együtt szemléljétek – intette Ferenc pápa a Civiltà Cattolica újságíróit.

Végül a határokról szólva a Szentatya az újság küldetéseként jelölte meg, hogy vegyen részt a jelenkor kulturális vitáiban és adjon eligazítást a keresztény hit szemléletével. Az evangélium és a kultúra közötti törés kétségtelenül napjaink drámája – szögezte le a pápa. A ti küldetésetek éppen az, hogy a magatok módján járuljatok hozzá ennek a törésnek a gyógyításához. Ez a küldetés jellemző a Jézus Társaságára. Reflexióitokkal, mélyreható tanulmányokkal kísérjétek a társadalmi és kulturális folyamatokat, és ha kell, vállaljátok a konfliktusokat is. A ti helyetek valóban a határokon van. Ez a jezsuiták helye, miként azt VI. Pál és II. János Pál pápa is hangsúlyozta. Végül Ferenc pápa intette őket, ne essenek abba a kísértésbe, hogy domesztikálják a határokat. Ki kell menni a határok felé, de nem kell hazahozni mintegy megszelídítve azokat.

Az újságotok ebben az évben formailag is megújult és a honlapon is elérhető bárki számára. Végül a pápa az Úti Boldogasszony áldását kérte a Civiltà Cattolica 30 fős alkotói közösségére.

(vl)









All the contents on this site are copyrighted ©.