Ha a keresztény elkerüli a látszat-alázatot, Isten hatalma benne marad” – a pápa péntek
reggeli miséje
„A Krisztus által szerzett üdvösség elfogadásának egyetlen módja, hogy őszintén elismerjük
önmagunk gyengeségét és üdvösségét” – állapította meg Ferenc pápa péntek reggel a
Szent Márta Ház kápolnájában bemutatott szentmisén, melyen koncelebrált a Papi Kongregáció
prefektusa, Mauro Piacenza bíboros, Celso Morga Iruzubieta érsek, Giuseppe Bertello
bíboros és az argentin Pedro Olmedo Rivero püspök.
Pál apostolnak a korintusi
hívekhez írt második levelében olvassuk: „Ezt a kincset – Isten dicsőségének Jézus
Krisztus arcán fölragyogó ismeretét – törékeny cserépedényben őrizzük, hogy az erő
túláradó nagyságát ne magunknak, hanem Istennek tulajdonítsuk” (2Kor 4,7). A Krisztusban
föltárt túláradó erő - ami a kegyelem és a bűnös ember között születik meg - az „üdvösség
párbeszéde” – tanította a pápa. Mindazonáltal ennek a dialógusnak el kell kerülnie
„minden önigazolást”, olyannak kell lennie, amilyenek vagyunk!
Pál sokszor
beszél a bűneiről, szinte refrénként ismételgeti: „Ellenben én üldöztem…., üldöztem
Krisztus egyházát”. Vissza-visszatér lelkében ez a gondolat, mert bűnösnek érzi magát.
Nem azt mondja: Egykor bűnös voltam, de most szent vagyok! Nem. Most mondja magáról:
bűnös vagyok! Tövist kapott a testébe! Lám, az apostol megmutatja nekünk a saját gyengeségét,
a saját bűnét. A bűnös az, aki befogadja Krisztust, aki Krisztussal párbeszédben áll!
A titok megértésének a kulcsa – mutatott rá a pápa pénteki homíliájában –
az alázat. Pál maga mutatja be ezt az alázatot. Nyilvánosan elismeri szolgálatának
„curriculum”-át, vagyis mindazt, amit tett Krisztus apostolaként. De nem rejti el
bűneinek lajstromát sem, amit Ferenc pápa az apostol „promptuarium”-ának, kézikönyvének
nevez.
„Ez az alázat, nekünk papoknak: modell! Ugyanis ha mi csak a curriculum-unkkal,
a pályafutásunkkal dicsekszünk, akkor nagyot vétkezünk. Így nem is hirdethetjük Jézus
Krisztust, mint Megváltót, mert mi magunk nem érezzük őt. Éppen ezért kell alázatosnak
lennünk, de egy igazi, valóságos alázattal, melyet név szerint vállalunk: Én, én vagyok
a bűnös, mert ezt és ezt tettem. Hogyan is mondja Pál: „Én üldöztem Krisztus egyházát
– vagyis konkrét bűnöket említ. Nem azzal az alázattal, mely sokszor a szentképekről
néz ránk, nem! Hanem erős alázattal!
A pap alázata, a keresztény ember alázata
mindig konkrét – állapítja meg Ferenc pápa. Aki nem tudja megtenni ezt az alázatos
vallomást, valami nem megy neki.
Testvérek, nekünk egy nagy kincsünk van,
Jézus Krisztus, az Üdvözítő. És mi ennek a Krisztusnak a keresztjével dicsekszünk,
tudva, hogy kincsünket törékeny cserépedényben hordozzuk. Dicsekedjünk, azaz valljuk
meg bűneinket. Így lesz a párbeszédünk keresztény, krisztusi, katolikus: vagyis konkrét,
mert a Krisztus által hozott megváltás is konkrét. Jézus Krisztus nem egy eszmével
váltott meg bennünket, nem egy intellektuális programmal, hanem teste konkrét valóságával.
De ezt a testet csak úgy érthetjük, mint cserépedényt!
A pápa megemlítette
még a szamariai asszony példáját, aki miután Jézussal találkozott, Pálhoz hasonlóan
azzal kezdi a mondanivalóját, hogy megvallja vétkeit. Hiszem – zárta beszédét Ferenc
pápa – hogy ez az asszony most a mennyben van, mert ahogy Manzoni – a jeles olasz
író említi: „Soha nem történt meg, hogy az Úr egy megkezdett csodáját ne fejezte volna
be”. Ennek az asszonynak csodája pedig a Mennyben végződött. „Kérjük őt, segítsen
bennünket cserépedénnyé lenni, hogy hordozzuk és hirdessük Jézus Krisztus dicsőséges
titkát!”.