2013-06-08 11:24:09

Ferenc pápa beszédének teljes, eredeti változata az olasz jezsuita iskolák diákjaihoz és nevelőihez


2013. június 7-én, pénteken délben az olaszországi jezsuita iskolák diákjai és tanárai a vatikáni VI. Pál teremben találkoztak a „jezsuita” Ferenc pápával. A nyolcezer diák zsúfolásig megtöltötte a hatalmas kihallgatási csarnokot, hogy meghallgassák a pápa buzdítását és tanúságot tegyenek saját elkötelezettségükről. A jezsuita diákok nagytalálkozójára a következő városok iskoláiból érkeztek a résztvevők: Róma 2030, Milánó 1800, Torinó 1500, Palermo 1100, Nápoly 650, Messina 575 tanárral és diákkal jelent meg. E nagy sereglethez csatlakozott az albániai Szkutári város jezsuita iskolájának 60 fős kis csoportja is.


Ferenc pápa rögtön a találkozó elején nagy meglepetést okozott a beszédével. Így kezdte: „Kedves gyerekek, kedves fiatalok! Én elkészítettem nektek ezt a szöveget, hogy felolvassam…, de hát öt oldal! És egy kicsit unalmas is..! Csináljuk azt, hogy én röviden összefoglalom, aztán odaadom a tartományfőnöknek és Lombardi atyának, hogy legalább írásban meglegyen nektek. Ti ellenben kérdéseket tehettek fel nekem, és így párbeszédet folytathatunk. Na, tetszik ez nektek?”


Ferenc pápa eredeti és írásban közzétett beszédének szövege:


Kedves gyerekek, kedves fiatalok!


Örömmel fogadlak benneteket családjaitokkal, nevelőitekkel az olasz jezsuita iskolák nagy családjának barátaival együtt. Szeretettel köszöntelek, Isten hozott benneteket! Veletek együtt valóban „egy családban” érzem magam. Különleges örömömnek oka, hogy ez a találkozásunk egybeesik Jézus szentséges Szívének mai ünnepével.


Mindenekelőtt egy olyan dolgot szeretnék elmondani nektek, ami Loyolai Szent Ignácra, a mi rendalapítónkra vonatkozik, aki 1537 őszén Rómába érkezve első társaival, azt tudakolta tőlük, hogy mit válaszolnának arra a kérdésre, kik is ők? Önkéntelenül jött a válasz: „Azt mondjuk, hogy Jézus Társasága” vagyunk”! (Fontes Narrativi Societatis Jesu, vol. 1, 320-322). Elkötelező ez a név, amely a legszorosabb barátság, a Jézus iránti teljes szeretet kapcsolatát jelentette azok számára, akik nyomába akartak szegődni. De miért is mesélem el ezt nektek? Mert Szent Ignác és társai megértették Jézus tanítását arról, hogyan legyenek jók, hogyan alakítsák úgy az életüket, hogy annak mély értelme legyen, hogy az lelkesítsen, örömet és reményt adjon. Megértették továbbá, hogy ő az élet nagy tanítómestere, életpélda, aki nemcsak tanította őket, hanem arra is hívta, hogy kövessék őt ezen az úton.


Kedves gyerekek, ha most azt kérdezném tőletek: miért jártok iskolába, vajon mit felelnétek? Valószínű sokféle válasz érkezne, kinek-kinek meggyőződése szerint. De gondolom, hogy mindet össze lehetne foglalni azt mondván, hogy az iskola azon nevelő környezetek egyike, amelyben az ember növekszik, hogy megtanulja az életet, hogy felnőtt, érett férfivá és nővé váljon, aki képes előrehaladni és végigjárni az élet útját. Hogyan segít nektek ebben az iskola? Nemcsak a tudástok gyarapításával segít benneteket, hanem személyiségetek minden egyes vonásának teljes formálása által.


Követvén azt, amit Szent Ignác tanít nekünk, az iskolában alapvető feladat megtanulni nagylelkűnek lenni. A nagylelkűség a nagynak és kicsinek az erénye (Non coercere maximo contineri minimo, divinum est), ami mindig a távlatok felé fordítja a tekintetünket. Mit akar mondani nagylelkűnek lenni? Azt, hogy legyen nagy szívünk, nagy lelkünk, hogy legyenek nagy eszményképünk, vágyunk az iránt, hogy nagy dolgokat cselekedjünk - válaszképp Isten kérésére, továbbá hogy elvégezzük a mindennapi dolgainkat, a hétköznapi tennivalóinkat, a kötelességünket, a találkozásokat az emberekkel. Megtenni ennélfogva minden napnak a kicsi feladatát, nagy és nyitott szívvel szolgálni Istennek és másoknak. Fontos tehát törődni a nagylelkűségre irányuló emberré formálással. Az iskola nemcsak az értelmi horizontokat tágítja ki, hanem az emberi látásmódot is szélesíti. Úgy gondolom, hogy a jezsuiták iskolái különös módon figyelnek az emberi erények fejlesztésére, mint amilyen a becsület, a tisztelet, a hűség, az elkötelezettség. Két alapvető értékre szorítkozom most, s ez a szabadság és a szolgálat.


Mindenekelőtt legyetek szabad emberek! Mit is akarok mondani? Talán azt gondoljuk, a szabadság az, amit az ember tenni akar, vagy pedig határ-élmények mámoros megtapasztalása és az unalom legyőzése. Ez nem szabadság! A szabadság azt jelenti, hogy tudunk reflektálni arra, amit csinálunk, hogy meg tudjuk különböztetni, mi a jó és mi a rossz, továbbá értékeljük azt a magatartást, ami gyarapít bennünket, vagyis válasszuk mindig a jót. Mi a jóra vagyunk szabadok! Éppen ezért ne féljetek, hogy árral szemben haladtok, még ha nem is könnyű az! Szabadnak lenni mindig jó választásáért, ugyan elkötelező, de ez tesz benneteket gerinces emberré, akik bátorsággal és türelemmel (parresia és ypononé) tudnak szembenézni az élettel.


A nagylelkűség mellett a másik erény a szolgálat. Iskoláitokban sokféle tevékenységben vesztek részt, melyek késszé tesznek benneteket arra, hogy ne zárkózzatok magatokba, kicsi világotokba, hanem nyíljatok meg egymásnak, különösen is a legszegényebbek és rászorulók felé, továbbá dolgozzatok azon, hogy megjavítsátok azt a világot, amelyben éltek. Legyetek másokkal és másokért, mások szolgálatában álló igazi bajnokok!


A benső szabadság és a szolgáló szellem nagylelkűségéhez persze hozzátartozik a lelkiség formálása. Kedves fiúk és lányok, szeressétek mindjobban Jézus Krisztust! Életünk válasz az Úr hívására és boldogok lesztek, jól építitek az életeteket, ha válaszolni tudtok erre a hívásra. Érezzétek az Úr közelségét az életben. Ő közel van mindenkihez, mint társ, mint barát, aki segít megérteni titeket, aki bátorít benneteket a nehéz pillanatokban és soha nem hagy el benneteket. Az imádságban, a vele való párbeszédben, a Biblia olvasásában fedezzétek fel, mennyire közel van hozzátok! Tanuljátok meg Isten jeleit olvasni az életetekben. Ő mindig beszél hozzánk, korunk és mindennapjaink életének tényein keresztül is, kész meghallgatni bennünket.


Nem akarok túl terjengős lenni, de egy szóval szeretnék még a nevelőkhöz fordulni: a jezsuitákhoz, a tanárokhoz, az iskolák alkalmazottaihoz és a szülőkhöz. Ne bátortalanodjatok el a nehézségekkel szemben, melyet a nevelés kihívásai jelent ma. A nevelés nem egy mesterség, hanem egy magatartás, egy életmód! A neveléshez ki kell lépni magunkból, a fiatalok között kell állni és mellettük állva kell őket elkísérni növekedésük különféle állomásain. Adjatok nekik bátorságot, optimizmust a világban való előrehaladásuk számára! Tanítsátok őket meglátni a teremtett világ és az ember szépségét, jóságát, mely megőrzi a Teremtő kezenyomát. De mindenekelőtt az életetekkel tegyetek tanúságot számukra. Egy nevelő – jezsuita, tanító, alkalmazott, szülő – ismeretet közvetít, értéket ad át szavaival, de a gyerekek számára akkor lesz döntő befolyással, ha szavait tanúságtétele és életének egybecsengése kíséri. Koherens élet nélkül lehetetlen a nevelés! Mindnyájan nevelők vagytok, de ezen a téren nem lehet átruházni senkire a feladatot. Az egység és a közösség szellemében folytatott együttműködés azonban a különféle nevelési alkotóelemek között lényegi szempont, amit támogatni és táplálni kell. A kollégium a katalizátor szerepét töltheti be és azzá is kell lennie, egyúttal az egész nevelői közösség találkozásának és összetartozásának a helye, mégpedig azzal az egyetlen formációs céllal, hogy segítse az érett, egyszerű, kompetens és becsületes személyek kifejlődését, akik úgy tudják élni az életet, mint az Isten hívására adott válasz, eljövendő hivatásuk pedig álljon a társadalom szolgálatában. A jezsuitáknak azt szeretném mondani, hogy fontos dolog elkötelezettségük ápolása a nevelés területén. Az iskola nagyon értékes eszköz, hogy segítsük az egyház és az egész társadalom útját. A nevelés területe nem szorítkozik pusztán a hagyományos iskolatípusra. Keressétek a nevelés új, nem szokványos formáit a helyek, idők és személyek szükségletei szerint”.


Végül köszöntöm az öregdiákokat és a „Fe y allegria, Hit és Öröm” nevű iskolaközösség képviselőit, akiket jól ismerek a Dél-Amerikában, főként a szegények között végzett munkájuk révén. És külön köszöntés az albániai Szkutári jezsuita iskola delegációjának. Az iskola a szerzetesrendek feloszlatása után hosszú idő elteltével 1994-ben újrakezdte tevékenységét, befogadva diákjai közé katolikusokat, ortodoxokat, muzulmánokat és hit nélküli családok gyermekeit is. Így az iskola a párbeszéd és a nyugodt szembesülés helye lesz, hogy így mozdítsa elő a tiszteletet, az egymásra hallgatást, a barátságot és az együttműködő szellemet.


Kedves barátaim, hálás köszönet nektek ezért a találkozásért. A Szűzanya anyai közbenjárására bízlak és áldásommal kísérlek benneteket: Az Úr legyen hozzátok mindig közel, emeljen fel benneteket a bukásokból, ösztönözzön titeket a növekedésre, mind nagyobb döntések meghozatalára „con grande ánimo y liberalidad”, nagylelkűséggel. Ad Maiorem Dei Gloriam.

(vl)







All the contents on this site are copyrighted ©.