2013-06-06 16:50:47

Szíriai válság: az egyházak négyszázezer embert segítenek a térségben


A szíriai és a környező régió egyházai 2011 márciusa óta négyszázezer embert támogatnak rendszeren, amelynek összesített költsége 15 millió euró. Ezzel az összeggel járultak hozzá az egyház intézmények a szíriai konfliktus áldozatainak megsegítéséhez a „Cor Unum” Pápai Tanács koordinációja által. A számadatokról a vatikáni dikasztérium június 6-án adott ki sajtóközleményt. Ferenc pápa szerdán fogadta azoknak a karitatív intézményeknek a képviselőit, amelyek a közel-keleti régióban folytatják tevékenységüket. A válság kapcsán tartottak koordinációs ülést a Vatikánban június 4-én és 5-én. A közel-keleti egyházak és karitatív szervezetek 25 képviselője, a katolikus világ és a Szentszék intézményi támogatói, továbbá a szíriai apostoli nuncius volt jelen a tanácskozáson.

A sajtóközlemény szerint hét millió embernek van szüksége humanitárius segélyekre. Több mint 4,5 millió országon belül kitelepített személy van, míg egyre több ember keres biztonságot Szíria határain kívül: Libanonban, Jordániában, Törökországban és Irakban, ahol már több mint kétmillió szíriai menekültet fogadtak be.

Az egyházi intézmények által szervezett befogadó központok nyitva állnak mindenki előtt diszkrimináció nélkül. A konfliktus kegyetlensége, a humanitárius kihívás egyre nagyobb és összetettebb erőfeszítést követel a „Cor Unum” Pápai Tanácstól. A helyzetelemzésekből kiderül, hogy a nyár elérkezésével várhatóan növekszenek majd a járványok, a gyógyszerhiány és az érintett lakosság egészségügyi ellátásának hiánya. Különösen érinti ez a gyermeket váró nőket, kisgyermekeket, időseket és hátránnyal élőket. A logisztika, a biztonság és a humanitárius védelem szempontjából tehát a helyzet aggasztó, amely tovább romlik, ha nem tartják tiszteletben a humanitárius jogot és a biztonságos humanitárius folyosókat a segélyek eljuttatására, valamint elsősorban, ha nem kötnek tűzszünetet.

A „Cor Unum” Pápai Tanács felhívással fordul a nemzetközi közösséghez, hogy támogassa pénzügyileg is a humanitárius segélynyújtásra irányuló erőfeszítéseket, a béke keresését a lerombolt ország újjáépítése szempontjából is. Nyújtson nagyobb támogatást azoknak az országoknak, amelyek befogadják a menekülteket és a humanitárius műveleteket. A sajtóközlemény továbbá határozottabb nemzetközi közvetítői szerepvállalást kér, amely az utóbbi hónapokban ugyan erősödött, még mindig nem elegendő. Végül a dikasztériumi dokumentum felhívja a figyelmet, hogy egyre jobban növekszik annak a veszélye Szíriában, hogy egy másik véget nem érő háború tör ki, amelyben az első áldozatok a védtelen civil állampolgárok, akiket célpontba vesznek és, akik gyakran az erőszak közvetlen vagy közvetett áldozataivá válnak ebben az értelmetlen öldöklésben.

(sv)








All the contents on this site are copyrighted ©.