2013-05-30 14:54:34

Csütörtökön este Ferenc pápa első alkalommal mutatja be az ünnepélyes úrnapi szentmisét a Lateráni Szent János székesegyházban


A szertartás május 30-án este 7 órakor kezdődik és a hagyománynak megfelelően a Santa Maria Maggiore bazilikához vezető körmenettel zárul. Ferenc pápa két és félhónapos péteri szolgálata során több ízben is elmélkedett az Eucharisztia központi szerepéről, folytonosságban előzetes tanításával.

„Egy keresztény szíve olyan, mint az Utolsó Vacsora asztala: meg kell terítenie az Oltáriszentség számára” – fejtette ki tavaly, az úrnapi szentmisén Buenos Airesben a város érseke, Jorge Mario Bergoglio bíboros.

Ferenc pápa számára a Cenákulum nem egy zárt hely, ahol csak néhány kiváltságos részesülhet a kenyértörésben. Az Oltáriszentség Cenákulumában van hely mindenki számára. Annyi „zárt kör” és „exkluzív hely” társadalmában Jézus olyan lakomát készít, amely nem zár ki senkit. Azon a lakomán, az asztal körül ülve, azzal a kenyérrel táplálkozva, láthatóan keresztényekké, vagyis boldog emberekké válunk – mondta tavalyi úrnapi homíliájában Bergoglio bíboros.

Május 18-án, Pünkösd vigíliáján többek között hangsúlyozta: „Krisztus testét megérinteni annyit jelent, hogy magunkra vesszük a szegények fájdalmát. Ez a mi szegénységünk: Krisztus testének szegénysége, az a szegénység, amelyet Isten Fia hozott el nekünk megtestesülésével. Egy szegény és a szegényekért élő egyház első lépései Krisztus teste felé vezetnek”.

„Krisztus teste” bőségesen jelen van a világ perifériáin. Ferenc pápa péteri szolgálata óta sürgeti az egyházat: „Lépjetek ki a világba!” Ez az egyház küldetése, amihez a szükséges energiát az Eucharisztia biztosítja. Ezt magyarázta Ferenc pápa Szentháromság Vasárnapján az elsőáldozó gyermekeknek Róma egyik külvárosi plébániáján.

„Jézus ad nekünk erőt. És hogy hogyan ad nekünk erőt? A szentáldozásban jön el hozzánk. De feltehetnétek a kérdést: egy darab kenyér olyan sok erőt ad? Vagy nem kenyérről van szó? Nem kenyér az, ami az oltáron van? Kenyérnek látszik. Nem, nem éppen kenyér. És hogy mi? Jézus teste. A szentáldozáskor Jézus jön el a szívünkbe. Gondolkodjunk el erről mindannyian” – mondta május 26-i homíliájában Ferenc pápa.

Virágvasárnap pedig így tanított: „Ne legyetek soha szomorú férfiak és nők: egy keresztény soha nem lehet szomorú! Ne engedjetek soha az elbátortalanodás kísértésének! A mi örömünk nem abból fakad, hogy annyi mindent birtokolunk, hanem abból, hogy találkoztunk egy személlyel: Jézussal, aki köztünk van. Örömünk abból fakad, hogy tudjuk: Vele soha nem vagyunk egyedül, még a nehéz pillanatokban sem”.

(vm)








All the contents on this site are copyrighted ©.