A Mária utcai jezsuita menekültmentés 1944-45

Rövidítve ismertetjük a magyarországi jezsuita Rendtartomány honlapján olvasható közleményt.


A Mária utcai jezsuita rendház a háború végén
Az 1944/45 vészidőkben a pesti (Mária utcai) jezsuita rendházban élő zsidó menekültek száma mintegy 120 személyre tehető. Ugyanakkor jó néhány menekült pap és 40 katonaszökevény, valamint néhány erdélyi menekült vagy kibombázott pesti család is menedéket talált a rendházban és az altemplomban. A németek és a nyilasok figyelmének elterelésével minden üldözött megmenekült, aki a jezsuitáknál keresett menedéket.

A jezsuiták viselkedésére és hozzáállására a legjellemzőbb példa, a nemzetközileg is elismert Raile Jakab jezsuita atya tevékenysége. Raile atya élete a rendkívüli jezsuita életpályák egyike volt: a bácskai Vaskúton 1894-ben német családban született, sohasem tagadta meg német származását, szívesen beszélt németül és a családtagjaival is németül levelezett.

P. Raile egész életében kiállt az üldözött, a jogtalanul meghurcolt emberek mellett, mindenkinek segített vallási és nemzetiségi megkülönböztetés nélkül. 1912-ben lépett a Jézus Társaságába, a rendi tanulmányait Kalocsán, Nagyszombatban, Pécsett és Innsbruckban végezte. 1925-1927-ben, Bécsben, 1927-1933-ban, Amerikában, 1933-tól 1935-ig Szegeden működött. Majd a jezsuita központba került, 1935-től 1942-ig a magyar rendtartomány gazdasági vezetője és egy ideig a provincia titkára volt.

A II. világháború alatt a budapesti pápai nunciatúra segítő bizottságának az elnöke lett, és ebben a hivatalában saját élete kockáztatásával sok száz zsidót mentett meg a haláltól. Ennek elismeréseként – egyetlen magyar jezsuitaként – 1992. február 24-én a jeruzsálemi Yad Vashem Intézet posztumusz „Világ Igazai” kitüntetéssel tisztelte meg. P. Raile a „farkasbőrbe bújt bárány” szerepét alakította ebben a kegyetlen színjátékban.

A vészterhes napok egyik érdekes adaléka, hogy Msgr. Gennaro Verolino, a pápai nunciatúra titkára a Mária utcai jezsuita rendházban vészelte át az orosz csapatok bevonulását. A budapesti diplomáciai testületen keresztül és hivatalos jegyzékekben tiltakozott a magyar kormánynál a zsidók deportálása ellen. Angelo Rotta nunciussal együtt igyekezett megakadályozni, hogy elvigyék őket az állítólagos "németországi munkára", amiről okkal sejtették, hogy valójában mást takar.

Tevékenységében számos kiváló segítőtársra lelt köztük a budapesti svéd követségi titkárban, Per Angerben (1913-2002), aki szintén számos életet mentett meg 1944 tragikus hónapjaiban. Mivel sűrűn együttműködött Jánosi József és Raile Jakab jezsuita atyákkal, amikor meglátogatta a Mária utcai menekülteket, a közeledő front miatt már nem tudott visszatérni a vatikáni nunciatúrára, így az oroszok bevonulásáig a rendházban rekedt.

Sajnálatos módon időről-időre újból előjön a rágalom, miszerint a jezsuiták antiszemiták vagy olyan eszmék támogatói, amelyek az egyes emberi csoportok elnyomására vagy megsemmisítésére törekednek. A magyarországi jezsuiták a XX. század első felében, ugyanúgy nem rokonszenveztek a nácizmussal és ezek hazai képviselőivel, a nyilasokkal, mint a század második felében a kommunistákkal. Semmilyen engedményeket nem tettek, de ugyanakkor az is tény, hogy sem a nyilasok, sem a kommunisták nem is akartak együttműködni a jezsuitákkal.