2013-05-03 17:25:51

A Szentatya webkamerán keresztül imáját küldte Szent Ferenc sírjára Assisibe


„Ó, Assisi Szent Ferenc, járj közben szívünk békéjéért” – ezzel az imával fordult Ferenc pápa a nagy középkori szenthez. Május 2-án fél 1-kor fogadta a Vatikánban az Assisi Szent Kolostor ferences atyáit. Webkamerán keresztül élő kapcsolatba lépett Szent Ferenc sírjával, ahová elküldte imáját. A www.sanfrancesco.org honlapon a webkamera 24 órán át be van kapcsolva és ezen keresztül mindig látható az Assisi bazilikában Szent Ferenc sírja.

Imádkozzatok értem és a hívektől is kérjétek ezt – mondta a pápa csütörtökön délben, amikor a Vatikánban fogadta a ferencesek legfőbbelöljáróját Marco Tasca atyát; az Assisi Szent Konvent kusztosát P. Mauro Gambettit és a Szent Ferenc, Olaszország védőszentje elnevezésű lap igazgatóját P. Enzo Fortunato-t. A Szentatya abból az alkalomból fogadta őket, mert bemutatták az Assisi ferencesek által kiadott lap különkiadását, amelyet Ferenc pápa megválasztásának szenteltek.

A ferences legfőbbelöljáró a találkozást követően elmondta, hogy a pápa Assisibe látogat majd és különleges áldását adta a rendre, támogatásukat kérve az imában. A Szentatya szívélyesen és ferences mosollyal fogadott bennünket – nyilatkozta. Felfigyelt a pápa meghallgatási képességére és készséges magatartására. A találkozón szinte kézzel foghatóan érezték a pápa Szent Ferenc iránti szeretetét. Újra átélték a középkori szent szavait, amelyeket a ferences források idéznek: „Menjünk édesanyánkhoz, a Római Szentegyházhoz és mondjuk el a pápának, hogy az Úr mit kezdett el tenni rajtunk keresztül.”

P. Fortunato a pápa és Assisi webkamerával való összekapcsolásáról elmondta, hogy a digitális kommunikáció új eszközei alkalmat jelentenek a hit és az evangelizáció számára, ahogy ezt az a sok ima is mutatja, amely eljut az Assisi bazilika kriptájába a világ minden részéről. Ezekben az imákban Ferenc pápa megválasztását követően hangsúlyosabbá vált a remény, a szolidaritás és a hitben való együttes előrehaladás témája.

(sv)








All the contents on this site are copyrighted ©.