A hét szentje: Szent Atanáz püspök és egyházdoktor

- Arkadiusz Nocon atya sorozata

„Az Egyház oszlopa”(a négy keleti egyházatya egyike) Kr. u. 295 körül született Alexandriában (Egyiptom), 373. május 2-án halt meg ugyanot. Ereklyéi Alexandriában (Szent Márk kopt katedrális), Velencében (Szent Zakariás templom) és Rómában (Szent Atanáz templom) találhatók. A migrénes fejfájásban szenvedők védőszentje. Kötelező emléknap.


Fiatal korában rendkívüli nevelésben részesült. A diakonátus felvétele után Alexandria püspökének titkáraként részt vett a Niceai zsinaton 325-ben, ahol az arianizmus kérlelhetetlen ellenfeleként vált ismertté, hozzájárulva ezzel nagymértékben ennek a kereszténységen belüli eretnek irányzatnak az elítéléséhez. Az arianizmus tévesen azt hirdette, hogy Krisztus nem volt Isten, hanem csak tökéletes ember. Az ariánusok véleménye szerint Isten nem ereszkedhetett le annyira, hogy felvegye az emberi természetet. A zsinat elítélése ellenére az eretnekség rövid időn belül nagyon sok követőre talált. Rajtuk keresztül az irányzat hosszú évtizedeken keresztül makacsul tartotta magát egészen mély krízist okozva a fiatal Egyházban, amelynek már a létét is fenyegette. Az eretnekség leplezett formában ma is jelen van. Atanáz egész életén keresztül vallotta és fáradhatatlanul hirdette Krisztus igazi istenségét és igazi emberségét. Az igazság védelmezésében tanúsított töretlen és eltéríthetetlen kitartásának, tanítása mélységének és életpéldájának eredményeként Nazianzi Szent Gergely „az Egyház oszlopá”-nak nevezte. A történelem legkiemelkedőbb püspökeinek egyikeként tartják számon.


Szent Atanáz levele Epiktétuszhoz:


Valóban úgy áll a dolog, hogy az Ige a mi természetünket vette fel, felajánlotta áldozatként, teljesen fel is emésztette, és végül a sajátjába öltöztetett minket. […] Az Üdvözítő valóban emberré lett, és így valósította meg a teljes ember üdvösségét. Valóban a mi üdvösségünk semmiképpen sem valami kitalált dolog, s nem egyedül a test üdvössége, hanem az egész emberé, a léleké és a testé; magában az Igében valósult meg az üdvösség.


A Szentírás szerint valóságos emberi természet volt, amely Máriától származott, és az Úr teste valóságos volt: valóságos – amint mondtam –, ugyanolyan testtel létezett, mint a mienk. […] Viszont a Szentháromság, bár az Ige Máriából testet öltött, örökké Szentháromság, és nem lehetséges benne gyarapodás, sem csökkenés, hanem mindig teljes.


Atanáz tanítása Isten Fiának megtestesüléséről nem volt pusztán teológiai spekuláció, hanem mély jelentése volt és van ma is a mi életünkre nézve, mert Isten Fia azért lett emberré, hogy kinyilatkoztassa nekünk végtelen szeretetét és megmentsen minket, de egyúttal felértékelődjék az, ami emberi. Más szóval Krisztus megtestesülésével megszentelte hétköznapjainkat, bevonta Isten köreibe és megmutatta nekünk „Isten és ember csodálatos együttlétét” (Jerzy Szymik atya).


Az ariánusok nem törődtek bele a Niceai zsinat döntésébe, legfőbb ellenségüknek pedig Atanázt tekintették, akinek háborút hirdettek. Miután Atanáz 328-ban Alexandria püspöke lett, minden erejükkel azon fáradoztak, hogy elmozdítsák őt onnan, amelynek elérése érdekében még a legsúlyosabb vádaktól sem riadtak vissza. Amikor befolyásolással sikerült megnyerniük maguknak a császárt, Atanáz életét féltve elmenekült. Ötször kényszerült elhagyni Alexandriát. Püspökségének negyven évéből tizenhetet száműzetésben töltött.


„Egyszer egy ortodox szerzetessel beszélgettem a pápa nehézségeiről néhány teológussal kapcsolatban. A beszélgetés közben a szerzetes mondott valamit, ami egy kicsit meghökkentett: «Ti nem vetettétek a teológusaitokat a kútba, ezért van velük annyi gond.» Megkérdeztem, hogy miért kellene eljárni velük szemben ilyen méltánytalanul? «Másként kéne élniük, hogy valóban azzal foglalkozzanak, amivel foglalkoznak – hangzott a válasz. Nem volna szabad hagyni, hogy az egyetemen kényelmes fotelokban ülve gondolkozzanak Isten természetéről. Éljenek a pusztában és egyenek gyökereket.» Volt némi igazság abban, amit mondott. Az ilyen professzorok engem sem érdekelnek. Amit csinálnak, az csupán intellektuális elmélet. Olyan ez, mint a billiárd, amelyet bizonyos fokig én is tudok játszani. Időnként az egyszerű falusi asszony bölcsessége sokkal inkább csodálatra késztet, mert ő látja, amit mi észre sem veszünk” (Krzysztof Zanussi).


Időről időre nagy port kavarva eltávozik az Egyházból egy-egy ismert teológus. Gyakori jelenség ez rivaldafényben, vagy a nagypéldányszámú újságok hasábjain, amely érthető módon nyugtalanságot kelt a hívek szívében…


Érdemes ezekre az esetekre Szent Atanáz történetének szemüvegén keresztül tekinteni, és látni, hogy mekkora árat fizetett ő. Előbb-utóbb ugyanis mindannyiunknak meg kell fizetnie az Egyházhoz való hűségért, hogy biztos legyen a meghívásunk: Nem tudom, hogy ki lettél-e választva, nem látom a sebeidet. (Janusz Pasierb: Hivatás)


„Nem látom a hűség sebeit” azoknál, akik elmennek, nem olvasok életrajzukban kutakról, gyökerekről, pusztaságról vagy tizenhét év száműzetésről… Ezért tartok ki Szent Atanáz és az Egyház mellett.


Mindenható, örökkévaló Isten, aki Szent Atanáz püspököt arra választottad, hogy a Fiad istenségéről szóló tanítás kiváló védelmezője legyen, kérünk, engedd, hogy tanításának és pártfogásának örvendezve egyre jobban megismerjünk, s mert ismerünk, egyre tüzesebben szeressünk Téged! A mi Urunk Jézus Krisztus, a Te Fiad által, aki Veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké. Amen.

(Lengyelből Szemere János atya fordította)