2013-04-28 17:03:28

A szentmisén egy spanyol fiú és egy olasz lány köszöntötte Ferenc pápát


Santiago, aki Spanyolországból érkezett, köszönetet mondott a Hit éve titkárságának, amely ezt a napot megszervezte, Ferenc pápának, a Vatikánnak és a katolikus egyháznak, hogy lehetőséget adott a fiataloknak erre a találkozóra, arra, hogy megújítsák hitüket Isten előtt. Mindnyájuk nevében megállapította: a legfontosabb eseményről van szó, amely idáig életében történt.
A Szent Péter téren jelenlévő minden egyes bérmálkozó büszkén képviseli hazáját. Az elmúlt hónapok különösen jelentősek voltak spirituális szempontból – mondta a 16 éves spanyol fiú. Intenzíven készült a szertartásra és néhány héttel ezelőtt alapos, lelkiismeretes gyónást végzett.

A Nagyhetet is mélyen átélte, és fiatalok egy csoportjával aktívan részt vett a Krisztus kínszenvedésére emlékező szertartásokon. „Ma az egész világ előtt hirdetjük, hogy keresztények vagyunk, mert ezt jelenti a bérmálás, hitünk megerősítésének a szentsége”. Olyan szentségről van szó, amelyhez csak egyszer járulunk az életben, és amely megjelöli a jövőnket. Ennek a szertartásnak különösen szép vonása, hogy életünk legfontosabb személyei állnak mellettünk, családunk tagjai – mondta még a spanyol fiú, hozzátéve, hogy szavakkal leírhatatlan az a csodálatos érzés, amely eltölti e rendkívüli esemény alkalmából.

A megbérmáltak nevében a Szentatyát köszöntő olasz lány aláhúzta: A hit a legnagyobb ajándék, amelyet Jézustól kapunk. Isten segítségével elviszik majd Jézust környezetükbe, ahol tetteikkel tanúskodnak nap, mint nap Krisztusról. Soha nem felejtjük el annak a simogatását és tekintetét, aki saját vállán hordozza Krisztus keresztjét – tette hozzá a pápa által megbérmáltak nevében az olasz lány.

(vm)








All the contents on this site are copyrighted ©.