2013-04-20 14:45:42

A francia főpásztorok reményteli üzenete a nemzet számára


„Egy olyan történelmi pillanatban, amikor honfitársaink félelemmel tekintenek a jövőbe, a remény tanúságtevői szeretnénk lenni számukra” – fogalmazta meg a francia püspöki konferencia plenáris ülésének végén mondott beszédében André Vingt-Trois párizsi bíboros érsek. A főpásztorok a remény üzenetét kívánják eljuttatni a francia emberek számára egy olyan időszakban, amikor a nemzet számos fronton nehézségekkel küzd: gazdasági, politikai szinten, továbbá megosztottság uralkodik számos kérdésben, köztük a homoszexuálisok házasságára vonatkozó törvényt illetően. Vingt-Trois bíboros július 1-vel elhagyja a francia püspöki konferencia elnöki tisztségét, amelyet Georges Pontier Marseille-i érsek vesz át.

A párizsi bíboros érsek beszédében megemlékezik a családokról, a fiatalokról, akik nagy lendülettel keresik életük értelmének útját és ahhoz, hogy ezt megvalósítsák, nem folyamodnak erőszakhoz. „Arra bátorítjuk őket, hogy hirdessék az Evangéliumot bátran, félelmek nélkül”. A társadalmi összetartozást illetően a bíboros érsek hangsúlyozta: „Az Egyház Krisztust képviseli a világban, ezért nem támogathat olyan nyilvános akciókat, amelyek a vitatott kérdéseket a politikai hatalom meggyengítésére használják fel. A gyűlöletből fakadó vagy gyűlöletet fakasztó cselekedeteket nem lehet visszavezetni Krisztus Evangéliumához, ezért az egyház ezeket nem támogathatja” – magyarázta a francia nemzethez szóló beszédében André Vingt-Trois párizsi bíboros érsek a francia püspöki konferencia plenáris ülésének lezárása alkalmával.
(hh)







All the contents on this site are copyrighted ©.