„Ne féljünk befogadni Isten újdonságait!” – Ferenc pápa homíliája Húsvét vigíliáján
Kedves Testvérek!
1. Húsvét vigíliájának ragyogó éjszakáján az evangéliumban
először az asszonyokkal találkozunk, akik Jézus sírjához mennek az illatszerekkel,
hogy bekenjék testét (vö. Lk 24,1-3). A részvét, a szeretet gesztusát akarják végrehajtani,
amely a kedves halott iránti szeretet egy hagyományos gesztusa. Életében követték
Jézust, hallgatták szavait, úgy érezték, hogy megérti méltóságukat. Elkísérték őt
egészen a végsőkig a Kálvárián, egészen addig a pillanatig, amíg levették Jézus testét
a keresztről. Képzeljük el, milyen érzésekkel mennek a sírhoz: szomorúan és fájdalommal,
mert Jézus eltávozott, meghalt, földi élete befejeződött.
Most az élet visszatért
régi kerékvágásába. Az asszonyokban azonban tovább élt a szeretet és éppen a Jézus
iránti szeretetük késztette őket arra, hogy a sírhoz menjenek. Azonban ekkor valami
egészen váratlan történik, valami új, ami teljesen felkavarja szívüket és felborítja
terveiket, egész életüket: látják, hogy a követ elmozdították a sír elől. Közelebb
mennek, és nem találják az Úr testét. Ez a tény teljesen megzavarja őket, tele vannak
kétellyel és kérdésekkel: „Mi történik?” „Mit jelent mindez?” (vö. Lk 24,4). Nem ez
történik velünk is, amikor valóban valami új esemény áll elő a mindennapok életében?
– tette fel a kérdést a Szentatya.
Megállunk és nem értjük, nem tudjuk, hogyan
nézzünk szembe az új eseménnyel. Az újdonság gyakran félelmet ébreszt bennünk, az
az újdonság is, amit Isten hoz el, amit Isten kér tőlünk. Olyanok vagyunk, mint az
apostolok az evangéliumban: gyakran inkább ragaszkodunk bizonyosságainkhoz, megállunk
egy sírnál, a halottak végül csak a történelem emlékezetében élnek, mint a múlt nagy
személyiségei. Félünk Isten meglepetéseitől. Isten mindig meglep bennünket!
Kedves
Testvérek! Ne zárkózzunk be az újdonságok előtt, amelyeket Isten akar életünkbe bevezetni!
Gyakran fáradtak, csalódottak, szomorúak vagyunk? Érezzük bűneink súlyát, úgy gondoljuk,
hogy nem bírjuk tovább? Ne zárkózzunk be önmagunkba, ne veszítsük el a bizalmat, soha
ne adjuk fel: nincsenek olyan helyzetek, amelyeket Isten ne tudna megváltoztatni,
nincs olyan bűn, amelyet ne bocsátana meg, ha megnyílunk Felé.
2. De térjünk
vissza az evangéliumhoz, az asszonyokhoz és tegyünk egy lépést előre. Megtalálják
az üres sírt, nincs ott Jézus teste, valami új történt, de mindez még nem világos:
kérdéseket támaszt, zavart kelt, anélkül, hogy választ adna. És ekkor ragyogó öltözetben
megjelenik két férfi, akik így szólnak: „Miért keresitek az élőt a holtak közt? Nincs
itt, föltámadt” (Lk 24,5-6). Az egyszerű gesztus, egy tény, az, hogy az asszonyok
szeretetből elmentek a sírhoz, most eseménnyé változik. Olyan eseménnyé, amely valóban
megváltoztatja az életet. Semmi sem olyan már, mint azelőtt volt.
Nem csak
azoknak az asszonyoknak az életében, hanem a mi életünkben is és az emberiség történelmében.
Jézus nem halt meg, feltámadt és Él! Nem egyszerűen visszatért az életbe, hanem ő
maga az élet, mert ő az Isten Fia, aki Élő. Jézus már nem a múlté, hanem a jelenben
él és a jövő felé irányul, ő az Isten örökös jelene, az örökkévaló „ma”.
Isten
újdonsága tehát így mutatkozik meg az asszonyok, a tanítványok és mindannyiunk szeme
előtt: ez pedig a győzelem a rosszon, a halálon, mindazon, ami elnyomja az életet
és arculatát kevésbé emberivé teszi. Ez az üzenet nekem szól és nektek kedves testvéreim.
Hányszor van szükségünk arra, hogy a Szeretet feltegye a kérdést: miért keresitek
a holtak közt azt, aki él?
A mindennapok problémái, aggodalmai miatt olykor
hajlamosak vagyunk arra, hogy önmagunkba, szomorúságba, keserűségbe zárkózzunk...
és ez jelenti a halált. Ne keressük ott Azt, aki él!
Fogadd el tehát, hogy
a Feltámadt Jézus belépjen életedbe, fogadd be bizalommal, mint barátot: Ő az élet!
Ha idáig távol voltál Tőle, tégy egy kis lépést: tárt karokkal befogad téged. Ha közömbös
vagy, fogadd el a kockázatot: nem fogsz csalódni. Ha úgy tűnik, hogy nehéz Őt követned,
ne félj, bízd Rá magad, és legyél benne biztos, hogy Ő melletted áll. Veled van és
neked adja a békét, amit keresel és az erőt, hogy úgy élj, ahogy Ő akarja.
3.
Ferenc pápa végül még rámutatott e ragyogó húsvéti vigília evangéliumának egy egyszerű
mozzanatára: Az asszonyok találkoznak Isten újdonságával: Jézus föltámadt, Él!
Az üres sír és a ragyogó öltözetben megjelenő két férfi láttán az első reakciójuk
a félelem: „földre szegezték tekintetüket” – jegyzi meg Szent Lukács – nem volt még
ahhoz sem bátorságuk, hogy előre tekintsenek.
A ragyogó ruhába öltözött két
férfi azonban bevezeti egy alapvető ige használatát: „Emlékezzetek arra, mit mondott
nektek, amikor még Galileában volt” (vö. Lk 24,6-8). Arra szólítják fel az asszonyokat,
hogy „emlékezzenek a Jézussal való találkozásukra”, szavaira, tetteire, életére; és
éppen ez a szeretetteljes emlékezés a Mesterre az, ami révén az asszonyok leküzdenek
minden félelmet és elviszik a Feltámadás hírét az Apostoloknak és a többieknek (vö.
Lk 24,9). Emlékezzünk arra, amit Isten tett és tesz értem, értünk, emlékezzünk a megtett
útra; ez tárja szélesre szívünket a jövőbe vetett remény számára. Tanuljunk meg emlékezni
arra, amit Isten tett életünkben!
A világosságnak ezen az éjszakáján, fohászkodva
Szűz Mária közbenjárásáért, aki minden eseményt megőrzött szívében (vö. Lk 2,19-51),
kérjük az Urat, hogy tegyen Feltámadásának részesévé: nyisson meg bennünket újdonságának,
amely átalakít, nyisson meg Isten meglepetéseinek. Tegyen minket olyan férfiakká és
nőkké, akik emlékeznek arra, amit Ő tett személyes életünkben és a világ életében;
tegyen képessé bennünket arra, hogy érezzük, Ő az Élő, aki közöttünk él és működik;
tanítson meg minden nap arra, hogy ne a holtak között keressük Azt, aki él. Ámen.