2013-03-22 18:48:41

"Kértem a Szentatyát, hogy imádkozzon a magyarokért"


RealAudioMP3 - interjú Győriványi Gábor szentszéki nagykövettel

"Nagy élmény volt találkozni a Szentatyával, hiszen első televíziós és nagyközönség előtti megjelenései azt sejtették, hogy egy különlegesen közvetlen emberről van szó" - osztotta meg élményeit a Vatikáni Rádió magyar szerkesztőségével hazánk szentszéki nagykövete, aki a március 22-én délelőtt zajlott pápai audiencia után nyilatkozott. Ferenc pápa az Apostoli Palotában fogadta a Szentszékhez akkreditált nagyköveteket.

"Ez alatt a rövid találkozás alatt elsősorban Isten áldását kértem pápai szolgálatára" - folytatta Győriványi Gábor. "Majd beszéltem arról, hogy Európa legszegényebb régiói a korábban kommunista diktatúrák elnyomásában élt országokban vannak. Ezért a magyar katolikus egyház a hitélet mellett nagyon elkötelezett szociális és karitatív tevékenységet végez. A magyar kormány pedig minden rendelkezésére álló eszközzel támogatja az egyházak társadalmi szerepvállalását.

Kértem a Szentatyát, hogy imádkozzon a magyarokért, a magyar katolikus egyház és a magyar kormány sikeres együttműködéséért, amit a pápa megígért és kérte, hogy mi is imádkozzunk érte, az Ő munkájáért.

A rövid találkozó végén úgy tűnt, hogy nagyon jól esett a Szentatyának, amikor a feleségem rövid köszöntésében, reményét fejezte ki, hogy Ferenc pápa első néhány napja lendületét és érzékenységét, közvetlenségét fenn tudja majd tartani egész péteri szolgálatának teljes időszakában.

Nagyon-nagyon megható volt és valóban igazolta a közvetlen találkozás azokat az elképzeléseket, amelyeket távolról, a televízióban és beszédeiben láthattam Ferenc pápától" - hangsúlyozta műsorunknak adott interjújában Győriványi Gábor nagykövet.


(sv)







All the contents on this site are copyrighted ©.