2013-03-16 17:24:13

P. Adolfo Nicolás SJ jezsuita generális nyilatkozata Ferenc pápa megválasztásáról


Március 14-én a jezsuita rend legfőbb elöljárója a következő nyilatkozatot tette közzé: „Jézus Társasága nevében hálát adok Istennek az új pápa, Jorge Mario Bergoglio SJ bíboros megválasztásáért, amely az egyház számára reménnyel teli időszakot nyit meg.

Mi jezsuiták mindnyájan imával kísérjük testvérünket és köszönetet mondunk nagylelkűségéért, amellyel elfogadta azt a felelősséget, hogy az egyházat vezesse ebben a kulcsfontosságú időszakban. A „Ferenc” név, amellyel ezután nevezik, a szegényekhez való közelség evangéliumi lelkületét idézi fel, azt, hogy azonosítja önmagát az egyszerű emberekkel, továbbá elkötelezi magát az egyház megújulásában. Attól a pillanattól kezdve, hogy megjelent Isten népe előtt, látható módon tanúságot tett egyszerűségéről, alázatáról, lelkipásztori tapasztalatáról és mély lelkiségéről.

„Társaságunk sajátos jellege tehát az, hogy egyidejűleg szerzetesi, apostoli és papi közösség legyen, amely a szeretetnek és szolgálatnak igen különös kötelékével fonódik a római pápához” – idézett P. Nicolás nyilatkozatában a Társaság küldetéséről szóló Kiegészítő szabályok 2. paragrafusából. „Ezért osztozunk az egész egyház örömében, miközben meg kívánjuk újítani készségünket, hogy küldetést kapjunk az Úr szőlőjébe, különleges engedelmességi fogadalmunk lelkiségének megfelelően, amely olyan sajátosan kapcsol bennünket a Szentatyához.

(vm)








All the contents on this site are copyrighted ©.