A Katolikus Egyház Katekizmusa – P. Dariusz Kowalczyk SJ sorozata
20. elmélkedés – a
látható világ Teremtője Isten az ég és a föld, vagyis a látható és láthatatlan
világ teremtője. A Teremtés könyve elbeszéli az anyagi világ teremtését. Természetesen
jelképesen ábrázolja azt a hét napot, amely nem kozmológiai igazságokat vagy a természettörténetet
nyilatkoztatja ki számunkra, hanem a teológiai igazságokat, amelyek üdvösségünkre
vonatkoznak.
A katekizmus felsorolja ezeket az igazságokat: 1. nem létezik
semmi, ami létét nem Istentől, a Teremtőtől kapná; 2. Minden teremtménynek megvan
a maga jósága és tökéletessége; 3. A teremtmények kölcsönös függését Isten akarta;
4. Isten teremtő művének a csúcsa az ember; 5. Isten megszentelte a hetedik napot
(vö. 338. pont).
A Teremtés könyvének elbeszélésében egyfajta refrénként ismétlődik
a mondat: „És Isten látta, hogy ez jó”. Ez azt jelenti, hogy a különféle teremtmények
– mindegyik a maga módján – Isten jóságát tükrözik. „Éppen ezért az embernek tiszteletben
kell tartania a minden egyes teremtményben megmutatkozó jóságot, azért, hogy elkerülje
a dolgok helytelen használatát, ami megveti a Teremtőt” (339). Ennek a tiszteletnek
azonban nincs semmi köze a korunkban elterjedt egyes ökológiai ideológiákhoz.
Loyolai
Szent Ignác Lelkigyakorlatos könyvében olyan alapelvre mutat rá, amely jól kifejezi
a teremtés értelmét: „Az ember azért lett megteremtve, hogy Istent dicsőítse és szolgálja,
és ezáltal üdvözítse saját lelkét. A föld színén lévő többi dolog pedig azért lett
megteremtve, hogy segítse az embert célja elérésében, amelyre teremtve lett”.
A
többi dolog hozzásegíthet bennünket ahhoz, hogy eljussunk Istenhez. Például szépségük
révén, ami Isten dicsőségét tükrözi. A teremtett és nem teremtett, (vagyis isteni)
szépség tökéletesen egyesült Jézus Krisztusban. Szemléljük tehát arcát, amely az evangéliumokban
látható, hogy kinyilatkoztassa számunkra a világegyetem misztériumát.