Erdő Péter bíboros homíliája címtemplomában, a római Santa Balbina bazilikában
2013. március 10-én, Nagyböjt 4. vasárnapján
Krisztusban Kedves Testvérek!
1.
Nagyböjt 4. vasárnapja van. A bűnbánat útját járva közeledünk Krisztus kereszthalálának
drámájához és a feltámadás ünnepéhez. Egyházunk életében is drámai napokat élünk.
XVI. Benedek pápa lemondása után készülünk a konklávéra, kérjük a Szentlélek segítségét,
hogy csakis Isten akaratát követve és az Egyház javát keresve választhassuk meg Szent
Péter utódát.
2. A bűnbánat és a megtérés Krisztus tanításában központi helyet
foglal el. Már nyilvános működése kezdetén azt hirdeti: "Térjetek meg, mert elközelgett
az Isten országa!" Isten és ember viszonyát sokféle úton közelíthetjük meg. Szavakba
nem foglalható érzések, természeti környezetünk, a világmindenség nyitott lelkű szemlélése
is ezek közé az utak közé tartozik. Hiszen a Teremtő átvilágít, átragyog a teremtett
világon. Bennünk pedig rejlik valamilyen titokzatos érzék a valóság mélyebb dimenzióinak
megragadására.
De az emberben csodálatra méltó tulajdonság a beszéd és az ezzel
szorosan összefüggő fogalmi gondolkodás is. Le tudjuk írni, és az Egyház hosszú története
során pontosan meg is fogalmaztuk, hogy mi a bűn, mik Isten erkölcsi törvényének legfőbb
szabályai, mi a bűnbánat, mi a bűnök bocsánata, amelyben szilárdan hiszünk, és amelyet
még a Hiszekegyben is megvallunk. És Krisztus tanítása nyomán fogalmakba és meghatározásokba
öltöztetve kidolgozta az Egyház a kegyelemtan gazdagságát is. Mert nem csupán meg
kell bánnunk bűneinket. Nem csupán el kell nyernünk Isten bocsánatát a bűnbánat szentségében
- vagy ha arra nincs mód, a tökéletes bánat révén -, hanem ez a megtérés egyben a
kegyelmi állapot visszanyerését is jelenti. Ragyogó fehér menyegzős ruhát, Isten bensőséges
közelségét.
De fogalmakon, meghatározásokon és szabályokon túl a mai ember
sokszor a virtuális valóságban mozog. Egész nemzedék számára jelenthet vonatkozási
pontot egy-egy kép, egy-egy történet, amely akár a világhálón magával ragadó erővel
terjed. És itt, a kommunikációnak ezen a síkján újra csak közvetlenül találkozunk
Jézussal, és rádöbbenünk, hogy az ő eredeti, személyes hangvétele, a példabeszédek
világa, mintha éppen sajátosan is a mai emberhez szólna. Krisztus mindig a kortársunk,
mindig fiatal. Üzenete mindig friss és erőteljes.
3. A tékozló fiú példabeszéde,
ahogyan Szent Lukács evangéliumából felolvastuk, talán nem is szorul magyarázatra.
Mert ott látjuk, ott érezzük magunkat ennek a fiúnak a szerepében. Mi vagyunk azok,
akik örökségünknek tekintjük az életet, és szabadon, kedvünkre azt akarunk kezdeni
vele, amit éppen tetszik. És megyünk, vagy még inkább sodródunk a magunk útján, és
kopnak, rongyolódnak körülöttünk a helyzetek és az adottságaink, és szinte nem marad
semmi a kezdeti energiából. Kezdjük rosszul érezni magunkat, fordulunk jobbra-balra,
segítséget keresünk. De egyik helyzetünk rosszabb, mint a másik. Mintha ritka lenne
a levegő. És akkor eljön a pillanat, hogy fölemeljük a fejünket, és meginduljunk az
eredeti tisztaság és szeretet felé. Ahogyan Ady Endre írja: "Be szép a régi kép, a
tiszta / Be jó volt a világon élni".
És ez az a pillanat, amikor az Isten felé
kell fordulnunk. Amikor olyan új, végtelen lehetőséget kapunk, mint utunk kezdetén.
Fölkelek és Atyámhoz megyek - mondja a tékozló fiú.
Nem lesz könnyű a visszaérkezés,
de egyben biztosak lehetünk: akit otthagytunk, akitől "függetlenítettük magunkat",
ő most is tárt karokkal vár minket.
4. Nem csak visszafogad fiának, de ünnepet
rendez nekünk. És gyűrűt húzat az ujjunkra. S még a lábunkra is sarut rendel. Itt,
Rómában - a régi templomok apszismozaikja alapján és a konstantini kalandos adománylevél
szövegéből kiindulva - talán még fehér kapcát is ad a saru alá, ami pedig a perzsa
satrafák és a római bíborosok kiváltsága volt. Szóval nem akarja, hogy akárcsak egy
porcikánk is magán viselje a számkivetettség és a kóborlás porát.
Ez a helyzet
pedig elragadó igazság és távlat az életünk számára. Azt jelenti, hogy nem tengerparti
kagylóhéj módjára végezzük a világmindenség hordalékaként, hanem hazatalálunk. Isten
személyes szeretetébe, a boldogság, a világosság és a béke országába.
Most
van itt az alkalmas idő. Most kell felkelnünk, felemelnünk a fejünket, s ha nem találjuk
a hazavezető utat, hát kérdezősködnünk kell a régiektől, hogy melyik volt a jó út,
melyik az az ösvény, amelyik a fogságból az egyetlen és igazi otthon felé vezet. Ez
az út maga Jézus. Őt meghirdetni az embereknek - ez az Egyház dolga. Ezért létezünk.
Kérjük a mai szentmisében Urunkat és Mesterünket, adjon világosságot és erőt Egyházának,
hogy ma is hazahívó szó, világosság, iránymutatás, örömhír lehessünk az egész emberiség
számára. Ámen.