Búcsúkönnyek Budapestről – Pákozdi István atya, egyetemi lelkész beszámolója

Hallottuk, láttuk, XVI. Benedek pápa utolsó vasárnapi Úrangyala imádsága, valamint szerdai katekézise, nyilvános elbúcsúzása alkalmával milyen sokan megindult lélekkel vettek részt az eseményen. Az azonban mégis jelentőségteljes, hogy Rómától 1400 km-re, a magyar főváros szívében, a katolikus fiatalok körében is könnyeket fakasztott a pápa búcsúja.
Február 28-án, a szokásos csütörtök esti nagy hittan végén, amelyen e héten is 150 egyetemista vett részt, közös imádsággal emlékeztünk az akkor már egy órája üresen álló Péter székéről, a pápaságról és Ratzinger pápa szelíden kedves személyiségéről. A Magyar Szentek kör alakú templomában a fal mellett állt sorban egymás mellett a másfél száz fiatal. A félhomályban a szentély balkonján mécsesek égtek, az oltár előtt a földön három.

Felhangzott a Totus tuus, teljesen a tied… ifjúsági ének, amely tulajdonképpen Boldog II. János Pál pápa címerének mottójából készült, de kiválóan alkalmazható minden pápa szolgálatára. Egy jó hangú lány felolvasta a pápa első enciklikájának záró szavait, amelyben ez áll: „aki Istenhez megy, nem távolodik el az emberektől, hanem ekkor kerül igazán közel hozzájuk…” (Deus caritas est, 42). Majd elimádkoztuk Símeon énekét a Bibliából: „Bocsásd el most szolgádat, Uram… mert szemeim meglátták az üdvösséget…” – amit máskor a napzáró zsolozsma-részben, a Kompletóriumban szoktunk. Áldás után pedig Szilas Imre: Üdvöz légy, Máriája zárta az estét, a befejeződött pápai szolgálatra való visszaemlékezést. A hegedű és orgona közjáték alatt, ami amúgy is megindítóan szép melódia – néhányunk szemében a pápához való ragaszkodás, a hála könnycseppjei jelentek meg.

2013. február utolsó napja, az idei kemény tél utolsó órái. Egy korszak lezárulása, egy törékeny, idős ember hatalmas szolgálata az Egyház élén, akinek szavait, tanítását azonnal könyvbe lehet vésni. Egy valóban teológus pápa búcsúzása. A széke most üres, és a szívünkben is egy hely az, bár egészen más a helyzet mint nyolc évvel előtt. Ő továbbra is marad, velünk marad; a hegyen, a magányban, az imádság remeteségében, ahol lehet, hogy többet tehet értünk, mint eddig a szavaival, rendeleteivel. Isten éltesse, tartsa meg nekünk, amíg csak lehet. Nem baj, ha nem tudja, Budapesten is hullottak könnycseppek érte, mégpedig fiataloké, ragaszkodó, mai keresztény fiataloké…