A hét szentje: Jelenésről nevezett Boldog Sebestyén szerzetes
Arkadiusz Nocoń atya
sorozata Február 25-e a Jelenésről nevezett Boldog Sebestyén szerzetes emléknapja.
1502. január 20-án született a spanyolországi La Gudiña-ban, 1600. február 25-én halt
meg Mexikóban, Pueblában. 1789. május 17-én VI. Pius pápa avatta boldoggá. Ereklyéi
a pueblai Szent Ferenc templomban találhatók. Boldog Sebestyén gazdag volt, aki szétosztotta
vagyonát a szegények között, továbbá a legidősebb novícius, mivel 71 éves volt, amikor
belépett a rendbe. A kocsisok és a virágárusok védőszentje.
Szegény, paraszti
családból származott, szülei rendkívül vallásos nevelésben részesítették. Gyermekkorában
egyszer nagyon komolyan megbetegedett, de csodálatos módon meggyógyult. Egészen fiatal
korától kezdve bérmunkásként dolgozott a mezőn. Ami pénzt megkeresett, azt szüleinek
és húgainak adta. Tizenöt évesen a szülői ház elhagyására kényszerült, hogy más munka
után nézzen: a szülei által megmunkált föld ugyanis nem volt elég minden gyermekük
ellátásához. Többször költözött. Nem tudjuk, hogy ezt a jobb megélhetés érdekében
tette-e, vagy csak a rossz emberek társaságától akart szabadulni. 1533-ban harmincegy
évesen úgy döntött, hogy Mexikóba megy új életet kezdeni. Pueblában, egy újonnan alapított
városban telepedett le, ahol rövidesen szorgalmának, találékonyságának és egy kicsit
a szerencsének is köszönhetően meggazdagodott.
A gazdagság azonban nem változtatta
meg szívét: jámbor és bőkezű adakozó maradt továbbra is. A szegényeknek gabonát adott,
az ifjú házasokat hozománnyal támogatta, a betegeket orvossággal, az eladósodottaknak
pedig kifizette a tartozását. Mindenki „atyának” hívta őt, mert nemcsak az anyagiakról
gondoskodott, hanem igyekezett megnyerni minél több indiánt Krisztusnak. Miután korán
elvesztette első feleségét, újra megnősült. Második feleségének elvesztése után szétosztotta
vagyonát a szegények között és hetvenegy évesen elkezdte a noviciátust a ferences
testvéreknél. Ezzel ő lett a világon ismert legidősebb novícius. Előrehaladott kora
ellenére még huszonhét évet élt a rendben példamutató alázatban, engedelmességben,
imában és bűnbánatban. Az, aki korábban Mexikó leggazdagabb embereinek egyike volt,
a legalantasabb szolgálatokat vállalta a rendben. Majdnem haláláig a csupasz földön
aludt és koldulásból élt. Életszentség hírében halt meg 1600. február 25-én, kilencvennyolc
évesen.
Ámosz könyvéből (6,1.4-7):
Jaj nektek, gondtalanul
élőknek, a Sionon, és nektek, elbizakodottak, Szamaria hegyén, ti
előkelők, a nép főemberei, akikhez folyamodik Izrael háza! Elefántcsontágyakban
lustálkodnak, és kereveteken henyélnek; lakmároznak a nyáj bárányaiból, és
a csorda borjúiból. Danolásznak hárfaszó mellett – azt hiszik,
hogy olyan hangszereik vannak, mint Dávidnak –, serlegekből isszák a bort, a
legfinomabb kenettel kenik meg magukat, és semmit sem törődnek József romlásával. Nos,
ezért majd ők mennek a száműzöttek élén a száműzetésbe, és véget ér a henyélők
tobzódása.
A Szentírás gyakran ostorozza a gazdagokat, és Jézus szavaival
figyelmezteti őket, hogy könnyebb a tevének a tű fokán átmenni, mint a gazdagnak
bejutni Isten országába (Lk 18,25). Ezek a szavak, érthető módon, nyugtalanságot
válthatnak ki sok keresztényben, akik felteszik maguknak a kérdést: a gazdagság rossz,
amit jobb lenne elkerülni? A gazdagok bejuthatnak-e Isten országába? A Jelenésről
nevezett Boldog Sebestyén és sok más keresztény példája azonban reményt önthet a szívükbe.
A Katolikus Egyház sosem ítélte el a gazdagságot, de mindig felhívta hívei figyelmét,
hogy helyesen viszonyuljanak az anyagiakhoz, mert a mulandó dolgok „arany borjúvá”
válhatnak számukra. Veszélyessé válik, ha ez a nézet eluralkodik az ember szívén,
ami egyaránt érintheti a gazdagot és a szegényt.
Találkoztam egyszer egy emberrel,
aki emigrált. Innentől kezdve állandóan költözött egyik helyről a másikra, váltogatta
a lakóhelyét, a munkáját, rejtőzködött a rendőrség elől. Megkérdeztem tőle: „Nem lenne
egyszerűbb hazatérnie?” „Addig nem – válaszolta –, amíg nem lesz olyan kocsim, amit
meglátva leesik az emberek álla otthon a falumban…” Szegény volt, de a szíve nem lett
tőle nemesebb…
„Hogy történhet az – kérdezte Kasszián Szent János a Krisztus
utáni V. században –, hogy miután egyes szerzetesek lemondtak a világ minden gazdagságáról,
aranyról, ezüstről, földbirtokról, képesek megsértődni a másik testvérre egy kés,
egy tű vagy egy könyv miatt? Egyesek olyan féltékeny irigységgel őrzik dolgaikat,
hogy nemcsak használatra nem adják oda őket, hanem megnézni sem engedik. Éppen attól
a lehetőségtől fosztják meg magukat, ami a vezeklés és a szeretet gyakorlása lehetne
számukra. Helyette a nyugtalanság és a harag mérgezi őket (Beszélgetés az Atyákkal
I.6).
Jelenésről nevezett Boldog Sebestyén, aki a szegénység útjáról rátért
a gazdagság útjára, majd újra a szegénységet választotta, mégis mindkét állapotban
meg tudta őrizni szívét a kapzsiságtól: a gazdagság nem vakította el, de a szegénység
sem „törte meg” jellemét. Az indiánoktól, akik között Sebestyén apostolkodott,
és Amerika mai lakóitól, ahol a szerencse rátekintett és meggazdagodott, kérhetnénk
néhány jó tanácsot. Az elsők életüket is kockáztatták, hogy gyarapítsák vagyonukat,
amit végül szétosztottak: minél több lova volt ugyanis valakinek, annál több törzstagot
tudott megajándékozni. Az indiánok számára a tulajdon értéktelen volt, ha nem tudták
odaajándékozni másnak.
Amerika jelenlegi lakóitól pedig érdemes megtanulnunk
egy alapkifejezést: understatement, ami azt akarja mondani, hogy ne dicsekedj
a vagyonoddal, ne villogj, ha többel rendelkezel, mint mások.
„Az Egyesült
Államokban leggyakrabban nem az igazi gazdagok, hanem a maffiózók és a lányfuttatók
járnak fehér Lincolnnal vagy Cadillac-kel” (Krzysztof Zanussi).
Mielőtt Boldog
Sebestyén testét végleg sírba tették, a ferences testvéreknek ötször kellett új habitust
ráadni, ugyanis az emberek minden egyes alkalommal darabokra tépkedték ruháját és
hazavitték ereklyeként.
Vajon nem éppen a szentek a leggazdagabbak? Csak ők
képesek még a haláluk után is ajándékot adni.
Mindenható, örök Isten, Te
úgy akartad, hogy Boldog Sebestyén hűségesen szolgáljon Téged lelke egyszerűségében,
közbenjárására add meg nekünk a kegyelmet, hogy mi is buzgón szolgáljunk Téged, és
földi zarándoklatunk befejezésével elnyerjük az örök jutalmat. A mi Urunk Jézus Krisztus,
a Te Fiad által, aki Veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten
mindörökkön-örökké. Ámen