„Az egyház Krisztusé” – XVI. Benedek öröksége

Milyen XVI. Benedek pápa egyházképe? Milyen örökséget hagy utódára a Szentatya? – teszik fel világszerte ezeket a kérdéseket. A Vatikáni Rádió olasz honlapján olvasható vezércikk szerint a választ megtaláljuk a Szentatya beszédeiben, amelyekkel ezekben a napokban fordul a hívekhez.

Az egyház Krisztusé – mondta a pápa lemondásakor. Vasárnap délben, pápasága utolsó előtti Úrangyala imádságakor a Szent Péter téren összegyűlt 150 ezer hívőnek pedig azt hangsúlyozta, hogy az egyháznak szüksége van a lelki megújulásra. Tíz nappal péteri szolgálata befejezése előtt most emlékeztetünk tanításának néhány fontos gondolatára:

„Az egyház javára” – indokolta lemondását XVI. Benedek pápa egy héttel ezelőtt, február 11-én tett bejelentésében, amely azóta is első helyet foglal el a világ közvéleményében. XVI. Benedek péteri szolgálata megkezdése óta minden tettével, szavával, egész személyével az egyház javát szolgálta. Az egyház ugyanis nem a mi birtokunk, még csak nem is Péteré, hanem Krisztus az egyházfő. Ez a legmélyebb tartalma lemondásának.

Ha az egyház Krisztusé, akkor nincs helye a feltűnési vágynak, a megosztottságoknak, annak, hogy saját magunkat előbbre valónak tartsuk Istennél. Jelentőségteljes továbbá, hogy XVI. Benedek pápa nagyböjt elején mondott le péteri szolgálatáról. A liturgikus évnek ez az időszaka különösen alkalmas a bűnbánatra, a megtérésre, a spirituális megújulásra. Hamvazószerdán homíliájában a pápa a következőket mondta:

„Főleg azokra a bűnökre gondolok, amelyek az egyház egységét sújtják”. Arra buzdította a híveket, hogy Nagyböjtöt az egyházi szeretetközösség jegyében éljék meg, küzdve az individualizmus, az egymással való versengés ellen. Az egységről tett tanúság alázatos és értékes jel mindazok számára, akik távol állnak a hittől, vagy közömbösek a hittel szemben.

Február 8-án, pénteken este a római Nagyszemináriumban tett látogatásakor XVI. Benedek pápa egyházmegyéje 190 papnövendékéhez intézett kötetlen beszédében rámutatott: senki sem mondhatja magát kereszténynek, ha nem fogadja el a vértanúságot, ha nem követi a keresztre feszített Krisztust.

A „Lectio divina” során felolvastak néhány sort Péter apostol első leveléből (1 Pét 1,3-5). Az első „enciklikát” - mondta a pápa, áthatja annak az embernek a szenvedélyes szeretete, aki megtalálta a Messiást, utána bűnt követett el, de hűséges maradt Krisztushoz. A Szentatya azt is kifejtette, hogy a levél művelt nyelvezete nem vall egy egyszerű halászra.

Valóban, Péter hittestvéreinek, az egyháznak a segítségével írta levelét Rómában. Péter nem egyénként szólal meg, hanem, mint egyházi személy „ex persona ecclesiae”. Természetesen személyes felelősséggel, de az egyház szeretetközösségében fejti ki mondanivalóját.
Szent Péter tudta, hogy Rómában vértanúság várt rá, de nem lépett hátra: tovább haladt Krisztus keresztje felé és arra szólítja fel a mai embert is, hogy fogadja el a hit martirológiai aspektusát.

„Senki nem lehet keresztény anélkül, hogy ne követné a Keresztre feszített Jézust, hogy ne fogadná el a vértanúság pillanatát”.

A 190 papnövendékhez intézett szavaiban XVI. Benedek pápa kiemelte: az Úrnak minden egyes emberre vonatkozóan egyedülálló és sajátos terve van. Sajátos ajándék, ha valaki katolikus, ha Isten arra választotta ki, hogy megismerje Krisztus arcát.
Fogadjuk el örömmel Istennek ezt a kegyelmét, azt a szépséget, hogy megismerhetjük Isten Igazságának teljességét, szeretetének örömét.

„Kiválasztottnak” lenni kiváltságot és alázatot, nem pedig „győzedelmességet” (triumfalizmust) jelent. Ma a keresztények szenvedik el a legnagyobb üldöztetést a világon, mert nem felelnek meg az önzés és a materializmus irányzatainak. Bár jelentősen hozzájárultak a nyugati kultúra kialakulásához, mégis kisebbségi körülmények között élnek.
A pápa a római szeminaristáknak mondott beszédében szólt még a hamis optimizmusról és a hamis pesszimizmusról. A hamis borúlátás ezt mondja: vége van a kereszténységnek. Nem! - jelentette ki határozottan XVI. Benedek. Most újrakezdődik! A hamis optimizmus pedig a zsinat után kezdődött, amikor egymás után zártak be a kolostorok és szemináriumok, de voltak, akik ezt mondták: nem baj, minden rendben.

Nem! Nincs minden rendben. Súlyos, veszélyes bukások is vannak, és egészséges realizmussal el kell ismernünk, hogy így nem megy tovább. Abban is azonban biztosak lehetünk, hogy ha egyes helyeken meghal az egyház az emberek bűnei, hitetlenségük miatt, ugyanakkor ismét újjászületik.

A jövő Istené: ez életünk nagy bizonyossága, valódi optimizmusunk oka. Az egyház olyan fa, amely Istentől származik, örökké él és magában hordja az örökkévalóságot és az igazi örökséget: az örök életet”.

(vm)