A hét szentje: Boldog Fra Angelico szerzetespap

- Arkadiusz Nocon atya sorozata

Február 18-án ünnepeljük emléknapját. Fra Giovanni da Fiesole 1400 körül született Vicchio di Mugello-ban (Olaszország, Toszkána), 1455. február 18-án halt meg Rómában. 1982. október 3-án II. János Pál pápa boldoggá avatta. Ereklyéi Rómában a Santa Maria sopra Minerva templomban találhatók. 1984. február 21-én II. János Pál pápa a művészek védőszentjévé választotta.

A keresztségben a Guido nevet kapta. Tizenhét évesen már a firenzei Szent Miklós Festőtársulat tagja volt, ahol rövid időn belül felismerték tehetségét. Bár fényes karrier előtt állt, mégis belépett Fiesole-ban a domonkosok közé. Itt kapta a János nevet. Teljes művészi tehetségét a szerzetesközösség szolgálatának szentelte. Nemcsak a templom és a kolostor falait ékesítette fel, hanem festményeinek eladásából még a testvérek fenntartását is biztosíthatta. Hírneve hamarosan átlépte a kolostor falait: 1437-1445 között alkotta meg híres freskóit a firenzei Szent Márk kolostorban, amellyel halhatatlan hírnevet szerzett magának. A pápa Rómába hívta, ahol nemcsak az apostoli palotában festett, hanem Olaszország egyéb városaiban is. Mindenütt Fra Angelico-nak, vagyis Angyali testvérnek kezdték hívni, mivel „olyan szépen festett, mint egy angyal”. Amúgy műveiben gyakran ábrázolja az angyalokat. Halála után azonnal boldogként tisztelték elismerésül életszentségéért és tehetségéért, amellyel Istent dicsőítette. Hivatalos tiszteletének jóváhagyásához azonban el kellett még telni néhány évszázadnak, amelyet végül a művészek nagy barátja, a költő és pápa II. János Pál véglegesített.

Részlet II. János Pál pápa Leveléből a művészekhez:

A társadalomnak a művészekre éppúgy szüksége van, mint tudósokra, technikusokra, munkásokra, szakemberekre, hitvallókra, tanítókra, apákra és anyákra. Mindezeknek a művészet azon magasrendű formájával kell szolgálniuk az egyén növekedését és a társadalom fejlődését, ami a nevelés művészete. Ezen belül a művészeknek minden nép műveltségében megvan a maguk helye. Amennyiben valóban értékes és szép alkotásokat hoznak létre, nemcsak saját népük és az egész emberiség műveltségét gyarapítják, hanem kiemelkedő szolgálatot tesznek a közjónak is…A Krisztustól rábízott üzenet továbbadásához a Egyháznak szüksége van a művészetre. Az Egyháznak ugyanis a szellemi, a láthatatlan valóságot, Isten világát kell fölfoghatóvá, sőt, amennyire csak lehet, vonzóvá tennie. Tehát az önmagában kimondhatatlant kell érthető formába öntenie. (4, 12).

Annak ellenére, hogy már életében korának egyik legkiemelkedőbb festőjeként ismerték, megmaradt az alázat és a szelídség ihlette visszavonultságban. Amikor IV. Jenő pápa felajánlotta neki a püspökséget Firenzében, Fra Angelico könyörgött neki, hogy bízzon meg vele valaki mást, aki méltóbb rá, ő ugyanis egyszerű szerzetes szeretne maradni. Mesélik, hogy sosem vette kezébe az ecsetet, hogy ne imádkozott volna előtte. Ha pedig egy képet megfestett, sosem végzett rajta javítást. Műveit nézegetve nem lehet nem észrevenni, hogy azok az isteni szó és az Istennel való mély egyesülés fölötti meditáció gyümölcsei. „Aki meg akarja festeni Krisztust – mondogatta – közel kell lennie Hozzá”. Festményeiből valóban ez az átszellemülés tükröződik, amelyet nem lehet pusztán festészeti technikákkal elérni. Még ma is azt mondják róla, hogy a legkifinomultabban, a legszebben és a leggyengédebben tudta megfesteni a Szentet.

Manapság széles körben beszélnek a kultúra hanyatlásáról. Vonatkozik ez nemcsak általában a kultúrára, hanem magára a keresztény képzőművészetre is. „Hajdanán jelentős kulturális korokat tudhattunk magunkénak: romantika, pozitivizmus, impresszionizmus, amelyek gazdag kulturális kincseket termettek számunkra, ma a szupermarketek és a fogyasztói társadalom korában nem marad más nekünk, csak egy kupac szemét” (M. Starowieyski atya).

Átélve korunk dekadenciáját, keressük a kiutat, bár gyakran kétségbeesetten és hiába. II. János Pál pápa fent idézett Leveléből a művészekhez azt „sugalmazza”, hogy a vallás továbbra is a művészet ihletettségének kimeríthetetlen forrása marad, mert „A vallásban a legfontosabb személyes kérdéseket tesszük föl, s a végső, egzisztenciális válaszokat keressük.” (13) Érdemes felidézni a hozzánk intézett szavait is: „Nem mindenki hivatott arra, hogy a szó szoros értelmében művész legyen. A Teremtés könyvének kijelentése szerint azonban minden ember megkapta a feladatot, hogy saját életének mestere legyen: életéből mesterművet, műalkotást kell létrehoznia.” (2).

Mesélik, hogy Fra Angelico halála után az általa festett angyalok arcán legördült egy könnycsepp…

Talán nincs akkora tehetségünk, életszentségünk és alázat bennünk, mint Fra Angelico testvérben volt. Halálunk után talán nem siratnak meg bennünket az angyalok. Elég lenne viszont, ha csak az emberek sírnának utánunk.

Istenünk, a Te kimondhatatlan adományodnak köszönhetően boldog Fra Angelico szüntelenül kutatta szavad titkait, add, hogy közbenjárására megismerjünk Téged a hit által, és eljussunk csodálatos arcod szemlélésére. A mi Urunk Jézus Krisztus, a Te Fiad által, aki Veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké. Amen.