“Az imádságban mindig veletek maradok” – a hivataláról lemondó pápa búcsúzó szavai
egyházmegyéje papjaihoz
XVI. Benedek pápa csütörtökön délelőtt, amint minden évben tette eddig találkozott
saját egyházmegyéje, a római egyházmegye plébánosaival és papjaival. Ez is a Szentatya
szokásos tevékenységébe illeszkedik, jóllehet a jelenlegi helyzetben már nem beszélhetünk
megszokott találkozásról, hiszen a hónap végén szolgálatát elhagyó XVI. Benedek pápának
ez volt az utolsó találkozása papjaival.
„A reményünk az, hogy az Úr megsegít
bennünket – mondta a Szentatya a VI. Pál teremben egybegyűlt római papoknak. Összesen
mintegy 1000 személy volt jelen ezen a jelentőségteljes találkozáson. „Én visszavonulok
az imádságba, de mindig veletek maradok és továbbra is együtt haladunk előre az Úr
győzelmének bizonyosságában.” A leköszönő pápa a mai napon – február 14-én délelőtt
– ezekkel a szavakkal vett búcsút a római egyházmegye papjaitól. A találkozóra egybegyűlt
papok közül sokan nem tudták feltartóztatni könnyeiket, miközben hallgatták a pápa
nyugodt, gyöngéd szavait.
Benedek pápa leírt szöveg nélkül szólt a római egyházmegye
papjaihoz és közel egy órás beszédét a II. Vatikáni Zsinattal kapcsolatos emlékeinek
szentelte, mivel szavai szerint az egyház megújulása a zsinat szellemének megvalósításában
áll. A római egyházmegye helynöke, Agostino Vallini bíboros, a segédpüspökök és római
papok meghatott szeretettel köszöntötték ebben a sajátságos, egyedülálló helyzetben
a VI. Pál terembe belépő pápát. A „Tu es Petrus – Te Péter vagy” ének dallamai kísérték
lépteit, majd helyet foglalt a Feltámadást ábrázoló nagy szoborkompozíció előtt és
ezekkel a szavakkal fordult a papokhoz:
„Köszönöm a szeretetnyilvánítást,
megköszönöm azt, hogy szeretitek az egyházat és a pápát. A Gondviselő Isten különleges
ajándéka számomra, hogy péteri szolgálatom elhagyása előtt még egyszer találkozhatok
veletek, Róma papjaival. Mindig nagy öröm azt látni, hogy az egyház él Rómában és
az egész világon, hogy vannak olyan pásztorok, akik ma is a legfőbb Pásztor nyomain
járva gondját viselik az Úr nyájának. Ez a valóban katolikus, egyetemes papság a római
egyház lényegét alkotja, amely magában hordozza minden nép, faj és kultúra egyetemességét.”
A pápa köszönetet mondott Agostino Vallini bíborosnak, római helynökének,
aki a találkozó elején köszöntötte a pápát minden római pap nevében. Megköszönte a
bíborosnak fáradozásait azért, hogy minél több papi hivatás szülessen az egyházmegyében,
mert Róma a katolikusság városa, ám ugyanakkor szüksége van arra, hogy saját maga
is erős legyen a hitben, mert ebből fakadnak az új hivatások.
A Szentatya
utalt arra, hogy a római papok a találkozó előtt összegyűltek a bazilikában, és a
Hit évében Szent Péter sírja mellett az Apostolfejedelemmel együtt megvallották hitüket:
„Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia.” Az egyház azáltal növekedik, Péterrel együtt,
hogy megvallja és követi Krisztust. Mi folytonosan ezt tesszük. Hálás vagyok az imákért,
amelyeket szinte fizikailag is megtapasztaltam – amint már Hamvazószerdán mondtam.
És akkor is, ha most visszavonulok, az imádságon keresztül mindig közel leszek hozzátok
és biztos vagyok abban, hogy ez kölcsönös lesz, bár én a világ számára rejtett maradok.”
A
Szentatya az életkorával járó fáradtságra hivatkozva azt mondta, hogy nem készített
igazi nagy beszédet erre a találkozóra, hanem inkább egy kicsit arról szeretne elbeszélgetni
velük, hogy ő hogyan látta a II. Vatikáni Zsinatot. Kötetlen beszélgetést említett
a pápa, ám valójában egyedülálló tanúbizonyság kerekedett arról, hogy ő személy szerint
hogyan élte meg a II. Vatikáni Zsinat kiváltságos időszakát.
Azzal a történettel
kezdte visszaemlékezését, hogy miként került kapcsolatba a zsinattal. 1959-ben a bonni
egyetem professzora lett, itt tanultak a kölni és más környező egyházmegyék szeminaristái.
Így ismerkedett meg a kölni érsekkel, Frings bíborossal. Két évvel később a genovai
érsek, Siri bíboros értekezlet sorozatot rendezett különböző európai bíborosokkal
a Zsinatról, amelyre meghívta a kölni érseket is. Frings bíboros őt, a legfiatalabb
professzort kérte fel arra, hogy készítsen egy beszédtervet számára. Ez hangzott el
a genovai értekezleten.
Nem sokkal később a bíborost magához hívatta János
pápa, és amikor meglátta megölelte és ezt mondta: „Bíboros Úr köszönöm, ön éppen azt
mondta, amit én szerettem volna mondani, de nem találtam meg a megfelelő szavakat.”
A bíboros így felismerte, hogy a helyes úton járnak és szakértőként magával vitte
őt a Zsinatra. 1962 novemberétől pedig hivatalos kinevezést kapott, mint teológus
szakértő.
A Szentatya felidézte azt a lelkesedést és várakozást, amellyel
megérkeztek a zsinati ülésszakra. Mindannyian azt remélték, hogy új Pünkösd köszönt
be, új szakasz kezdődik az egyház életében. Akkor az egyház még elég erőteljes volt,
sokan jártak vasárnap szentmisére, voltak papi hivatások, bár a szerzetesi hivatások
kezdtek csökkeni. Ennek ellenére úgy érezték, hogy az egyház nem megy előre, hogy
inkább a múlthoz tartozik, semmint a jövő hordozója.
„A zsinat idején azt
reméltük – emlékezett vissza a pápa -, hogy a dolgok megváltoznak, hogy az egyház
feltöltekezik a jövőhöz szükséges erővel” és hogy megváltozik az egyház és a modern
világ kapcsolata. Remélték, hogy a kezdetben elkövetetett hiba, pl. a Galilei kérdés
megoldásával, új kapcsolat kezdődik az egyház és a világ legjobb erői között, hogy
az egyház megnyílik az emberiség jövője és az igazi fejlődés irányába. XVI. Benedek
pápa zsinattal kapcsolatos emlékeiben utalt a nehézségekre is. Negatív képként ott
lebegett az atyák előtt a római szinódusok példája, ahol a püspökök egyszerűen aláírták
az előre elkészített szövegeket.
Mindjárt a zsinat első napján az atyák kijelentették:
„Nem akarjuk megszavazni a bizottságok tagjainak előre elkészített névsorát”. A zsinati
atyák kívánsága az volt, hogy jobban megismerkedjenek egymással. „Mindez nem forradalmi
gesztus volt, hanem a felelősségtudat gyakorlása a zsinati atyák részéről” – mondta
Benedek pápa. A kölcsönös ismerkedés során körvonalazódtak a nagy egyházi személyiségek,
mint de Lubac, Danielou és Congar. Már ez önmagában véve is az egyház egyetemességének
megtapasztalását és az egyház konkrét valóságának felismerését jelentette. Mindez
természetesen Péter utódának vezetésével történt – tette hozzá Benedek pápa.
Mindenhonnan
nagy várakozásokkal érkeztek a zsinatra, de sokan nem tudták pontosan, hogy mit kell
tenniük. A határozottabb irányvonalat képviselő püspökségek között a pápa megemlítette
a francia, belga, német és holland főpásztorokat, az un. Rajnai szövetséget. A zsinat
első fázisában ők jelölték meg a követendő utat, de ez a tevékenység lassan kiszélesedett
és egyre többen kezdtek részt venni a zsinat kreatív munkájában.
A pápa említést
tett még a zsinat nagy témáiról: a liturgia, az egyháztan, Isten Igéje, a Kinyilatkoztatás
és később az ökumenizmus. Hosszabban beszélt az un. Liturgikus mozgalomról és arról
az igényről, hogy a mise szövegét lefordítsák a hívek anyanyelvére.