„Isten Igéjének hívő hallgatása” – P. Szabó Ferenc SJ elmélkedése az évközi 5. vasárnapra
Az évközi vasárnapokon
– tehát a nagy ünnepkörökön kívül – Jézus nyilvános működésének egy-egy mozzanatát
olvassuk, most a C évben Lukács evangéliuma szerint. E vasárnap a csodás halfogás
örökszép jelenetét idézi fel a perikópa: Jézus Genezáret tava partján Simon halászbárkájából
tanítja a sokaságot: ugyanis „odasereglett hozzá a nép, hogy Isten Igéjét hallgassa.”
Most álljunk meg e bevezető szakasznál.
Amikor Jézus elkezdi nyilvános működését,
ezt kezdi hirdetni: térjetek meg és higgyetek az Evangéliumnak, az Örömhírnek: elérkezett
hozzátok Isten Országa, uralma. Ez az Ország Vele, az ő fellépésével érkezett el,
kezd megvalósulni azok lelkében, akik hisznek Őbenne, megtérnek, csatlakoznak Hozzá.
Csodatételek, gyógyítások, ördögűzések alkalmával Jézus kinyilvánítja isteni hatalmát,
és követői, az apostolok, - mint a mostani jelenet végén Simon Péter - sőt hallgatói
egy része is, elismerik őt Úrnak, Isten küldöttjének, a próféták által megígért Messiásnak.
A Mester gyakran példabeszédekben szól: a magvető munkája nyomán kicsírázó mag és
a szárba szökkenő vetés, a növekedés példázatai is mind azt jelzik, hogy az Ország
már most kibontakozóban van. (Megjegyzem: a zsinat tanítása szerint Isten országa
nem azonos az Egyházzal, hanem annak csak csírája.) Az evangéliumokat olvasva látjuk,
hogy Jézus hallgatóinak egy része hitetlen, elpártol Tőle (pl. János 6. fejezetében
az eucharisztikus beszéd után). Még az apostolok hite is gyenge, ingadozó: a politikai
szabadítót váró Júdás majd elárulja Mesterét, Péter a szenvedéstörténet idején megtagadja
Urát; a kiábrándult emmauszi tanítványok esete jól példázza azt, hogy ha Krisztus
nem támadt volna fel, a názáreti Jézus története csőddel végződött volna.
A
vasárnapi szentleckében, az első Korintusi levél 15. fejeztében szent Pál éppen az
őskeresztény igehirdetést foglalja össze. Még jóval az evangéliumok megírása előtt,
a pünkösd után elkezdődött apostoli igehirdetés hagyományát átvéve, azt hirdette a
korintusiaknak, hogy Krisztus – a prófétai Írások szerint – meghalt bűneinkért, és
harmadnapra feltámadott, szintén az Írások szerint. Ezt elhitték a korintusiak. Hogyan
lehetséges az, hogy egyesek nem hiszik a holtak feltámadását? Szent Pál per absurdum
módszerrel érvel: Ha nincs a holtak feltámadása, akkor Krisztus sem támadt fel,
és ha Krisztus nem támadt fel, hiábavaló a hitetek, mert még nem vagytok megváltva.
Akkor illúzió áldozatai vagytok, nyomorultabbak vagytok a hitetlen pogányoknál, akkor
együnk-igyunk, holnap úgyis meghalunk, és a megsemmisülés vár ránk! Ám Krisztus feltámadt,
él, itt él a hívők közösségében, Testében, az Egyházban, és Lelke által közvetíti
az isteni életet! A Krisztusban hívők követik a Fő sorsát: akik a keresztségben meghaltak
a bűnnek és új életre támadtak, tehát a Fő tagjai lettek, Vele együtt osztoznak majd
a feltámadás dicsőségében.
Ezt az Örömhírt hirdeti az Egyház ma is a Nyugaton
terjedő hitetlenség korszakában, ezt hirdeti az ún. harmadik világban, Ázsiában és
Afrikában millióknak, mert a szerető és irgalmas Isten mindenkit meghívott az értünk
meghalt és feltámadt Jézus Krisztusban hozott üdvösségre. A Hit Évében adjunk hálát
a keresztény hit kegyelméért, és imádkozzunk azokért, akik őszinte szívvel keresik
az Igazságot, Jézus Krisztust, aki Út, Igazság és Élet.
Végül emlékeztetek
arra, hogy e vasárnapon könyörgő nap van a világ éhezőiért. Imádkozzunk
az éhezők millióiért, illetve azokért, akik felelősek a világban levő igazságtalanságok
megszüntetéséért. – Hétfőn pedig – Lourdes-i Boldogasszony liturgikus emléknapján
– a Betegek Világnapja lesz. XVI. Benedek e napra kiadott üzenetében többek
között ezt írja: „A Hit Éve legyen jó alkalom arra, hogy még fokozottabban végezzük
a karitatív szolgálatot az egyházi közösségekben, hogy mindnyájan irgalmas szamaritánusként
viselkedjünk testvéreinkkel!”
A pápai intelemhez hozzáfűzöm: mindannyinknak
naponta alkalmunk adódik családunkban, közösségünkben, munkahelyünkön az irgalmasság
testi és lelki cselekedeteire: a segítés és a türelem gyakorlására, betegek gondozására,
szenvedők vigasztalására. Ne feledjük az utolsó ítélet Krisztusa szavait: „Jöjjetek
Atyám áldottai, …éheztem, és ennem adtatok, beteg voltam, és meglátogattatok… Amit
egynek a legkisebbek közül tettetek, nekem tettétek!”