A Katolikus Egyház Katekizmusa – P. Dariusz Kowalczyk SJ sorozata

15. elmélkedés - a Szentháromság

„Hiszek egy Istenben” – így kezdődik a Credo, amelyet minden vasárnap hirdetünk a szentmisén. A keresztények egy Egyetlen Istenben hisznek. Ezt olvassuk a Második Törvénykönyvben: „Halld Izrael! Az Úr, a mi Istenünk az egyetlen Úr!” (6,4). Izajás próféta ezt tanítja Isten nevében: „Térjetek hozzám és megszabadultok, (…) mert én vagyok az Isten, és nincsen más (45,22).

A kereszténység egyistenhívő vallás, csakúgy, mint a zsidó vallás és az iszlám. A keresztények monoteizmusa azonban nem egyenlő a zsidók vagy a muzulmánok monoteizmusával. A keresztény monoteizmus ugyanis szentháromságos. Ahogy a katekizmus tanítja – Isten egyetlen természete három Személyben. A keresztséggel az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében válunk kereszténnyé, akik különböznek egymástól akkor is, ha nem három, hanem egyetlen Istenről van szó (vö. 249-256).

Felmerül azonban a kérdés: miért szentháromságos az Isten? Nem lenne elegendő egy Személy, aki nem okozna nehézséget, hogy megértsük, hogyan lehetséges Három egy Személyben?

Ahhoz, hogy válaszoljunk erre a kérdésre, utalnunk kell arra az állításra, amelyet János evangelistánál találunk: „Az Isten szeretet”, örökös szeretet önmagában. Azonban Isten lehetne szeretet, ha egyetlen Személy, egy Abszolút Magányos lenne? Ahhoz, hogy tökéletes szeretetről beszélhessünk, három Személyre van szükségünk: arra, aki szeret, aki a szeretett személy és aki együtt-szeret. Istenben éppen így van: a három isteni Személy szeretetközösséget teremt. Ezért a katekizmus hangsúlyozza: „Isten egyetlen, de nem magányos” (254).

A keresztények nem egy elvont istenséget imádnak, hanem az Atyához, a Fiúhoz és a Szentlélekhez fordulnak, mind a Háromhoz együttesen, és külön is, a három Személy mindegyikéhez. Reménnyel fordulunk Hozzájuk, hogy belépjünk az örök szeretetközösségbe, amely tele van szeretettel és örömmel, az egy és háromságos Istennel.

(vm)