A Katolikus Egyház Katekizmusa – P. Dariusz Kowalczyk SJ sorozata

14. elmélkedés – Hiszek Istenben
„Hiszek egy Istenben” – ez a hit első állítása. Mivel Isten mindennek a kezdete és a vége: „az első és az utolsó” (Iz 44,6). A katekizmus hangsúlyozza, hogy az egész Hitvallás „Istenről szól – bár szól az emberről és a világról is, de ezt Isten kapcsán teszi” (199). A hitvallás minden ágazata függ az elsőtől és az első kifejtése.

Itt azonban felmerül a kérdés, ami magát az „Isten” szót illeti. Amikor például kiejtjük a szót, hogy „fa”, akkor tudjuk, hogy miről beszélünk. De amikor azt mondjuk, hogy „Isten”, akkor miről, vagy kiről beszélünk? Buber filozófus megjegyezte: „Isten” a legtúlterheltebb szó az egész emberi nyelvezetben. Egyetlen más szót sem szennyeztek be és tépáztak meg ennyire”. Tehát előfordul, hogy amikor valaki megvallja „Nem hiszek Istenben”, igaza van, mert az az „Isten”, akire ő gondol, valóban nem létezik.

A katekizmus utal Isten két nevére, amelyet a Biblia nyilatkoztatott ki. Az első az Ószövetségből származik. „Én vagyok, aki vagyok” (Kiv 3,14) – mondta Isten Mózesnek. Ezt a nevet lehet egzisztenciális és filozófiai szempontból is értelmezni. „Én vagyok” – Isten hűségét jelenti, aki mindig „jelen van népe mellett, hogy megszabadítsa” (207). De „Én vagyok”, azt is jelenti, hogy Isten öröktől örökké önmagától létezik (vö. 212).

Az Újszövetségben találkozunk Isten egy másik nevével: „Az Isten szeretet” (1 Jn 4,8.16). Ez nem csak azt jelenti, hogy Isten szeret bennünket, hanem – ahogy a katekizmusban olvassuk – „Isten léte a Szeretet” (221).

Isten azonban az egész kinyilatkoztatásban „megmarad kifejezhetetlen titoknak” (230). Szent Ágoston helyesen állapította meg: „Ha megérteném, nem lenne Isten”. Tehát ha minden létezőre gondolva megtapasztaljuk a valóság misztériumát, akkor alapjában véve azt tapasztaljuk meg, amit „Istennek” nevezünk.

(vm)