„Vissza kell térnünk a közös alaphoz, a Szegletkőhöz, a Názáreti Jézus személyéhez” - Erdő Péter bíboros beszéde a Zsidó-Keresztény imanapon

Január 27-én, vasárnap 17 órakor Budapesten, a terézvárosi Avilai Nagy Szent Teréz templomban került sor az imaórára Erdő Péter bíboros, az MKPK és a CCEE elnöke, valamint Schweitzer József nyugalmazott országos főrabbi vezetésével.

Erdő Péter bíboros beszéde:

1. A Zsoltárok könyvében ezt olvassuk:

„Nézzétek, milyen kedves és jó, ha egyetértésben élnek a testvérek!
Olyan az, mint a drága olaj a fejen, amely lecsordul a szakállra,
lecsordul Áron szakállára, palástja szegélyére.
Olyan ez, mint a harmat a Hermonon, mint a Sionra lehulló harmatcsepp,
mert az Úr ott áldást ad: életet mindörökre.” (Zsolt 133)

Rövid zsoltár ez, nagyon ismert. Szinte olyan népszerű, mint egy közmondás. Szent Ágoston szerint olyan édes a zenéje, hogy az is tudja énekelni, aki nem ért a muzsikához. Mert az a vers, mely elmondja, hogy milyen jó és boldog állapot az, ha a testvérek együtt vannak, nem kíván magyarázatot vagy kifejtést. Mégis, már a korai keresztények olyan áldást láttak az Izraelről szóló zsoltárban, mely a keresztény közösségben mindenkire kiterjed (Enarrationes in Psalmos, 132, 1.).

Ez a megközelítés nagyon illik a mai napra, az ökumenikus imahét záró ünnepére. Különös öröm az, hogy itt most a különböző keresztény közösségek tagjai együtt lehetnek az idősebb testvér képviselőivel, erősítve ezzel egymás között is az összetartozás felismerését.

Erre pedig nagy szükség van. Szükség van rá, mert mély titok az ember, örvénylő titok a szíve (vö.: Zsolt 63,7). Ezért is tartják ma a Holokauszt Emléknapját szerte a világon. A tiszta és emelkedett emlékezés segíthet abban, hogy ilyen szörnyűség ne ismétlődhessen meg soha többé.

2. Ha Rashi kommentárját hallgatjuk a 133. zsoltárról, a szöveg újabb mélységei tárulnak fel. Az ő magyarázata szerint „Sion hegye Izrael ragyogását és dicsőségét jelenti. Ám mestereink – mint írja – a testvérek együttlakását Mózesre és Áronra magyarázták” (Alberto Mello, Leggere e pregare i salmi, Magnano 2008, 560. old.). Bátorít minket ez az értelmezés, hogy a zsoltárt olvasva vagy imádkozva az idősebb és az ifjabb testvérre gondoljunk.

Alapvető helyzete ez az emberi létnek. Újra és újra előbukkan a Bibliában is: a testvérek közi szeretet vagy a testvérek ellentéte, a kapcsolat megromlásának fájdalma ott, ahol pedig az összetartásnak kellene uralkodnia, és aztán a találkozás, a kiengesztelődés öröme, mint József és testvérei történetében.

De az Újszövetségben is megjelennek a testvérek, megjelenik a felebarát, az irgalmas szamaritánus, a másként hívő, aki mégis segít. Megjelenik a tékozló fiú esete, az elbitangolt fiatalabb testvér meg a méltatlankodó idősebb, akiket az édesapa össze akar békíteni a találkozás örömünnepén.

3. Ha mi, keresztények keressük azt, ami bennünket összeköt, vissza kell térnünk a közös alaphoz, a Szegletkőhöz, a Názáreti Jézus személyéhez. Ha hozzá visszatérünk, akkor visszatalálunk népéhez is, mert nem ismerhetjük meg, nem foghatjuk fel, nem tekinthetjük igazi történelmi személynek őt, ha nem vesszük komolyan kapcsolatát népével, népének hitével és a szövetséggel. Ő az, aki a mai vasárnap evangéliumában úgy áll előttünk, mint olyan ember, akinek szokása volt, hogy felolvasott és felszólalt a názáreti zsinagógában (Lk 4,16).

Kérjük mindnyájunk közös Atyját, hogy csodálatos gondviselésével, szeretetével kapcsoljon össze egymással is, és ezzel tegye már most békésebbé, boldogabbá és reménykedőbbé körülöttünk a világot. Ámen.

Forrás: Tóth János Csaba, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye sajtóreferense

Horváth Zoltán atya, a Nagy Szent Teréz templom plébánosa előzetesen beszámolt arról, hogy a Szentatya kérésének eleget téve, immár másodszor tartották meg az ökumenikus imahét végén a keresztény-zsidó imaórát, amelyen részt vettek a VI. és VII. kerületben élő és tevékenykedő keresztény felekezetek vezetői is.


(vm)