2013-01-22 17:08:24

A Katolikus Egyház Katekizmusa – P. Dariusz Kowalczyk SJ sorozata


13. elmélkedés – a hit, mint közösségi tett
A hit, mint az ember Istennek adott szabad válasza személyes cselekedet. Tehát senkit sem lehet a hitre kényszeríteni. Igen! A történelemben nem hiányoznak azok a példák, amikor egyénekre és népekre rákényszerítettek egy vallást. Azonban az ilyen vallás nem jelent hitet.
Másrészt meg kell jegyeznünk, hogy a keresztény hit nem elszigetelt személyes cselekedet. A katekizmusban olvassuk: „Senki sem képes egyedül hinni, mint ahogy egyedül élni sem. Senki nem adja a hitet önmagának” (166). A hitet ugyanis másoktól kapjuk, és másoknak adjuk tovább. A keresztények nagy többsége néhány héttel vagy hónappal születése után részesült a keresztség szentségében. Azután, kezdve a szülőktől, az egyházi közösség foglalkozott hitoktatásunkkal. Tehát, amikor valaki azt mondja, hogy „hiszek”, ez egyben azt is jelenti, hogy „hiszünk”.

Ma találkozhatunk ezzel a jelszóval: „Krisztus – igen, az egyház – nem”. Vagyis „hiszek Jézus Krisztusban, de az egyház tanítása nem érdekel különösebben”. Ez a fajta gondolkodás kevéssé ésszerű. Csak az első keresztények közösségének, vagyis az első évszázad egyházának köszönhetően ismerjük a Názáreti Jézust és vehetjük a kezünkbe az Újszövetséget. Ha elutasítjuk az egyházat, amely XX évszázada továbbítja Jézus történetét, hogyan képzelhetnénk azt, hogy hihetünk Jézusban?

A katekizmus emlékeztet rá, hogy a „Római Szertartáskönyv” szerint a keresztelő megkérdezi a keresztelendőt: „Mit kérsz Isten egyházától?”. A válasz így hangzik: „A hitet”. A hitet, amely örök életet ad. Tehát, bár az üdvösség egyedül Istentől jön, azt valljuk, hogy az egyház mintegy édesanyja a mi újjászületésünknek (vö. 169). Ettől az anyától annyi mindent kapunk: Isten Szavát, a szentségeket, a hagyományos szokásokat, sok barátot és végül az örök életet.

(vm)








All the contents on this site are copyrighted ©.