2013-01-21 13:59:44

Európai Horizontok - A keresztény rádiók Európában


RealAudioMP3 Romilda Ferrauto, a Vatikáni Rádió francia programjának felelős szerkesztője felteszi a kérdést: a keresztény rádióknak van-e még helyük a mai Európában, abban a média-örvényben, amit a közösségi hálók és az internet rendkívüli fejlődése okozott? A kérdés jogos, a Keresztény Rádiók Európai Konferenciájának (CERC) tagjai jól tudják ezt. Az 1994-ben megalapított konferencia évente január 24-én tartja napját, Szalézi Szent Ferenc, az újságírók védőszentje ünnepén.

Egy olyan országban, mint Franciaország, ahol a közvéleménykutatások nagy számokkal alátámasztva rendszeresen bejelentik, hogy az elkereszténytelenedés immár elkerülhetetlen, és ahol a hívők, akik úgy érzik, hogy háttérbe szorítják, vagy nem veszik figyelembe őket, ízlésüknek megfelelően egyéb fórumokat választanak, ahol véleményüket kicserélhetik hasonló gondolkodású társaikkal, a keresztény rádiók olykor úgy érezhetik, hogy elveszítették tekintélyüket a gondolatok állandó körforgásának rendszerében.

Természetesen legfőbb gondjuk nem az, hogy elnyerjék mindenki tetszését, hanem az, hogy az emberek életére keresztény pillantást vessenek. De hogyan juttassák kifejezésre sajátosságukat és hogyan törekedjenek arra, hogy evangelizáló eszköz legyenek egy olyan világban, amelyet a szuper-konkurencia jellemez, amely mindenkit azzal az illúzióval ámít el, hogy hozzájuthat ugyanazokhoz az ismeretekhez, azzal az ígérettel, hogy „a világ nyitottabb lesz és részei egyre nagyobb összeköttetésben vannak a megosztás hatalmának köszönhetően”? Nem könnyű ebben a megváltozott környezetben megőrizni következetességünket és önazonosságunkat.

Azonban ma, sokkal inkább, mint valaha, a szólásszabadság, a bátorság, hogy az árral szemben ússzunk, hogy másképpen beszéljünk, szükséges ellensúlyt alkot egy konformista társadalomban, amelyben az egyetlen uralkodó gondolat a „politikailag” korrekt. A nagyközönségnek mindig szüksége lesz egy megrostált, megvilágított és átgondolt információra, főleg akkor, amikor ez az információ túlságosan bőséges és a történés pillanatában érkezik, mint napjainkban. A keresztények talán mindenkinél jobban tudják, hogy a szavaknak csodálatos hatásuk van, ölhetnek, vagy visszaadhatják az életet.

Ebben a kusza dzsungelben, amelyben a határok elmosódnak, a keresztény média feladata, hogy iránytűként szolgáljon és segítsen a mindenhonnan érkező információk értelmezésében, távlatokba helyezve azokat, vagyis felébresztve a lelkiismereteket. Ahhoz, hogy továbbra is fennmaradjunk és létezzünk a kommunikációs hangversenyben, új területeket kell meghódítanunk és ellen kell állnunk annak a kísértésnek, hogy saját magunkat gettóba zárjuk. Tehát Európában, csakúgy, mint máshol, a keresztény rádióknak van mit tenniük, hogy bepótolják hiányosságaikat a közismertség és a szakértelem terén.

(vm)








All the contents on this site are copyrighted ©.