„A csend a mély lelki élet feltétele” – P. Szentmártoni Mihály SJ professzor beszámolója

Január 15-én, kedden a Pápai Gergely Egyetem Kommunikációs Centruma tanulmányi délutánt szervezett a „Csend, amelyik beszél” címmel. Több ismert szakértővel együtt, P. Szentmártoni Mihály jezsuita professzor is tartott előadást. Megkértük, hogy számoljon be röviden erről az eseményről. Mindenekelőtt azt kérdeztük Mihály atyától, miről beszélt előadásában?

P. Szentmártoni: Abban a megtiszteltetésben részesültem, hogy az enyém volt a bevezető előadás. Két síkon elemeztem a hallgatás fontosságát. A pszichológiában a csend, ill. a hallgatás, mint kommunikáció fontos szerepet játszik a pszichoterápiában és általában a segítő beszélgetésben. Egyrészt fontos felfigyelni azokra a mozzanatokra, amikor a páciens elhallgat: ez azt jelenti, hogy valami fontos folyamat történik benne. Másrészt igen fontos az, hogy a terapeuta, a lelkipásztor tudjon odafigyelni arra, amit a másik közöl, ennek alapfeltétele pedig a csendes hallgatás képessége és művészete.

A lelki életben a csend, ill. a hallgatás a mélyebb lelki élet feltétele: csak csendben lehet jól odafigyelni a Szentírás üzenetére, Isten hívására, lelkiismeretünk szavára.

VR: - De mi is tulajdonképpen a csend, a hallgatás jelentősége?

P. Szentmártoni: - Pontosan erre a kérdésre kerestük a választ az egész tanulmányi délutánon keresztül. A magam részéről kifejtettem, hogy a csend sok mindent jelenthet. A hallgatásnak vannak pozitív formái, mint pl. az Isten előtti elcsendesülés vagy a szerelmesek szót nem igénylő együttléte. A hallgatásnak lehetnek azonban negatív formái is, mint pl. a gyűlölet szülte hallgatás, vagy a másikat büntető hallgatás.

VR: - Kik voltak a tanulmányi nap többi előadói?

P. Szentmártoni: - Nagyszerű és dinamikus előadást tartott Sean Lovett professzor, a Vatikáni Rádió angol programjának felelős szerkesztője. A hallgatás három dimenzióját elemezte: külső, belső és istenes hallgatásról beszélt. Rámutatott arra, hogy a hallgatást megnehezíti a modern világ frenetikus zajongása. Rámutatott arra is, hogy nem létezik abszolút csend: ha valakit bezárnának egy teljesen zajmentes szobába, akkor meghallaná saját szíve dobogását.

A másik előadó Michele Zanzucchi professzor volt, a Città Nuova folyóirat szerkesztője. Előadásában arra hívta fel a figyelmet, hogy a jó párbeszédhez szükséges az, hogy az egyik fél beszéljen, a másik pedig hallgasson. Sajnos, az egyik alapvető nehézség a kommunikációban az, hogy az egyik fél jogot formál magának arra, hogy csak ő beszéljen, a másikat pedig hallgatásra ítéli. Ez megtörténhet családokban, de politikai szinten is, amikor a politikusok minden áron meg akarják győzni a választókat saját programjuk fontosságáról, de ennél rosszabb helyzetre is emlékezünk, amikor a különféle diktatúrákban az egyháznak nem adták meg a szólási jogot.

(vm)