2013-01-12 16:23:16

A bírósági év kezdete: a Vatikán egyre jobban integrálódik a nemzetközi törvényhozásba


„Az összhang, az igazságosság és a béke soha nem valósíthatók meg maradéktalanul Isten nélkül” – állapította meg Tarcisio Bertone bíboros államtitkár január 12-én, szombaton reggel, a vatikáni kormányzósági palota kápolnájában mondott homíliájában. A vatikáni bírósági év kezdete alkalmából bemutatott szertartáson a bíboros utalt Keresztelő Szent János példájára, amely arra figyelmezteti a híveket, hogy tegyék félre a szereplési vágyat és növeljék magukban a Jézus iránti szeretetet. A szentmise után Pierfrancesco Grossi ügyvéd, vatikáni ügyész olvasta fel jelentését a tavalyi év eseményeiről. Jelen volt Paola Severino olasz igazságügyi miniszter is.

Grossi ügyvéd őszintén elismerte, hogy 2012 különösen nagy elkötelezettséget igényelt a vatikáni igazságügyi hivatalok részéről, az ún. „Vatileaks” ismert eseményeihez kapcsolódóan. Az ügyész hangsúlyozta, hogy a múlthoz viszonyítva, amikor a vatikáni Állam szinte „bevehetetlen” valóságnak tűnt, ma területén évente 18-20 millióan fordulnak meg, hozzájuk csatlakoznak a területén lakó személyek. Szintén fontos jelenség a jog, a törvénykezés globalizációja. Vatikán Városállam tehát Olaszország enklávé területéből egyre inkább az Európai Unió enklávé területévé válik. Ennek elkerülhetetlen következménye, hogy a vatikáni jogrendszer kapcsolatba kerül az európai jogalkotással. Ezért volt szükség a vatikáni jogrendszerbe olyan új fogalmakat bevezetni, mint a pénzmosás megelőzése, a pénz- és a fizető eszközök hamisítása.

2012-ben a vatikáni törvényhozást a nemzetközi és uniós törvényhozás szerint módosították a pénzmosás, illetve a terrorizmus finanszírozása kérdéseiben, továbbá a csalás, pénzhamisítás terén.

2012. december 30-án életbelépett a Vatikán Városállam Pápai Bizottsága által kibocsátott pénzügyi szabályzat, amely megfelel az uniós rendelkezéseknek. A vatikáni jogrend megreformálásával kapcsolatban az ügyész rámutatott néhány hiányosságra, mint például az ügyvédek számos esetben nem ismerik a vatikáni törvényeket és teljes mértékben ismeretlen számukra a kánonjog, amely pedig az elsődleges normatíva és szempont. Grossi ügyvéd jelentésében elmondta: tavaly 807 polgári és 163 büntetőjogi eljárást folytattak le a vatikáni Államban. Hangsúlyozta: a nemzetközi együttműködés nem korlátozódhat a perek lefolytatására, hanem egyre jobban ki kell, hogy terjedjen a nyomozásra, a bűnügyi rendőrséggel való kapcsolatokra.

Emlékeztetett rá, hogy a Vatikán 2008-ban csatlakozott az Interpolhoz. Újabb lépést jelenthetne, ha a vatikáni állam csatlakozna az Europol-hoz, illetve az Európai Unió Igazságügyi Együttműködési egységéhez, az Eurojus-hoz.

Grossi ügyvéd végül köszönetét fejezte ki a csendőrségnek és az olasz bíróságnak, amiért támogatják a vatikáni jogi hatóságokat tevékenységük folytatásában.

(vm)









All the contents on this site are copyrighted ©.