A püspökök legyenek szelídek és bátrak az agnoszticizmus tűrhetetlen dogmáival szemben - a Szentatya homíliája Vízkereszt ünnepén

Epifánia Isten jóságának és az emberek iránti szeretetének a megnyilvánulása – állapította meg XVI. Benedek pápa január 6-án, vasárnap délelőtt a Szent Péter bazilikában bemutatott szentmisén. A szertartás során négy új püspököt szentelt: Georg Gänswein személyi titkárát, a Pápai Ház prefektusát, Vincenzo Zani-t, a Katolikus Nevelésügyi Kongregáció titkárát, valamint két apostoli nunciust: a nigériai Fortunatus Nwachukwu és a francia Nicolas Thévenin személyében.

Homíliájában a pápa arra szólította fel a püspököket, hogy kövessék a Napkeleti Bölcsek példáját, akik az ismeretlen felé indultak el. Isten és a világ üdvösségének nyugtalan keresése késztette erre őket. Nem elégedtek meg biztos jövedelmükkel és jelentős társadalmi pozíciójukkal. Valami nagyobb valóságot kerestek. Talán tudós emberek voltak, akik jól ismerték a csillagokat és valószínűleg filozófiai képzésben is részesültek. De nem elégedtek meg azzal, hogy olyan sok mindent tudjanak.

Mindenekelőtt a lényegest akarták megismerni. Azt akarták megtudni, hogy hogyan lehet valaki valóban humánus ember. Ezért akarták tudni, hogy létezik-e Isten, hol található és milyen, törődik-e velünk és találkozhatunk-e vele? Nem elégedtek meg a tudással, hanem meg akarták ismerni az igazságot az emberről, az Istenről és a világról. Külső zarándoklatuk belső előrehaladásuk, szívük zarándoklatának kifejezése volt. Olyan emberek voltak, akik keresték Istent és végső soron Felé haladtak, Istent kutatták.

A püspök mindenekelőtt legyen olyan ember, akinek érdeklődése Isten felé fordul, mert csak akkor érdeklődhet valóban az emberek iránt is. A püspök legyen olyan személy, aki szívén viseli az emberek sorsát, akit megérint az emberek élete. Legyen másokért élő ember. Ezt csak akkor teheti meg, ha Isten meghódította szívét, ha számára az Isten iránti nyugtalanság az Isten által teremtett ember iránti nyugtalansággá válik. A Napkeleti Bölcsekhez hasonlóan a püspök se legyen olyan személy, aki pusztán gyakorolja mesterségét és nem akar ennél többet. Ragadja őt magával Isten emberek iránti nyugtalansága. Így az ember nyugtalansága Isten iránt és Isten nyugtalansága az ember iránt nem hagyja sohasem nyugton a püspököt – mondta homíliájában a Szentatya.

A világ valódi Királya, valamint az igazságosságra, az igazságra és a szeretetre szóló ígérete felé tartó zarándokúton a püspök haladjon az élen, mutassa meg az embereknek a hit, a remény és a szeretet felé vezető utat.

Ezen az úton alapvetően fontos az ima, amely kiragad bennünket látszólagos kényelmünkből, az anyagi, látható valóságba való bezártságunkból, és képessé tesz az Isten iránti nyugtalanságra. Nyitottá tesz mások felé és felébreszti irántuk érzett nyugtalanságunkat. A püspök, mint Isten zarándoka, elsősorban legyen az ima embere. Éljen szüntelen lelki kapcsolatban Istennel.

A pápa utalt a Három Királyok bátorságára és hitbeli alázatára: bátorság kellett ahhoz, hogy befogadják a csillag jelét, mint parancsot az indulásra, hogy elinduljanak az ismeretlen, a bizonytalan felé, mégpedig olyan utakon, amelyeken számtalan veszély állt lesben. Elképzelhető, hogy döntésük csúfolódást váltott ki az ún. reálisan gondolkozók között, akik kinevették ezeknek az embereknek a fantáziálását.

Aki ilyen bizonytalan ígéretek nyomában indul el, mindenét kockáztatva, csak nevetségesnek tűnhet mások szemében. Azonban ezeknek a lelkükben Isten által megérintett embereknek sokkal lényegesebb volt az isteni utasítás útja, mint az emberek véleménye. Az igazság keresése számukra fontosabb volt, mint a látszólag intelligens világ gúnyolódása.

XVI. Benedek pápa ezután felvázolta korunk püspökének feladatát. A hit alázata, valamint az, hogy együtt hisznek minden idők egyházának hitével, mindig összeütközésbe kerül azoknak az uralkodó gondolkodásával, akik a látszólag bizonyoshoz ragaszkodnak. Aki az egyház hitét megéli és hirdeti, számos ponton nem felel meg korunk uralkodó véleményének sem. A napjainkban, széles körben domináns agnoszticizmusnak meg vannak a saját dogmái és rendkívül intoleráns mindennel szemben, ami ezeket a dogmákat illetve kritériumait megkérdőjelezi.

Ezért ma különösen fontos a püspökök számára, hogy bátran ellentmondjanak az uralkodó irányzatoknak. A püspök bátorsága és ereje azonban nem az erőszakban, az agresszivitásban nyilvánul meg, hanem abban, hogy bátran és szilárdan hirdeti az igazságot. Ezt kéri mindenkitől az Úr, akiket bárányként küld a farkasok közé.

Mint az apostolok, így utódaik, a püspökök is számíthatnak rá, hogy ha hallhatóan és érthetően hirdetik Jézus Krisztus evangéliumát, támadás éri őket. Akkor örülhetnek, hogy méltónak találták őket arra, hogy Jézusért megaláztatásban részesüljenek. „Természetesen nem provokálni akarunk – folytatta homíliájában a pápa, - hanem éppen ellenkezőleg: mindenkit meghívunk arra, hogy lépjen be az igazság örömébe, amely megmutatja az utat”.

Az uralkodó vélemények részéről érkező helyeslés azonban nem olyan kritérium, amelynek alávetjük magunkat. A kritérium Ő maga: az Úr. Ha megvédjük ügyét, Istennek köszönhetően újabb és újabb személyeket nyerünk meg az evangéliumi úton haladva. De elkerülhetetlenül megtámadnak bennünket azok, akik az evangéliummal ellentétesen élnek. Ekkor hálásak lehetünk, hogy méltók vagyunk részt venni Krisztus kínszenvedésében.

A Napkeleti Bölcsek követték a csillagot és eljutottak Jézusig, az igazi Világosságig, aki a világba jött, és minden embert megvilágosít (vö. Jn 1,9). Mint a hit zarándokai, a Három Királyok maguk is csillaggá váltak, akik ragyognak a történelem égboltján és megmutatják nekünk az utat. Így a püspökök is, ha Krisztussal élnek, olyan csillagokká válnak, akik az emberek előtt járnak és megmutatják nekik az élet helyes útját – fejezte be Vízkereszt ünnepén mondott homíliáját XVI. Benedek pápa.

(vm)