2013-01-04 15:49:53

Az indiai Orissza államban keresztények és hinduk ezrei vettek részt a karácsonyi szentmisén


John Barwa, az indiai állam Cuttak városának érseke arról számolt be az AsiaNews hírügynökségnek, hogy ehhez hasonló részvételt még soha nem tapasztalt a helyi egyház. A szertartáson kézzel foghatóvá vált a béke, az egység, az ünnep és az ima légköre, a katolikus hívek és a nem keresztények együtt vettek részt a karácsonyi szentmisén. Gyermekek százai helyeztek el virágokat és gyertyákat a jászolnál, hogy leróják tiszteletüket a kis Jézus előtt.

Rendkívüli eseményről van szó, ha visszaemlékezünk azokra a véres pogromokra, amelyeket 2007-ben és 2008-ban szélsőséges hinduk hajtottak végre keresztények ellen, és amelyek több száz halálos áldozatot követeltek. „Isten lejött a földre, hogy közöttünk legyen és ezt lassan a nem keresztények is felismerik” – nyilatkozta az indiai érsek. A főpásztor szerint a különféle helyekről érkezett személyekből álló tömeg annak a jele, hogy Krisztus összegyűjti minden nemzet népét.

Egy olasz lány megkérdezte az érseket: hogy- hogy ilyen sokan eljöttek a szentmisére? A főpásztor így válaszolt: azért, mert osztozni akarnak Jézus örömében. A sok-sok ember láttán Barwa érsek megértette, hogy nem pusztán a keresztények főpásztora, hanem mindenkié, aki főegyházmegyéje területén a nyájat alkotja.

December 25-én a Gyermek Jézus mindenkihez egyszerű szavakkal szólt: „itt vagyok”. Barwa érsek 2013-as újévi üzenetében megköszönte a polgári hatóságoknak, hogy védelmet nyújtottak az istentiszteleti helyeknek a karácsonyi szertartások idején. „Mindaz, ami vagyunk és mindaz, amink van, Isten ajándéka, csakúgy, mint 2013, a Hit éve ajándék számunkra, kiváltságosok számára”.

Az indiai főpásztor annak a kívánságának adott hangot, hogy az újév teremjen sok alkalmat az együttműködésre, hozza el a reményt, az összhangot és a szeretetközösséget Orissza államba. A fiatalok és a gyermekek a helyi keresztény közösség gerincét alkotják. Olyan nevelés révén, amely elmélyíti a Jézusba vetett hitet, a fiatalok megváltoztathatják a társadalmat és Krisztus hiteles hírnökeivé válhatnak a gyűlölet és az erőszak által megosztott társadalomban.

(vm)








All the contents on this site are copyrighted ©.