2012-12-29 18:54:07

Az európai fiatalok Taizéi találkozójának második napja: imatalálkozó a Szentatyával


„A bizalom zarándoklata a földön” címmel december 28-án, pénteken megkezdődött Rómában az európai fiatalok 35. találkozója a Taizéi Közösség szervezésében. Az alkalomra negyvenezer fiatal érkezett az olasz fővárosba, hogy részt vegyen a hatnapos ima- és elmélkedési programokon, a közösségi élet különböző rendezvényein. A római plébániákon, családoknál, szerzetesi közösségeknél kaptak elhelyezést.

Szombaton délelőtt közös imára gyűltek össze a plébániákon, majd elmélkedéseken, eszmecseréken vettek részt a fiatalok. Délben a Circus Maximus területén kaptak ebédet, amelyet követően zarándoklatra indultak a Vatikán felé a történelmi belváros templomait meglátogatva. Este hat órakor a Szent Péter téren XVI. Benedek jelenlétében kezdődött meg az imatalálkozó.

A pápa imájában hálát adott Istennek, hogy rengeteg fiatal van, aki Szűz Mária nyomában tanúságot akar tenni a békéről és a bizalomról a földön. Kérte, hogy az Úr töltsön el mindenkit a kegyelem és a megbocsátás lelkével azért, hogy a kiengesztelődés kovászává lehessünk az egész emberi család számára Jézus Krisztuson keresztül.

Alois testvér, a Taizéi Közösség elöljárója imájában Jézushoz fordult. Ahogy a hajnalcsillag felemelkedik szívünkben a karácsonyi időszakban, megértjük, hogy jelenléted mindig velünk van és elvezet az aggódástól a bizalomig, a sötétségből a világosság felé.

Ezt követően a Szentatyát Alois testvér, a Taizéi Közösség perjele köszöntötte. Majd XVI. Benedek fordult beszéddel a fiatalokhoz.

(sv)








All the contents on this site are copyrighted ©.