2012-12-28 16:51:22

A Hit éve 2013 – P. Andrzej Koprowski SJ, rádiónk programigazgatójának megjegyzései


A világban a helyzet egyre bonyolultabbá és bizonytalanabbá válik. Ezt majdnem mindenki észreveszi. A II. János Pál pápa által a „bűn struktúráinak” nevezett mechanizmusok egyre nagyobb erővel taszítanak egy kudarc, az emberek megosztottsága felé. Vannak azonban reményt keltő jelek is, mint a megújult szolidaritás a közjó érdekében, törekvés arra, hogy ismét helyreállítsák az emberek között a közösségi érzést, az életörömöt.

XVI. Benedek pápa az egyik decemberi általános kihallgatáson hangsúlyozta: "hivatásunk nem korlátozódik arra, hogy pusztán jelen legyünk a világban, és részt vegyünk a történelemben. Ennél sokkal többre vagyunk hivatva: minden egyes személyt Isten még a világ teremtése előtt kiválasztott. Jézus Krisztusban ez a választás és ez a szeretet a végsőkig megnyilvánult, egészen a Keresztig és a Feltámadásig".

Koprowski atya elmélkedésében rámutat a keresztség és a bérmálás szentségeinek jelentőségére. Sokan azt tartják, hogy a bérmálás egyfajta „búcsú” a vallásgyakorlattól. Pedig éppen ez a szentség az, amelyik szorosan kapcsolódik a hitvalláshoz, amely az Apostolok tapasztalatához kapcsol bennünket. A Hit évében előbbre kell haladnunk és fel kell számolnunk azokat a mechanizmusokat, amelyek száműzik a kereszténységet a mindennapi közéletből és megfosztják világunkat a fejlődés szilárd alapjától.
Napjaink bonyolult világában „előre kell menekülnünk”.

Nem elég a Tízparancsolatra emlékeznünk. Előírásai alapvetően fontosak, mert nélkülük összeomlik az emberiség, nem pusztán a kereszténység, de csak minimális célkitűzést jelöl meg. A nyolc boldogság nem pusztán a keresztények számára jelent kihívást, nem egy egyházi közösség belső ügye, hanem világosságot gyújt mindenki számára, akik egy egyetlen házban laknak, vagyis a világ minden lakója számára.

Jézus Hegyi beszéde elvezet bennünket a tékozló fiú példabeszédéhez, vagyis az emberi méltóságra irányuló megkülönböztetett figyelemhez. A tékozló fiú továbbra is az apa gyermeke marad. Az irgalmasság és az emberi méltóság szorosan kapcsolódnak egymáshoz.

A megváltás isteni dimenziója nem a büntetésben áll, hanem a szeretet újjáélesztése. Arról a teremtő energiáról van szó, amelynek következtében a tékozló, a bűnös előtt ismét megnyílik az élet teljessége és az Istentől származó életszentség lehetősége – írja elmélkedésében P. Andrzej Koprowski SJ, rádiónk programigazgatója.

(vm)








All the contents on this site are copyrighted ©.