XVI. Benedek pápa Úrangyala imádsága Szent István vértanú ünnepén
December 26-án, délben a Szentatya dolgozószobája ablakából köszöntötte a Szent Péter
téren összegyűlt híveket. Azért fohászkodott az első vértanú közbenjárásáért, aki
a végsőkig hűséges maradt az Úrhoz, hogy támogassa az üldözött keresztényeket.
Kedves
Testvérek! – kezdte beszédét a Szentatya. Minden évben Karácsony másnapján a liturgia
Szent István diakónusról, az első vértanúról emlékezik meg. Az Apostolok Cselekedetei
(ApCsel 6,8-10; 7,55) olyan embernek mutatják be, mint akit kegyelem és erő töltött
el. Benne maradéktalanul megvalósult Jézus ígérete, vagyis az, hogy a hívek, akik
arra kaptak meghívást, hogy nehéz és veszélyes körülmények között tegyenek róla tanúságot,
nem maradnak magukra védtelenül: Isten Lelke szól majd belőlük (vö. Mt 10,20).
István
diakónus valóban a Szent Lélektől vezettetve cselekedett, beszélt és halt meg. Tanúságot
tett Krisztus szeretetéről a legvégső áldozatig menően. Az első vértanúról azt olvassuk
az Apostolok Cselekedeteiben, hogy szenvedésében tökéletesen követte Krisztust, kínszenvedését
részleteiben megismételte. Szent István életét teljesen Isten formálta, tette hasonlóvá
Krisztuséhoz, akinek kínszenvedése megismétlődött a diakónus vértanúban; halála pillanatában,
térden állva Jézus kereszten mondott szavait idézi, lelkét az Úr oltalmába ajánlja
(vö. ApCsel 7,59), megbocsát ellenségeinek: „Uram ne ródd föl nekik ezt a bűnt!” (7,60).
Halála előtt, a Szentlélekkel eltelve föltekintett az égre és megpillantva az Isten
dicsőségét fölkiáltott: „Bizony látom a megnyílt eget, s az Emberfiát, amint az Isten
jobbján áll!” (55).
Szent István vértanú ünnepén mi is arra kaptunk meghívást,
hogy tekintetünket Isten Fiára szegezzük, akit Karácsony örömteli légkörében szemlélünk
Megtestesülése misztériumában. A keresztséggel és a bérmálással, a hit értékes ajándékával,
amelyet a szentségek, különösen az Eucharisztia táplálnak, Jézus Krisztus magához
kötött bennünket és a Szentlélek működésével tovább akarja folytatni bennünk üdvözítő
tevékenységét, amely mindent megvált, érvényre juttat, felemel, és teljességre vezet.
Hagyni, hogy Krisztus magához vonzzon bennünket, amint ezt Szent István vértanú
tette, annyit jelent, hogy kitárjuk életünk kapuját a világosságnak, amely hív, irányt
mutat és segít, hogy a jó útján haladjunk, azon az úton, amelyet Isten szeretet-terve
jelölt ki az emberiség számára.
Végül Szent István diakónus példakép mindazok
számára, akik az új evangelizáció szolgálatába kívánnak állni. Azt mutatja meg, hogy
az evangéliumi jó hír hirdetése nem elsősorban eredeti módszerek vagy technikák alkalmazását
jelenti, bár természetesen ezek is hasznosak. Az újdonság az, hogy eltelve a Szentlélekkel,
hagyjuk, hogy Ő vezessen bennünket. Mélyen merüljünk el Krisztus misztériumában, fogadjuk
be szavát és jelenlétét az Eucharisztiában, hogy ezáltal Ő maga, az élő Jézus beszélhessen
és cselekedhessen küldöttjében.
Lényegében az evangélium hirdetője akkor lesz
képes arra, hogy Krisztust hatékonyan elvigye másoknak, amikor ő maga is Krisztusból
él, amikor az evangélium újdonsága saját életében is megmutatkozik. Imádkozzunk Szűz
Máriához, hogy ebben a Hit évében az egyházban megsokszorozódjanak azok a férfiak
és nők, akik Szent István diakónushoz hasonlóan meggyőződéses és bátor tanúságot tesznek
az Úrról, Jézusról.
Az Úrangyala elimádkozása után XVI. Benedek pápa a különböző
világnyelveken köszöntötte a Szent Péter téren összegyűlt zarándokokat. Végül olaszul
kívánta mindenkinek: az ünnepek teljenek Jézus Krisztus Karácsonyának világosságában
és békéjében.