Karácsony az ikonfestészetben - Seres Tamás festő-restaurátorművész gondolatai

Boldog II. János Pál pápa 1999-ben megfogalmazott üzenetében kifejti: „Senki nem képes jobban megérezni valamit abból a pátoszból, amellyel Isten a teremtés kezdetén nézte kezének alkotásait, mint ti, Művészek, akik a Szépség alkotó mesterei vagytok.

Ennek az érzésnek az utórezgése csillant föl számtalanszor a tekintetben, mellyel ti, bármely kor Művészei lebilincselve a hangok és szavak, színek és formák titokzatos hatalmától megcsodáljátok tehetségetek alkotását, s ugyanakkor észlelitek benne a Teremtés titkát, melyben Isten, mindenek egyedüli Teremtője bizonyos módon részesít benneteket”.

A festészet évszázadok óta tanúskodik Isten csodálatos szépségéről megjelenítve az ember számára a legszebb valóságot, Krisztus Arcát. Seres Tamás festő-restaurátorművész karácsonyi gondolatai.

A karácsony az ikonok világában – Seres Tamás festő-restaurátorművész gondolatai
Restaurátor szakon végeztem 2011-ben a Magyar Képzőművészeti Egyetemen. Az ikonfestés egészen fiatalon kezdett érdekelni. Csupán 11 éves voltam, mikor az első ikonnak nevezhető képemet készítettem, épp ezért azt gondolom, hogy a festészetben ezt a – mondjuk úgy – „műfajt” nem tudatosan választottam, mert igazából nem természetes, hogy egy 11 éves gyerek éppen ikonokat akarjon festeni.

A karácsonyról gondolkodva több alkotás is megjelenik a szemem előtt. Ezek között nem csak ikonok vannak. Az első talán az a kis vitrinoltár, amit Szendrőben, lakóhelyem templomában hétről-hétre látok. Itt a jól ismert betlehemi történet résztvevői jelennek meg, kissé vaskosan megfaragva a barokk mester kezétől; Mária, József, két fél térdre ereszkedett huszáros megjelenésű pödrött bajuszú pásztor.
Aztán az időben visszafelé haladva sorba Bronzíno, Fra (Beato) Angelico, Botticelli, Giotto, Duccio, és más korai itáliai mesterek munkái jutnak eszembe. Így jutok el az ikonok nyelvéig, mert a karácsonyi események ábrázolása az 1300-as évek végéig – épp úgy, mint bármi más téma megjelenítése – nyugaton is, a ma bizáncinak nevezett formanyelven történt. Akkor ez teljesen természetes lehetett. Talán fogalmazhatunk úgy, hogy ez a vizuális műveltség nyelve volt, amint görög nyelv uralkodott a filozófia, vagy az irodalom területén.
Az Úr test szerint való születését bemutató ikonokon sokkal többet látunk egy pillanat művészi megragadásánál. Nem csak a Krisztus születése körüli eseményeket sűríti magába, hanem feltárja az okot, és előre vetíti a következményeket. Többet tesz az események elbeszélésénél, vagy az evangélium illusztrálásánál, teológiai tartalmakat közöl. Ugyanakkor először idegen is lehet számunkra, mivel nem a megszokott képet látjuk; a gyermekére lágyan tekintő anyát, vagy a kedves báránykát hozó pásztorokat. Nincs benne semmi édeskés. Mária nem is néz a Gyermekre, arca pedig inkább szomorúságot tükröz, hogy csak ennyit, ilyen szegényes hajlékot adhatott az Istennek.
Az ikonok képi világa gyakran szimultán jelenít meg több, egymástól térben és időben nem egyszerre és nem egy helyen zajló részletet, másrészt sajátos szimbólumrendszerével utalásokat tesz ószövetségi és Krisztus életében később bekövetkező újszövetségi eseményekre. Ezzel mintha azt is ki akarná fejezni, hogy az Isten előtt nincs múlt és jövő, Ő a „VAN” a tér és idő fölött álló, aki számára minden esemény jelen idejű. Mégis ezzel a tér és idő fölött álló természettel teljes ellentétben áll az, amit a karácsonyi ikonon, vagy bármelyik nyugati karácsonyi témájú festményen látunk; éspedig, hogy „az örök Isten a világot megváltani, megszentelni akarván, Betlehemben Szűz Máriától emberré lett”, vagy, amint Pál apostol fogalmaz: „Kiüresítette önmagát, szolgai alakot vett fel, és hasonló lett az emberekhez”(Fil 2,7). Ez a tett minden keresztény képi ábrázolásunk alapja is, mert anyagi, ábrázolható valóság lett értünk az Isten.
A karácsonyi ikonon elsőre talán semmi különöset nem látunk. Közepén találjuk a Kisdedet, mellette Anyját, jobb oldalon megjelennek a pásztorok, akiknek angyal adja tudtára a hírt, baloldalon pedig a mágusok kutatják a csillag mutatta helyet, az ikon alsó részén a Gyermek fürdetése és Szent József jelenik meg, fenn pedig az angyalok serege látható. Ha azonban mélyebbre ásunk sok olyan szimbólum, utalás, apokrifekből, vagy egyszerűen a hagyományból merített elem kerül elő, ami egy mesterien megkomponált üzenet része.
Az ikonon az Isten-gyermek rend szerint középre van komponálva, jelezve az ünnep és a keleti teológia Krisztus központúságát. Jézus furcsa, szarkofágra emlékeztető jászolban bepólyálva fekszik. Maga a pólya is inkább a síri leplekre emlékeztet, így utalva már most a kereszthalál utáni három napos sírban nyugvásra. Maga a jászol egy sötét barlang szájába van elhelyezve, amely fekete foltjával uralja az ikon középrészét. Ez maga az alvilág, ami elnyeli majd az Újszülöttet, aki végül legyőzi a halált. Ugyan ilyen módon jeleníti meg a húsvéti ikon is az alvilágot, ahová Krisztus alászáll a pokol tornácára. Így kapcsolja a két eseményt össze a nagyszombati reggeli Istentisztelet egyik éneke: „Leszállottál a földre Uram, hogy üdvözítsd Ádámot, de nem találván őt ott, elmentél, hogy megkeresd az alvilágban.”
Ez arra hívja fel a figyelmünket, hogy nem elég a karácsonyt önmagába szemlélnünk, mert noha ez a kezdete valami egészen újnak, csak a húsvét fényével nyeri el értelmét. Ha nem tudjuk ezt így látni, akkor karácsonykor csupán egy kedves kisgyereket látunk egy jászolban, pásztorokat, a lakásunkban karácsonyfát, alatta talán az ajándékokat, az ünnepi asztalon a sült halat.
A gyermek Jézus fölé egy szamár és egy ökör hajol. Ez e két állat a nyugati művészetben is végigkísérte a karácsony ábrázolását. Megjelenítésük talán a pszeudo-Máté evangéliumból eredeztethető, ami leírja, hogy „ökör és szamár imádta őt.” Értelmeztetjük őket Izajás próféta szavaival: „Az ökör megismeri gazdáját, és a számár urának jászlát; Izrael azonban nem ismer engem, népem nem ért meg.” (Iz 1.3) vagyis ez azt jelenti, hogy a zsidók nem ismerték el Jézust Messiásnak. Ezen kívül a két állat egymás mellett való ábrázolása a régi törvények eltörlését is jelentheti, mivel a Második Törvénykönyv ezt írja: „Ne szánts ökrön és szamáron együtt” (MTörv 22, 10). Valamint utalás a megváltás egyetemes voltára, ugyanis az ökör „tiszta” állatként a zsidókat jelképezheti, a szamár pedig „tisztátalan” lévén a pogányokat, utalva arra, hogy Krisztus kivétel nélkül minden emberért jött.

Az ikon bal oldalán megjelenő három keleti bölcs: Gáspár, Menyhért és Boldizsár szintén ezt a gondolatot tükrözik. Ők sem tartoznak a választott néphez, tehát másokat is meghívott az Úr a vele való közösségre. Az Újszövetség már nem csak a választott nép fiaihoz szól. A bölcsek ugyanakkor az egész emberiség hódolatát is jelzik, ugyanis csak három földrészt ismertek a középkorban, Európát, Ázsiát és Afrikát. Ajándékaik pedig a gyermek mivoltára utalnak; aranyat a hoznak a királynak, tömjént a mindenség Istenének, mirhát az Úr temetésére.

Az ikon jobb oldalán megjelennek a pásztorok, a sötétben járó nép megtestesítői is, amelyről Izajás jövendölt: „A nép, amely sötétben jár nagy világosságot lát…” (Iz 9,1). Ők az elsők, akik angyali közvetítéssel tudomást szereznek az eseményekről. Amint látható is, az egyik angyal lehajol a pásztorokhoz, mint ahogy Krisztus is lehajolt az emberiséghez. Ez kifejezi, hogy olyan titokról van szó, amely ellenkezik a természet rendjével, ezért az emberiség csak úgy foghatja fel a megtestesülés titkát, ha ez felülről megadatik neki. A hit tehát ajándék.
Az ikonfestészet gyakran merített az evangéliumok mellett az apokrifek világából. A karácsonyi ikonon is felfedezünk két olyan jelenetet, amelyre az evangéliumokban nem, vagy kevésbé találunk utalást. Az egyik Szent József vívódását ábrázolja. A másik pedig a Gyermek fürdetését. Nem véletlen, hogy ezeket a képi hagyomány megőrizte, ugyanis fontos mondanivalójuk van.
József nem áll az ikonokon a Szűzanya mellett, jelezve, hogy nem ő az apja a Gyermeknek. Ám József annak ellenére, hogy nagyon jámbor ember, nem igazán érti a titkot. Az ikon valamelyik alsó sarkában összekuporodva ül, fejét tenyerébe hajtja, gondolkodik. A Jakab-ősevangélium a Józsefben zajló értetlenséget és felháborodást részletesen tárgyalja.
Vele szemben gyakran egy szőrruhás öreg pásztor áll botjára görnyedve, aki a kételkedés megtestesítője. Ő a kísértő, aki elülteti a kételyeket József szívében. Botját mutatja, hogy „amint ez a bot nem tud hajtást hozni, úgy egy olyan öreg, mint te, nem tud nemzeni, s ugyanígy egy szűz sem tud szülni.” Gyakran a két alak között ennek megcáfolásaképpen zöldellő cserje látható: „vessző kél majd Jessze törzsökéből és hajtás sarjad gyökeréből.” (Iz 11,1)
Az ikon alsó részén látható másik jeleneten két asszony készít fürdővizet az Újszülöttnek. Az ő személyüket az apokrif evangéliumok meg is nevezik. Az egyik Szalóme, akiről tudjuk, hogy szintén kételkedett abban, hogy egy szűz szült. A leírás szerint meg is vizsgálta: „újját a természetébe tette”, mire az elbeszélés szerint keze „lángokban akart elszakadni testétől”, majd imádsága után meggyógyult, ezt követően egy angyal szavára megigazultan mehetett a Gyermekhez. A másik asszony pedig maga Éva, aki azért jön, hogy saját szemével lássa megváltását.

Ez szinte szürreális képnek mondható, de ismét az igazi mély tartalomra irányítja figyelmünket: hogy a csodálatos születés lényege az isteni terv beteljesedjék, az Évában elveszett ember ismét visszajuthasson az üdvösségbe. Éva személyében el lehet rejtve a szűztől való születés indoklása is, mert mikor engedett a kígyó kísértésének még szűz volt, ezért egy ugyanolyan eredendően tiszta lénynek kell a Messiást a világra szülnie. Mária természeti törvények fölött álló tisztaságát minden keleti ábrázoláson kihangsúlyozzák. Ennek jele a homlokon és a két vállon elhelyezett három csillag.

Maga a fürdetés Krisztus valóságos emberi mivoltát hangsúlyozza. Ez olyan, mint a nyugati ikonográfiákban később az az ábrázolási mód, hogy a gyermek meztelenül fekszik egy marék szalmán. Ott van előttünk, láthatjuk a saját szemünkkel, hogy az „Ige, a Logosz” valóban „hússá” lett. A fürdető kád ugyanakkor keresztelőmedencére emlékeztet, így a születés utáni fürdetés az Úr megkeresztelkedésének előképeként jelenik meg. Tehát a nyilvános működés kezdete is itt van az ikonon, mikor az Atya kinyilatkozatja, hogy: „Ez az én szeretett Fiam!” (Mt. 3, 17). Tehát nem más született Máriától, mint a valóságos Isten.
Gondolataimat a karácsonyi matutinum egyik responzóriumának repetendumával zárnám, ami az ünnep lényegét számomra összegzi: „E napon a mennyeknek Királya a Szűztől születni méltóztatott, hogy az elveszett embert a mennyek országába visszahívja örvend azért az angyalok serege, mert az emberi nemnek az üdvösség fölragyogott.”

(hh)