Octava Dies – P. Federico Lombardi karácsonyi jegyzete

P. Lombardi, aki azon túl, hogy a Vatikáni Rádió főigazgatója, a Szentszék szóvivője is, mostani jegyzetében a pápa december 21-én, a római kúria előtt elhangzott és a keresztény család fogalmáról tartott fontos beszédére reagált.
A jegyzet címe: „A család igazsága.”

A Szentatya római kúriához intézett karácsonyi beszéde általában a legszemélyesebb és legfigyelmesebben átgondolt beszédek között foglal helyet. A végéhez közeledő év legfontosabb témáit közelíti meg a pápa, köztük azokat, amelyeket a jelen helyzetben sürgetőnek és elodázhatatlannak tart.

Olyan témák ezek, amelyekkel kapcsolatban kötelességének érzi, hogy állást foglaljon, a rá jellemző abszolút nyíltsággal és bátorsággal. Kötelességének tartja ezt az egyház és a világ előtt, akkor is, ha tisztában van az ellenállással és negatív reagálásokkal. Ebben az évben a pápa a római kúria előtt mondott beszédében két témát érintett: az egyik a család, valamint a férfi és a nő dualizmusa, azaz a kettő közötti különbség, a másik pedig a párbeszéd és a hit hirdetése.

A család témáját érintve a pápa nem tér ki a törvényhozással kapcsolatos vitákra és a homoszexuális házasságokra. Nem utal azokra az emlékezetes szavaira sem, amelyeket a nehézségekben lévő párokkal kapcsolatban mondott Milánóban. A pápa figyelme most arra irányul, ami ma kockázatot jelent, az a kérdés, hogy „ki is az ember?” A férfi és nő közötti dualizmus, vagyis a férfi és a nő közötti biológiai és más különbség, alapvető szerepet játszik az emberi lény számára. Ebből a különbségből fakad az apa, az anya és a gyermekek közötti kapcsolat. A dualitás az emberi személy természetében gyökerezik, magában a teremtő Isten tervében. Ennek tagadása ellentmond az igazságnak.

Ha azt állítjuk, hogy az emberi személy maga határozza meg saját identitását, ezzel romboló lépést teszünk, amely megnyitja az utat a természet önkényes manipulációja felé. Mindez rendkívül súlyos következményeket jár az emberi méltóságot illetően, kezdve mindjárt a gyermekek méltóságával, akik így egy jog tárgyaivá válnak, ahelyett, hogy egy jog alanyai lennének. A „családért folytatott küzdelem” során így, lemondunk magáról az emberi személyről. A pápa bőven merít a franciaországi Főrabbi által megfogalmazott gondolatokból, hogy ezzel is megerősítse: a katolikus egyház állásfoglalása nem felekezeti kérdés, hanem az, amit a józan ész sugall és amelyben tehát a nagy zsidó-keresztény hagyomány egyformán gondolkodik.

A pápa beszédében érintett másik téma – a párbeszéd és a hit hirdetése - is feltehetőleg vitákat vált majd ki. Mind a két kérdés rendkívül időszerű és egymáshoz tartozik. A keresztény hívő úgy lép a párbeszéd talajára, mint a hit fényétől megvilágított humanitás megtapasztalójának hordozója. A keresztény ember ugyanis elkötelezi magát a maradandó értékek mellett, amelyek túlmutatnak a pusztán gyakorlati jellegű megoldásokon. A keresztény azzal a bizalommal kezd párbeszédet, hogy az igazság keresése során soha nem vonja kétségbe saját identitását. Az igazság ugyanis nem valami olyan, amit mi nagy önérzettel birtokolunk, hanem hív és mutatja az irányt, amint Krisztus is kezünket fogva velünk együtt halad. Ez is a karácsonyi jókívánságok körébe tartozik.

(ik)