A család védelme egyben az ember védelme – a pápa karácsonyi beszéde a Római Kúria
tagjaihoz
A család és a párbeszéd – ezek voltak a fő témái annak a beszédnek, amelyet XVI. Benedek
pápa a Római Kúriához intézett december 21-én, pénteken délelőtt.
„Ismét végéhez
közeledik egy év, amelyet az egyházban és a világon sokrétű nehéz helyzet, nagy kérdések
és kihívások, ugyanakkor a remény jelei is jellemeztek” – mondta a Szentatya, majd
felidézte mexikói és kubai apostoli látogatását. Felejthetetlen találkozások voltak
a hit erejével, amely mélyen gyökerezik az emberek szívében. Mexikóban végeláthatatlan
sorok álltak az út mentén, amelyre a pápa elhaladt.
A Guanajuato város felé
vezető úton pedig a fiatalok letérdelve várták Péter utódának áldását. A Krisztus
Király szobornál bemutatott liturgia jelenvalóvá tette Krisztus királyságát: békéjét,
igazságosságát és igazát. Mindez egy olyan országban történt, amelynek sok problémával
kell szembenéznie, mint az erőszak számos formája, a gazdasági függőség nehézségei.
Olyan problémákról van szó, amelyeket természetesen nem lehet megoldani pusztán a
vallásossággal. Azonban még kevesebb esély van megoldásukra a szívek megtisztulása
nélkül, amely a hit erejével, a Jézus Krisztussal való találkozással valósul meg.
Kubában szintén nagyszabású liturgiákra került sor: az énekek, az imák, a
csöndek váltották egymást és tették érzékelhetővé annak a jelenlétét, akinek hosszú
időn át nem akartak helyet biztosítani az országban. Kubában a megkötöttségek és a
szabadság közötti helyes kapcsolatra való törekvés nem lehet sikeres anélkül az alapkritérium
nélkül, amely az emberiség Istennel és Jézus Krisztussal való találkozásában nyilvánul
meg.
A végéhez közeledő évben továbbá fontos volt a családok milánói világtalálkozója,
és a libanoni utazás, amelynek során a pápa átnyújtotta a térség főpásztorainak a
Szinódus utáni Apostoli Buzdítást. Ez a dokumentum mutasson irányt a közel-keleti
helyi egyháznak és a térség társadalmának az egység és a béke keresésének nehéz útjain.
Az év utolsó jelentős eseménye volt az Új Evangelizáció témájában megrendezett püspöki
szinódus, amely egyben a Hit évének kezdetét jelentette. Ennek során megemlékezünk
a II. Vatikáni Zsinat megnyitásának 50. évfordulójáról.
Mindezek az események
alkalmat adtak arra, hogy érintsük a jelen történelmi pillanatának alapvető témáit,
mint Milánóban a család, valamint Libanonban a béke és a vallásközi párbeszéd kérdését
– folytatta a Római Kúriához intézett beszédében a pápa. Ugyancsak jelentős téma Jézus
Krisztus üzenetének hirdetése mindazok számára, akik még nem találkoztak vele, illetve
akik csak felületesen ismerik, és éppen ezért nem ismerik el.
A pápa ezután
részletesen kifejtette gondolatait a család témáját illetően. A milánói találkozó
bebizonyította, hogy a látszat ellenére a család ma is életerős és életképes. Vitathatatlan
azonban, hogy a válság, főleg a nyugati világban, alapjaiban veszélyezteti. A püspöki
szinódus is hangoztatta: a család az a hiteles hely, amelyben a szülők továbbadják
gyermekeiknek a személy létének alapvető formáit.
A tartós emberi kapcsolatok
visszautasítása, amely egyre inkább terjed a szabadság és az önmegvalósítás téves
értelmezése következtében, valamint a szenvedés türelmes elviselése elől való menekülés
azt jelentik, hogy az ember önmagába zárkózik és végső elemzésben nem mutat túl önmagán.
Az ember azonban csak önmaga átadásával teljesedik ki igazán, ha megnyílik mások felé.
Ennek a kapcsolatnak a visszautasításával eltűnnek az emberi lét alapvető, meghatározó
alakjai, mint az apa, az anya, a gyermek; megszűnnek az emberi tapasztalat lényegi
dimenziói.
Gilles Bernheim, Franciaország főrabbija gondosan dokumentált és
mélyen megható értekezésében arra mutatott rá, hogy az apából, anyából és gyermekből
álló hiteles családforma elleni merénylet, ma még fokozottabban jelentkezik. Veszély
fenyegeti azt a fogalmat, hogy mit jelent embernek lenni. A francia főrabbi idézi
Simone de Beauvoir híressé vált állítását: „Az ember nem születik nőnek, hanem azzá
válik”. Ezek a szavak jelentik az alapját a ma „gender” névvel illetett új szexuálfilozófiának.
A személy nemét e szerint a filozófia szerint nem a természet határozza meg születéskor,
hanem olyan társadalmi szerep, amiről a személy önállóan dönt, míg ezelőtt a társadalom
határozott róla.
Az ember tehát megtagadja saját természetét és azt saját
maga akarja megteremteni. A teremtés bibliai elbeszélése szerint Isten férfinek és
nőnek teremtette az embert. Ez a kettőség alapvetően fontos az ember számára, úgy,
ahogyan azt Istentől kapta. Éppen ezt a kiindulási pontot utasítják el, és nem tartják
már érvényesnek azt, amit a Teremtés könyvében olvasunk: „Férfinek és nőnek teremtette
őket” (Ter 1,27). Most az az érvényes, hogy nem Isten teremtette az embert férfinek
és nőnek, hanem egészen idáig a társadalom határozta meg a nemeket, most pedig mi
magunk döntünk róla. Férfi és nő, mint a teremtés valósága, mint a személy természete,
már nem létezik. Az ember vitatja saját természetét. Szellemre és akaratra korlátozódik.
A természet manipulálása, amelyet ma a környezetet illetően elítélünk, az
ember számára alapvető választássá vált saját magával szemben. Az ember már csak absztrakt,
elvont formában létezik, és önmaga választja meg természetét. Ha nem létezik a férfi
és a nő dualitása, akkor nem létezik a család sem, mint a teremtés által meghatározott
valóság. Amikor a szabad cselekvés szabad önteremtéssé válik, szükségszerűen eljutunk
a Teremtő tagadásához, és ezzel együtt megalázzuk az Isten képére és hasonlatosságára
teremtett embert. A családért vívott küzdelemben maga az ember forog kockán. Nyilvánvalóvá
válik, hogy ahol tagadják Istent, ott szertefoszlik az ember méltósága. Aki Istent
védelmezi, az embert védi – szögezte le a Szentatya.
A pápa ezután az egész
évben fontos helyet elfoglaló párbeszéd és Isten Szava hirdetésének kérdését elemezte.
Az egyház számára a párbeszéd három fontos területét jelölte meg: dialógus
az államokkal, a társadalommal – ezen belül a kultúrákkal és a tudománnyal - , valamint
a vallásokkal. Az egyház ezekben a párbeszédekben a hit fényéből indul ki.
Az
egyház az emberi emlékezetet képviseli a feledés civilizációjával szemben, amely ma
már pusztán önmagát ismeri el mértékként. Emlékezet nélkül azonban az emberiség elveszíthetné
önazonosságát is. Az, amit a kinyilatkoztatás és az emberi tapasztalat közötti találkozás
felfedett az egyház számára, természetesen túlmutat az értelmen, de nem egy olyan
sajátos világot jelent, amely érdektelen a nem hívők számára. Az államokkal és a társadalommal
folytatott párbeszédben az egyház nem rendelkezik kész megoldásokkal az egyes kérdéseket
illetően. A többi társadalmi erővel együtt küzd azokért a válaszokért, amelyek jobban
megfelelnek a helyes emberi mértéknek.
Az egyház kötelessége, hogy a lehető
legvilágosabban védelmezze az emberi lét alapvető és vitathatatlan értékeit. Mindent
meg kell tennie, hogy meggyőződése politikai cselekvéssé váljon ezen a téren.
A
vallásokkal folytatott párbeszéd a világbéke szükségszerű feltétele, ezért minden
keresztény és vallási közösség kötelessége – állapította meg a pápa. A megbeszélések
alapkritériumát az igazságosság és a béke megvalósulására irányuló közös felelősség
jelenti. A vallásközi párbeszéd célja soha nem a térítés, hanem egymás kölcsönös
jobb megértése. Természetesen nem mi vagyunk azok, akik az igazságot birtokolják,
hanem az igazság birtokol minket: Krisztus, aki az igazság, kézen fogott bennünket.
A megismerés szenvedélyes kutatásának útján tudjuk, hogy keze szilárdan megtart minket.
Szabaddá és ugyanakkor biztossá tesz az a tudat, hogy Krisztus keze támogat
bennünket – mondta végül a Szentatya. Fohászkodjunk az Úrhoz, hogy az egyházban –
törékenysége ellenére – egyre inkább fel lehessen ismerni Jézus lakóhelyét.